Na ezért szeretnék miniszterelnök lenni. Lám Borisz – nem a Jelcin – hanem Anglia kormányzati vezetője Macron elnökkel tárgyal Párizsban. A kócos, vöröses hajú konzervatív politikus igazi vagány, minden protokollt felrúgva feldobja a lábát az asztalra. Nem tudom mi lehetett a reakció, nekem csak a felvétel jutott, de szerintem a jelenlévőket aligha sokkolta a jelenet. Mindenki tudja a volt főpolgármester már csak ilyen. Lezser, sehol nem fogja vissza magát. Emlékszem, még ellenzékben volt, kinevezése előtt, amikor csörgött a mobilja – Trump Londonban járva felhívta. Kétszer is. Harmadszorra hitte el, hogy maga az amerikai elnök keresi. Kétszer ugyanis csak annyit mondott, a jó édesanyjával szórakozzon….! Stílusára jellemző, hogy a privát kocsiját évekig nem takarította ki, s a képek szerint lomosabb mint jómagam.
Szóval irigylem, hogy senki nem tartja kordában. Igazgatóként magam is szerettem az íróasztalon pihentetni a megfáradt lábaimat. Itthon se idegen tőlem ez a vadkeleti hanyag póz. Az igaz viszont, hogy idegenben, vendégségben aligha taposnám az asztalt. Már csak azért is mert kétszer háromméteres gyerekszobám volt a világítóudvarra néző ablakkal. Valaha drága Édesanyám és a nejem is befenyít ha a szőnyeget gyűröm, ha könyöklök és a lábaimat az asztalra rakom. Jobb a békesség , így már megneveltek, megidomítottak.
Vajon ennek a miniszterelnöknek nincsenek olyan kemény hozzátartozói mint nekem? S ha vannak miért nem szólnak neki, hogy erre még egy városszéli ír kocsmában is mindenki összevonná a szemöldökét….