Lovas Róbert életútinterjú – készítette: Rozsonits Tamás – A kislány a zongoránál és A pókháló van már az ablakon zeneszerzője mesél

1. Hogy, hogy nem a közelmúltban egy teljesen privát téma kapcsán összeakadtam a már évizedek óta Németországban élő dr. Lovas Róbert plasztikai sebésszel.Mindenki  megnyugtatására,nem  akarom  a képemet  átszabatni.  Jó  ez  már  úgy,  ahogy  van.  Már  tükör  nélkül  is   meg  tudom  borotválni.  Különben mindez  szóra  se  lenne  érdemes,  ha  a Lovas  doktor  nem  lenne  azonos  a legnagyobb  hazai   könnyűzenei  slágereink  zeneszerzőjével.  A kislány  a zongoránál,  a Pókháló  van  már  az  ablakon  és   még   hosszan   sorolhatnám  fiatalságom   örökzöld   számait.  Életútja,  sorsa  pályafutása   rögtön   felkeltette  az   érdeklödésemet  íránta.  Sokaknak  beszámoltam  erről,  s a korombeliek,   akik  az  összes   slágerét  máig   is   fújják kiváncsiak  lettek-  hogyan   születhettek  meg   ezek  a fülbemászó   számok,   amelyekre   félévszázad   után  is   pontosan  emlékszünk.Lovas  Róbert  – mint  az  írásból  kiderül   maga  egy   könnyűzenei   történelmi  lexikon.  S talán   nem   is   annyira  könnyű,   mint  mondják.

   

