Szeretek szerényen büszkélkedni, hogy egyszerű vidéki firkászként hivatalos vendég voltam az első hazai rádiótelefontársaság megalapítására rendezett parlamenti ünnepségen. Elsőként Bod Péter Ákos miniszter hívta fel úgy kora délután az akkori amerikai alelnököt. Megköszönte, hogy a kelet európai országok sorában elsőként kaptuk meg az engedélyt a nemzeti mobilszolgáltatásra. A Westel kezdetben teljesen amerikai tulajdonban működött, s mivel a nejem is sokáig nekik dolgozott, tapasztalatból mondhatom nagyvonalúbbak , gálánsabbak voltak mint a későbbi német gazdák. Sokan nem is emlékeznek rá, az első igazgató Pethe József volt, akit még a posta frekvenciaigazgatóságáról ismertem, Sugár András őt követte a vezérigazgatói székben. S tulajdonképpen András volt, aki a társaságot a csúcsra járatta. Tulajdonképpen a neve teljes egészében összefonódott a Westellel. Sugár András idejében élte a cég az igazi aranykorát, ennek az volt a lényege, hogy az előfizetők és a szolgáltatók tulajdonképpen szimbiózisban éltek. Nem volt olyan lelketlen, rideg és hivatalos a kapcsolat a mint manapság a szolgáltató és a kiszolgáltatottak között. Lehet, hogy azért is mert mindannyian tudtunk örülni ennek a mobilfóniának, mi ugyanis korábban hat-tíz évet is várhattunk egy vezetékes telefonra.
Kapcsolatom az igazi vezeték nélküli telefonálással még a nyolcvanas években kezdödött. Kerényi Laci kollégám és barátom fedezte fel, hogy Miskolcon két kiváló URH műszerész szerkesztett egy tárcsás telefont az autókba, amellyel akár az egész világot felhivhattuk. S ez már olyan volt, hogy a beszélgetést csak az érintettek hallották, nem úgy mint mások ezen a csatornán. Nekem is volt URH adóvevőm, amelynek egyik végén ült valaki, s kérésemre ha megmondtam a kódot rákapcsolt a postai vezetékes hálózatra. Aztán innentől mindenki hallhatta, amit társalgunk , már akinek hasonló jogosultsága volt ennek a használatához.
Várfalvi Mihály és Gerják László viszont erre a csatornára egy igazi tárcsás telefont készített. A Miskolci Közúti Igazgatóság vezérkara nagyra értékelte ezt és használták is, de senki nem erőltette ennek a terjesztését. Nyilván megvolt ennek a politikai oka, az akkorti hatalmi elit nem örült volna, ha mindenki kontroll nélkül telefonálhat. Számukra a vezetékes egyszerűbb volt, azt rögzíteni, hallgatni tudták. Egyébként nagyon szerettem volna egy ilyen készüléket ám ehhez szabad URH csatorna kellett volna. Paulovics Ágoston barátom a rádió igazgatója rendelkezett egy ilyen hullámsávval, amelyen keresztül bejelentkezhettek a száguldó riporterek bárhonnan, de a pesti főnökök nem adtak engedélyt a privát használatra. Arra is emlékszem, még megvan a szerződés, hogy Soltész Rudolf barátommal, aki akkor az ICP egyik igazgatója volt készültünk egy ilyen helyi mobil telefontársaság létrehozására. Az amerikai Motorola itt hagyta volna a teljes készülékparkját, amelyet éppen akkoriban állítottak ki a Budapesti Nemzetközi Vásárban. Egy hétig müködtették is a fővárosban, de sajnos mindössze három állami cég vezetőjét sikerült megnyernünka projekt megvalósításához. Mindegy mi megpróbáltuk a lehetetlent.
S akkor most három évtized után előkerültek Misi és Laci fotói – ezek megjelentek az Autó Motorban is. A Déli Hírlap számolt be először a találmányról, de különösebb visszhangja nem volt ennek se. Egy szerkesztő emlékezetes mondása szerint, egy olyan országban, ahol hat hónapig kell szaladgálni egy garnitura téli gumiért a Wartburgra ott az embereket hidegen hagyja, hogy tudnak e telefonálni vagy nem a kocsiból.
Lehet, hogy igaza volt.