A második világháború során elkövetett borzalmaknak se szeri, se száma, így a csupán tervezett, végre nem hajtott brutalitásról ritkábban esik szó. A szóban forgó projektet Japán talán leghíresebb háborús bűnöse, Isii Siró vezette, aki a vegyi és biológiai fegyverek fejlesztésével foglalkozó 731-es egység fejeként emberkísérletek és más, minden etikát nélkülöző orvosi beavatkozások tömegét felügyelte.
Isii és emberei terveik szerint egy legalább a középkor óta használatos biológiai fegyvert vetettek volna be légi úton: a bubópestist, amelyet sikerrel használtak fel korábban kínai hadműveleteik során.
A 731-es egység Kína északkeleti részén, a japánok által megszállt mandzsúriai Harbin városa mellett működő kísérleti telepén található írásos és tárgyi anyagokat 1945 nyarán a szovjet csapatok közeledtével igyekeztek kimenekíteni, illetve megsemmisíteni a személyzet kimenekítése mellett.
A néhány szovjet fogságba került közreműködőt (12 főt) a szovjetek 1949-ben, a távol-keleti Habarovszk városában állították bíróság elé háborús bűnök vádjával. A tárgyaláson számos elborzasztó részletre derült fény, köztük arra, hogy Harbinban kimondottan a pestis célba juttatásához tartottak és tenyésztettek bolhákat.
Miután 1925-ben a genfi egyezmény részeként tiltólistára kerültek a biológiai fegyverek, a japán haderő vezetésében az a nézet vált uralkodóvá, hogy a tiltás csupán megerősíti e fegyverek pusztító mivoltát. E gondolkodás egyenes következménye volt a japán biológiai fegyverkezési program, legfőképpen a 731-es egység létrejötte.
Mandzsúria 1931-ben kezdődő megszállásának, majd a Kína egésze ellen 1937-ben megindított háborúnak is része volt a kínai civilek életének alárendelése a 731-es egység kutatásainak.
A harbini telepen végzett embertelen kísérletek közé tartozott a különleges kamrákban légnyomással és nehézségi gyorsulással („g-erővel”) való kísérletezés, a legválogatottabb boncolások, amelyeket élő embereken is elvégeztek, illetve fegyverek (például kézigránátok és lángszórók) embereken való tesztelése. Mindezek mellett folyt a különböző vegyi és biológiai ágensek kifejlesztése is.
A pestist a japánok először 1940 októberében vetették be a harctéren, a kelet-kínai Ningpo és az ország középső részén fekvő Csangde városait is fertőzött bolhákkal szórták be a levegőből. Csiu Ming-hszüan kilencéves gyermekként élte át a különös bombázást, és felnőttként járványügyi szakértővé vált. Becslése szerint legalább 50 000 emberrel végzett a pestis e támadások során.
„Még emlékszem a pánikra, amely úrrá lett az embereken” – mondta később. „Mindenki zárva tartotta ajtaját, és félt kimenni. A boltokat bezárták. Az iskolákat bezárták. De decemberre a japán repülőgépek már majdnem minden nap jöttek. Nem tudtuk lezárva tartani a karanténövezetet. A bent ragadt emberek kimenekültek vidékre, és magukkal vitték a pestisbaktériumokat.”
A bizonyítottan hatékony fegyver készen állt arra, hogy máshol is bevessék – akár a Csendes-óceánon túl is.