A beszélgetés időpontja: 2019. március 6, Budapest, II. kerület,Törökvész lejtő

Rozsonits Tamás beszélgetése a Hangfoglaló program oral history sorozatához

• Rozsonits Tamás: Mikor és hol születtél?
• Lovas Róbert: 1942. február 2-án, Budapesten születtem, hatalmas havazásban. A szüleimről: édesanyám Alsójárán, Erdélyben született. A harmincas években költöztek Budapestre, amikor az ott élő magyaroknak már nehéz volt a helyzetük. Apai részről Bécsből és a Felvidékről, Nyitranovákról (nagyon közel vannak egymáshoz) jöttek a nagyszüleim Budapestre 1900-ban. A Monarchiában ez akkor nem számított nagy ügynek, mindenki beszélt magyarul és németül is. Nagyapám alapított itt, Budapesten egy faáru és fatömegcikk-gyárat, a Gizella úton. Úgy emlékszem, több száz munkást foglalkoztatott, nagy gyárnak számított az üzeme. A gépeket Németországban vásárolta. 1950-ben államosították, őt pedig rövid időre bebörtönözték annak ellenére, hogy nagyon mély szociális érzékkel bánt a munkásaival, karácsonykor pénzt osztott, a rászorulóknak kiváltotta a gyógyszereit. A kommunisták lerombolták az egész gyárat, a gépeket pedig elszállították és egy Bambi[1] kiszerelő céget telepítettek oda. A Bambi a kor népszerű üdítőitala volt, kátrány volt az alapanyaga, csatos üvegekbe palackozták. Nem messze a gyártól állt a villa-ház, ahol a családunk lakott. Hamarosan társbérlőket utaltak be hozzánk, majd egyszer csak mindent le kellett adnunk: szőnyegeket, csillárokat, a bőrbe kötött könyveinket. Így indult a gyerekkorom, mindenre tisztán emlékszem.
• Rozsonits Tamás:A szüleid mivel foglalkoztak?
• Lovas Róbert: Anyám felső kereskedelmit végzett, de ő tulajdonképpen zongorista volt. Egy nagyon híres zeneiskolába járt annak idején, kiválóan zongorázott. Liszt és Chopin voltak a kedvencei. Nem koncertezett, az a lépcsőfok még hiányzott, de adott zongoraórákat. A Kislány a zongoránál róla szól, akármit is meséltek azóta a dal születéséről. Az ötvenes években a fent említettek miatt össze kellett költöznünk a nagyszüleinkkel és jöttek a szürke évek, a kommunizmus alatt. Az jelentette a fénypontot, amikor a három lány – anyám és a testvérei – a hétvégeken fogadták a vőket. A nagymama sütött-főzött, anyám pedig zongorázott a társaságnak. Ez számomra egy kulturális fénypontnak számított. Persze, aztán a férfiak nekiálltak ultizni. Aztán anyám nagyon megbetegedett, sclerosis multiplex. Szörnyű betegség!
• Rozsonits Tamás: Emlékszel a zongora márkájára?
• Lovas Róbert: Az eredetit helyhiány miatt eladtuk, aztán egy nagyon szép Bechstein zongorát vettek a szüleim. Gyönyörű basszusai voltak! Majd az összeköltözés miatt megint csak helyszűkében egy német gyártmányú Steinweg pianínót vettünk, ami a Steinway elődje, hiszen az a család vándorolt ki Amerikába, és ott alakult át a cég neve Steinway & Sons-ra. Kiváló hangszer volt, páncéltőkés pianínó, azon zongoráztam én. Később, amikor a zenével már pénzt kerestem, vettem magamnak egy Blüthner hangversenyzongorát, az is egy nagyon márkás hangszer. Csodaszámba ment akkoriban, mert a Yamaha még ismeretlen volt idehaza, volt pár Steinway, Petrof és Bösendorfer a Magyar Rádióban meg itt-ott. Az én zongorámat egy vak embertől vásároltam, aztán, amikor disszidáltam, el akarták venni a családomtól.
• Rozsonits Tamás: Édesapád mivel foglalkozott?
• Lovas Róbert: Vegyészetet tanult, később beszállt a nagyapám gyárába, aminek semmi köze nem volt a vegyészethez, de vitte tovább a családi üzletet. Amíg hagyták. Nagyapám volt a főnök, de apám jelentette a jobbkezét.
• Rozsonits Tamás: Élénk, vagy nyugis kisfiú voltál?
• Lovas Róbert: Nem voltam elég ügyes a sportokban, atletizáltam és úsztam, viszont a focihoz nem sokat konyítottam, eléggé két ballábas voltam. Viszont nagyon szeretettem olvasni, főleg történelmi könyveket és kalandregényeket. Donászy Ferenc[2] indiánkönyveit faltam, mint a Villámsugár vagy az Aztékok kincse (nem a Karl May-könyv). Vagy az Életünket és vérünket című könyv, szintén tőle. Később aztán követték más írók is.
• Rozsonits Tamás: Hova jártál iskolába?
• Lovas Róbert: A Hungária körúton kezdtem az elemi iskolát, egyszer csak átraktak egy másik általános iskolába. Aztán össze kellett költöznünk a nagyszülőkkel, a hetedik kerületben, a Rózsa utcában kaptunk egy nagy lakást, onnan a Rottenbiller utcába jártam iskolába. Antal Imi[3] apja volt az énektanárom. Imrét nagyon szerettem, csodálatos pali volt, az édesapja pedig szenzációs énektanár.
• Rozsonits Tamás: Jó tanuló voltál?
• Lovas Róbert: Igen. A humán tárgyakat szerettem, de mindenből jó jegyeket szereztem. A Madách gimnáziumba mentem középiskolába, a Barcsay utcába, ott érettségiztem. A kötelező orosz mellett mi angolt is tanultunk és egy kevés latint. Az angoltanárunk nagyon jól tanított, már akkor a Canterbury talest[4] olvastuk eredeti nyelven, ami nem könnyű olvasmány. Az orosztanárunknak is sikerült a nyelv kötelező tanulása miatti ellenszenvet eltüntetni belőlünk az orosz irodalom segítségével. Puskint és Tolsztojt olvastunk az órákon. Az orosz zene, az irodalom, a festészet, a táncművészet csodálatos. A kommunizmus egy más ügy.
• Rozsonits Tamás: Miért az orvosi egyetemre jelentkeztél az érettségit követően?
• Lovas Róbert: Akkor már zenéltem, de apám azt akarta, hogy mérnök, orvos vagy jogász legyek. Az orvosi egyetemre felvételiztem. Nagyon jól sikerült, de nem vettek fel, mert rossz kádernek számítottam. Segédmunkásként dolgoztam egy évig az Építőipari Vállalatnál, hogy a következő évben munkásként felvételizhessek. A második felvételim még jobban sikerült, mégsem vettek fel, túljelentkezésre hivatkozva. Erre apám felhívta Marosán Györgyöt[5], aki akkor államminiszter volt. Emlékeztette arra, hogy 1944-ben nagyon sokat segített a feleségén, most kérte, hogy engem vegyenek fel az egyetemre, hiszen közel maximális pontot értem el. Napokon belül megkaptam az értesítést, hogy felvettek. Ez 1961-ben történt.
• 

