SzántóGráf

A téli Balaton szezonális szépségei – ilyenkor pihentető a magyar tenger

Balaton trabant felirat

Nincs kellemesebb, üdítőbb pihenés mint néhány gondtalan nap a téli Balaton partján. Már csak azért is a magyar tenger partjához rengeteg fiatalkori élményem fűződik. Talán olvasták a Kádártól Castróig című könyvemet , amely a korabeli pártüdülő mindennapjairól szól. Szinte gyerekként dolgoztam végig minden vakációmat, hogy megkeressen a télire valót. Sose gondoltam, volna hogy az ott megszerzett élményeimet majdan aprópénzre is válthatom. A hajdani Pannon Lapoknak köszönhetem, hogy ebből művemből sok ezer példány fogyott el a Dunántúlon. Noha arrafelé a kutya se ismert, viszont a könyv témája ott sokkal izgalmasabb mint mifelénk.

Pontosan 1969 óta vagyok tagja az újságírók szövetségének. Akkoriban még nem csak egy igazolványt adott a szervezet, az összes üdülőjébe mehettünk nyaralni. A képen látható Orion bár Balatonszéplakon az Interpress üdülő kedvenc szórakozó helye volt. Bolti áron kínáltak minden jót.  Természetesen a milliárdokat érő vízparti ingatlant elkótyavetyélték.
Így nézett ki a nemzetközi újságíró üdülő. Középen a nagy lapos épület volt az étterem. Ide a beutaló az akkori szokás szerint 14 napos volt. Nem úgy mint mostanában, a 3-4 éjszakások. Itt egymás mellett volt a Rádió Televízió és a Hírlapkiadó vállalat sablonszerű négyszintes üdülője. Ezeket is elpotyázták…
Akik gyakran jártak az itteni nyaralókba, emlékezhetnek rá, hogy ezen a sarkon volt egy szuper zöldséges. Itt megvettük a paprikát, paradicsomot, mindent ami jól jöhetett az üdülőbéli reggelihez vagy a hideg vacsorához. Ma ez egy üres grund.
Balatoni naplemente – friss felvétel. Vakító látvány a Liszt Ferenc sétányon
Ezek a luxus apartman házak terpeszkednek a hajdani újságíró üdülő helyén.
Csak úgy mellékesen jelzem – Calypso nemcsak Miskolcon létezik. Szezonálisan a széplaki ezüstparton is van. Persze a miénk sokkal jobb….
Ez a régi típusú öltöző kabin
Ha valaki nem tudná, Siófokon ezen a partszakaszon több mint 200 milliót adott a kormány az itteni nyaralók kényelmének a megteremtésére.
Szomorú, de túléljük, lehet úszni , horgászni, egy kicsit arrébb
Hamarosan nyit az érték megőrző, míg a vízbe megyünk a telefont és a pénzt ékszert itt elrejthetjük …
Exit mobile version