SzántóGráf

Az ÁSZ támogatást nyújt minden önkormányzatnak – Válasz Bana Tibor közleményére Bana Tibor felelőtlen hazugságokat terjeszt.

országgyülés

Ezeket az Állami Számvevőszék határozottan visszautasítja, és felszólítja a nemrég még jobbikos országgyűlési képviselőt, hogy fejezze be a pánikkeltést. Az önkormányzatokra jelentős feladatok hárulnak a veszélyhelyzetben, ezért a szabálykövetésnek és rendezettségnek különösen nagy jelentősége van. Az integritás, vagyis a korrupcióelleni védettség értékelésével az ÁSZ támogatást, tanácsadást nyújt minden önkormányzatnak, és együttműködik azokkal azönkormányzatokkal, amelyek nehézséget, problémát jeleznek az ÁSZ felé. Az Állami Számvevőszék nem „lepte meg” az önkormányzatokat. Épp ellenkezőleg. Az ÁSZ tavaly bejelentette, hogy az összesmagyarországi önkormányzat korrupció elleni védettségének értékelését elvégzi, majd több mint két hónappal ezelőtt az összes önkormányzatot előre értesítette arról, hogy márciustól ellenőrizni fogja az integritás alapú működésüket. A megfelelő felkészülés, illetve az önkormányzati hivatalok és dolgozók tehermentesítése érdekében az értesítésekben az ÁSZpontosan megadta – a jelen időben hatályos – bekérendő dokumentumok listáját is. Mindez azt jelenti, hogy az összesen 26 dokumentumnak rendelkezésre kell állniuk, az adatszolgáltatás pedig nem jár többletteherrel, otthoni munkavégzéssel is végezhető, ezért durva rágalmazás és felelőtlen pánikkeltés, hogy az ÁSZ veszélybe sodorná az önkormányzati dolgozók egészségét.

Az ÁSZ elemzései szerint a rendkívüli állapot fokozott integritási,

illetve szabálysértési kockázatot jelent. Ezért a szabálykövetésnek

és rendezettségnek a jelenlegi veszélyhelyzetben különösen nagy

jelentősége van. Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzés nem teher,

hanem támogatás, tanácsadás a szabályok betartásához, ami

megalapozza az önkormányzatok hatékony működését, és így hozzájárul

a koronavírus elleni eredményes védekezéshez, illetve a társadalmi

bizalom fenntartásához, ami mindannyiunk közös érdeke.

Tisztelettel kérem, tehát Bana Tibor, nemrég még jobbikos

országgyűlési képviselőt, hogy ezt tartsa szem előtt és ne keltsen

pánikot. Bárcsak az egykori pártja gazdálkodásának törvényességére,

szabályosságára is ilyen nagy figyelmet fordított volna…

Horváth Bálint, kommunikációs vezető, szóvivő, Állami Számvevőszék

 

Kiadó: Állami Számvevőszék

 

Exit mobile version