  

  

  

  

  

• Rozsonits Tamás: Nehéz volt elvégezni?
• Lovas Róbert: Akkor már a zene érdekelt a legjobban, a Benkó Dixielandben[6] zongoráztam, dalokat szereztem. Jöttek a Made in Hungary[7] és a Táncdalfesztivál[8] versenyek. A SOTE[9]-n az utolsó pillanatban mindig felkészültem a vizsgákra, szerencsére könnyen tanultam. A sebészet érdekelt, de nem kaptam Budapesten sehol sebészi állást a diplomázás után. Megnyertem egy zenei versenyt, vele a KISZ[10] különdíját és az átadó KISZ KB tag megkérdezte, tehetnek-e értem még valamit, mire én: szerezzetek sebészi állást Budapesten. Bementem Fehér Házba a Margit hídnál, pár telefon után az újpesti kórház mellkas-sebészeti osztályán kaptam állást. Egy régi vágású úr, Dr. Domonkos József volt a főorvosom. Aztán behívtak katonának, de berobbant a Kislány a zongoránál című dalom, attól kezdve szinte bármit elérhettem, úgy kerültem át a Péterfy kórházba, a baleseti sebészetre. Úgy, hogy még párttagnak sem kellett lennem. Onnan disszidáltam.
• Rozsonits Tamás: Édesanyád hatására kezdtél zenét tanulni?
• Lovas Róbert: A szüleim nagyon szerettek az operába és hangversenyekre járni. Én még kicsi voltam, otthon hagytak. Állandóan figyeltem anyámat, ahogy zongorázik, aztán egyszer, amikor egyedül voltam, leültem a zongorához és próbáltam eljátszani, amit korábban hallottam. Több óra is elszaladhatott így, mert amikor föleszméltem, észrevettem, hogy a szüleim mögöttem állva bámulnak. Másnap anyám elvitt a legjobb barátnőjéhez, Mandovszky Henrikné híres zongoratanárhoz, aki megállapította, hogy tehetségem van a hangszerhez. Erre én kijelentettem, hogy kizárólag tangóharmonikán vagyok hajlandó tanulni (valószínűleg láttam Tabányi Mihályt[11], aki hihetetlenül nagy sztár volt akkor, talán egy kerthelyiségben, ahova a szüleim elvittek). Ez azért is érdekes, mert olyan hat éves lehettem akkoriban. Makacsul és csökönyösen ragaszkodtam ehhez. Megkövülten néztek, de végül kaptam egy tizenkét basszusos tangóharmonikát és kerestek nekem valakit, akitől elkezdtem tanulni. Aztán anyám elvitt a Steinitz Elza zeneiskolába, a Royal Apollo (később Vörös Csillag) mozival átellenben. Beírattak zongora szakra, mondván, hogy majd a zongora után foglalkozhatok csak a tangóharmonikával. Magas szintű magániskola volt, Czerny[12] , Chován[13] és hasonló szerzők darabjait tanultuk. Sokat lógtam az órákról és ez kiderült, mire anyám átvitt a Jósika térre Mandovszky Henriknéhez klasszikus zongorát tanulni. Ő, mint anyám barátnője jobban tudott kontrollálni. Abban az életkorban kezdtem el érdeklődni minden más iránt is. A barátaimmal lógtam a Ligetben, ahelyett, hogy gyakoroltam volna. Szerintem tehetséges voltam, mert a leckét a tanóra előtt néztem csak át, igaz, akkor alaposan. Napi egy órát kellett volna gyakorolni, ez látszott is a teljesítményemen, mert a tanárnő mondta, hogy nem rossz ez, de nem is igazán jó. Csak elfogadható. Nem jöttek rá, hogy kamuztam. Azt hitte, ennyi a maximum bennem. Valamennyire fejlődtem azért, viszont egyre nehezebb lett az anyag. Sokáig