Ma van a nagy nap. Megkoronázzák a bubos kemencénket, amelyet Smid Károly mester úr pontosan két hete alapozott meg. Felkerül a csicsás kémény teteje, ráteszik a Novák János készítette különleges vasajtókat, s innentől jövök én.
A használati utasítás szerint két hétig kell fűtenem, hogy teljesen kiszáradjon és olyan legyen amilyet elképzeltünk. Elárulom, a tervezés fázisában nehéz volt családilag egy nevezőre kerülni. A mester szerint , ki is tudná jobban, kétféle változatban lehet egy ilyet megépíteni. Egyajtós, igazi parasztosat, aminél a sűtőben kell szalmával megágyazni a tűznek, s ugyanoda teszik a sűtnivalónkat. Ennek a használatához szakértelem is kell, hogy ne égjen benne minden. Így aztán a négyharmados többséggel a képen láthatót választottuk. Alul tűzelünk, a kenyeret, a lángost és a sóletostálat fent a sűtőtérbe teszük. Hogy mi a különbség a kettő között – nos itt bizony lesni kell , elég meleg e a kemence, s ha híján van a kellő hőmérséklet akkor tenni kell a tűzre. Egyébként alig négyezer forintért sikerült szerezni egy egyszerű hőmérőt a kemencéhez. Ez a frontvonalba lesz beszúrva, s ezzel az apró műszerrel már is komolyabb látszatja lesz a műnek.
Most, idejében kérem, akinek vannak jó receptjei ehhez a kemencéhez, ne tartsa magában. Meséljen, küldje el, esetleg illusztrációkkal spékelve.