Globálisan problémát okoz, hogy a koronavírusjárvány gyors terjedésével képtelen lépést tartani a világ tesztkapacitása, így valójában nincs pontos képünk a járvány méreteiről, a fertőzöttek valós számáról. Pedig ez igen fontos adat volna, már csak azért is, mert a fertőzésen már átesettek szinte biztosan valamennyire immúnissá váltak a vírusra, ha pedig az immúnisak aránya a népességen belül megfelelő mértéket ér el, kialakul a nyájimmunitás, vagyis újra lehet indítani a gazdasági életet. Ez utóbbi létfontosságú volna ahhoz, hogy mérsékelni lehessen a járvány már most nagyon súlyos gazdasági hatásait.
Mivel az már korábban kiderült, hogy a fertőzöttek szervezetéből a széklettel és a vizelettel is távozik a vírus, egymástól függetlenül az Egyesült Államokban és Hollandiában is akadtak kutatók, akik a szennyvízből vett mintákon végzett tesztekkel igyekeztek felmérni egy adott területen a járvány valós léptékét.
Az Egyesült Államokban egy biotechnológiai startup, a Biobot Analytics kutatói az MIT és a Harvard kutatóival közösen egy massachusettsi szennyvíztelep vízéből vett minta elemzése alapján arra jutottak, hogy a térségben, amit a telep kiszolgált, március végén már legalább 2300 fertőzött lehetett – ekkor a hivatalos adatok szerint a térségben 446 igazolt fertőzöttet tartottak csupán nyilván. Eredményeiket megosztották a helyi egészségügyi hatósággal is, akik Mariana Matus, a Biobot vezérigazgatója szerint „rendkívül pozitívan” reagáltak. „Úgy vélték, hogy a számaink helyesek lehetnek, belül vannak a lehetséges kereteken” – mondta.
Az amerikai kutatóktól függetlenül, sőt, őket megelőzve egy holland kutatócsoport is hasonló vizsgálatokat végzett hazájában. Gertjan Medema, a niewegeini KWR Vízkutató Intézet mikrobiológusa és társai a szennyvíz vizsgálata alapján szintén képes volt kimutatni a fertőzést – esetenként még olyan területeken is, ahol hivatalosan még egy fertőzést sem igazoltak.
Persze ez a módszer sem tökéletes, és adódnak nehézségek. A szennyvízből alapvetően úgy tudják kimutatni a vírus jelenlétét, ha felszaporítják a szennyvízből vett mintában a vírus örökítőanyagát, hogy az detektálhatóvá váljon. Emellett biztosítani kell, hogy a vételezett minta valóban reprezentálja azt, amit a területen élők a vécébe ürítenek, illetve további vizsgálatokat igényel az is, hogy pontosan mennyi vírust üríthet székletével és vizeletével egy fertőzött, hogy így a mért adatokat extrapolálva megtippelhessék, hogy az adott népességen belül mekkora a fertőzöttek aránya.
Mindenesetre már az eddigi kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a szennyvíz tesztelése korai figyelmeztetőrendszernek nagyon is alkalmas lehet, például arra az időre, amikor már fel lehet függeszteni a járvány terjedését gátló korlátozásokat. Állandó mintavétellel folyamatosan monitorozhatnák, hogy újra felbukkan-e a vírus a népesség körében. Ez nem is volna példa nélküli: Európában már jó ideje a szennyvíz vizsgálatával próbálják felmérni az antibiotikum-rezisztencia terjedését, de ugyanígy monitorozzák bizonyos kórokozók, például a gyermekbénulást okozó felbukkanását is. Az Egyesült Államokban pedig az ópiátjárvány terjedését mérték hasonló módszerekkel.
A módszer előnye továbbá, hogy míg a korlátozott számban rendelkezésre álló teszteket a világ nagy részén elsősorban a kórházi ápolásra szoruló súlyos esetek megerősítésére használják, sok tünetmentes, vagy enyhe tüneteket mutató fertőzöttet egyáltalán nem tesztelnek – pedig mindkét csoport terjesztheti a járványt. De üríteni ők is ürítenek, így a szennyvízben az ő mintájuk is jelen van, vagyis ha sikerül tisztázni a módszertant, a szennyvíz vizsgálata alkalmas lehet a járvány valós méreteinek megbecslésére is.