SzántóGráf

Dávid Gramofonslágerei a rádióban – feltérképezte a harmincas évek talpalávalóit – diplomataként se hagyott fel a különleges kedvtelésével

Kerényi Dávid

Könnyelműen ígérgetek, aztán vagy betartom, vagy nem. Alig két hete írtam, hogy Kerényi László dokumentumfilmes barátom fiának, Dávidnak nem akármilyen hobbija van. Kora gyermekkorától a régmúlt zene világa érdekli. Anélkül, hogy a szülők erőltették volna, zongorázni tanult. Igaz, a családi felmenők sorában volt egy nevezetes békési zeneszerző, s mint láthatjuk, a vér nem válik vízzé. Bár különös, hogy Kerényi Dávid éppen a múlt század harmincas éveinek a tánczenéjére specializálódott. Apuka, aki egyébként eredetileg villamosmérnöki diplomát szerzett, olyan erősítőket barkácsolt, amellyel a legkiválóbb lemezeket is hangversenytermi minőségben hallgathatta a család. Dávid talán már ekkor elhatározta, hogy egy sajátos, ma már kevésbé ismert zenei stílust fog széltében hosszában feltérképezni. De lehet, hogy a régi magyar filmek örökzöld slágerei ragadták meg a jó hallású fiatalember képzeletét.

Szól a rádió….
Na ez is megvolt

Még az egyetemi évek alatt ezerszámra gyűjtötte össze a magyar számokon túl az összes nagy külföldi slágert, amelyekre elődeink táncolhattak. Az interneten még nem lehetett ilyeneket böngészni, amikor Dávidnak már annyi száma volt, hogy besétálhatott az Európa Rádióba, hogy ajánlatot tegyen egy önálló műsor szerkesztésére. Nagyon megtetszett a szerkesztőknek az ambiciózus fiatalember ötlete, és belevágtak a Gramofonslágerek nevű műsorba. A visszajelzések szerint óriási siker volt minden adás. Hiszen még vagyunk elegen, akik emlékeznek a régi filmekből a kétszázpengővel könnyen viccelünk, s több más ehhez hasonló számra. Ezeket rádióban bejátszani nem kunszt. Ám egy jó szerkesztő képes felkonferálni, ki mikor szerezte ezt a számot. S ha tájékozott a kor eseményeiben, még azt is elárulja a hallgatóknak, miként születhetett ez a sláger és mi lett a sorsa az előadójának. Ráadásul Dávid elboldogul az angol, a német és még a francia nyelv világában is, így ezen a téren teljes a rálátása a nemzetközi repertoárra. Édesapja jóvoltából, akivel immár csaknem ötven éve együtt is dolgozunk a médiában, folyamatosan képben voltam és vagyok Dávid pályafutásáról. Közgazdászként diplomáciai vonalon dolgozott Angliában. Közben soha nem feledkezett meg a különös hobbijáról, így ebben a profilban bizonyára országelső.

Jut eszembe, amikor Londonban külszolgálatosként dolgozott, megállította a bobbi, amikor meglátta a diplomata rendszámú kocsi volánjánál. Máig is annyira fiatalos a kinézete, hogy a kinti rendőr rákérdezett, tudja-e az apukája, hogy elkötötte a kocsiját. Persze ennél apróbb dolgokat is tudok, de ezek közül most csak a leglényegesebbet árulom el: Dávid emlékezetből fújja az összes békebeli slágert, táncolni viszont egyáltalán nem szeret. Hogy tud-e, én még nem láttam.

S végül jöjjön a nagy lista – kik is a kedvencei. Néhány zenész a korszakból: Weygand Tibor, Rácz Vali, Chappy zenekara, az angolok közül Jack Hylton és Bert Ambrose zenekara, vagy éppen a cseh Dvorsky együttese – ezek 1945 előtt nagyon híresek voltak.

Dávid egy híres autómárka magyarországi pénzügyese. Járja a világot, jön, megy, utazgat, s ha ideje engedi, kedvenc lemezei mellett nosztalgiázik. Kár, hogy most nem jut ideje a rádiózásra, hogy mindannyiunk örömére meghallgassuk a sokat emlegetett boldog évek tánczenéit.

Exit mobile version