Elég konzervatív vagyok a higiénia területén.
Mindig is többre becsültem az egyszerű szappant és a golyós dezodort.
Sosem voltam híve ezeknek a színes folyékony maszlagoknak.
Ám most, hogy helyzet van, és 15 percenként fertőtlenítem a praclimat, eszembe jutott drága apósom öröksége. Szegénytől még az ezredforduló előtt elbúcsúztunk, de még cirka húsz évre való szappant, gyertyát és gyufát hagyott maga után hátra. Háborút, forradalmakat, munkaszolgálatot túlélt magyarként egész életében előrelátó volt. Ínséges időkben sokat éhezett így a bádogos műhely raktárában, mindig volt füstölt szalonna kolbász és drága halkonzerv. Esetleg egérrette liszt és cukor is.
A szappankészlete az egyben a sajátos valutát is jelentette számára. A nyolcvanas években, amikor a Fa és az egyéb márkás nyugati mosószerek hiányoztak a boltokból feketén beszerezte. A mai generáció számára hihetetlen, de egy egy ilyen csicsás szappannal bárkit le lehetett kenyerezni. Ha egy titkárnőnek adott egy , ilyen kúriozumszámba menő illatos szappant bárhová bejutott, s mindent elintézhetett. Potom pénzért. 
Most, hogy számba vettem a készletet kiválasztottam fiatalságom két hazai gyártású kedvencét – a Caolát és az Orgonát.
Gyári csomagolásban megőrizték az illatukat és semmit nem vesztettek a frissességükből az elmúlt félévszázad során.
Teszteltem a Caolát, amely sohasem hiányozhatott a fürdőszobánkból. S ahogyan megmarkoltam drága Édesanyám hangját is hallottam – jó szokása szerint rákérdezett – Pityukám mostál kezet, s jól megmostad…. Teljesen másként hangzott, mint ahogyan Győrfi Pál mondja..