jártam oda, egészen a gimnázium elejéig. hattól tizenöt éves koromig. Aztán engem is megőrjítetek Bill Haley[14] és társaik. Oroszlán Gyurival, a Bergendy együttes[15] későbbi gitárosával egy házban laktunk, vele alapítottunk egy suli-buli zenekart, bőgő, zongora, dob, gitár, szaxofon felállásban. Mi voltunk a Crazy Boys. Volt egy nagyon tehetséges szaxofonosunk, de kétszer nem ért rá, és Lakatos Ablakos Dezső[16] jött el helyette. Ő akkor már nagyon nagy sztárnak számított és nagyon lenézett minket. Sok táncos rendezvényen játszottunk a gimiben, kaptunk érte pénzt is. Zongora akkoriban minden intézményben volt. Eszembe jutott egy történet Presser Gáborról[17]. Annak idején velem is előfordult, hogy megrendelésre írtam dalt, az első ilyet Izsmán Nellynek[18]. Gyerekkori barátok voltunk, ő akkor a Moulin Rouge bárban lépett fel és panaszkodott, hogy kellene neki egy dal. Egy jó kis shuffle, írtam rá angol szöveget is. Évekig énekelte, hatalmas sikerrel, My baby is unhappy volt a címe. A sikertől vérszemet kaptam és valahogy bemutattak S, Nagynak[19] – mindenki nála kezdte. Amerikában milliárdos lett volna, mert menedzser típusú pali volt. Tehetséges szövegíró is volt, néha nagyon betalált egy-egy szövege. Egyszer rám telefonált, hogy „Ide figyelj, most teszel nekem egy szívességet. Tíz perc múlva megyünk hozzád.” – ilyen kedvesen utasítgatós stílusban, ahogy szokta. Így történt, csöngettek és megjelent egy pufók, pirospozsgás kisfiúval, és azt mondta: „Hallgasd meg, valamit fog játszani!” Majd a sráchoz: „Ülj le a zongorához és játssz!” Elkezdett zongorázni, azt hittem, elájulok, annyira jó volt a hangzása, a technikája, teljesen újszerű volt a játékmódja. Ő volt Presser Gábor. Így kerültek össze S. Naggyal. Volt pár hatalmas tehetség, akiken ledöbbentem, amikor először meghallottam, például Presser Gábor vagy Szörényi Levente[20]. Az utcán című dala számomra legalább annyira jó, mint a Beatles[21]: All my lovingja. Vagy a Ne gondold. Korszakalkotóan új stílusú dalok. Szenes Iván[22] zseni volt, G. Dénes György[23] szintén. Bródy[24] is ilyen, csak máshogy. Vagy Mihály Tamás[25] az Omegából. Maga a zene!
• Rozsonits Tamás: Mi történt a Crazy Boyst követően?
• Lovas Róbert: Miután az a zenekar kimúlt, engem felvettek az egyetemre és azzal kerestem pénzt, hogy elmentem presszókba zongorázni. Nyáron vidéken is. A pincérekkel megbeszélve konyak helyett teát ittam, egész jó pénz összejött abból is, aztán feleztünk. Egyszer csak Benkóékhoz kerültem. A Dísz téren próbáltak, a Várban, Solymos Tóni[26] volt akkor a gitáros, Silye Attila a pozaunos, Nagy Jenci bendzsózott, Sanyi klarinétozott, a dobosok és a bőgősök váltakoztak. Meghallgattak és azt mondták, hogy jó. Bevettek a csapatba. Egyszer csak közölte Benkó, hogy a következő héttől szerződésünk van a pesterzsébeti Csilibe. Ez akkor hatalmas dolognak számított. Szombaton és vasárnap játszottunk ott tánczenét. Szombaton este 8-tól reggel 5-ig, hatvan forintért. Vasárnap csak hajnali 1-ig, de a Csili baromi messze volt, reggelre értünk haza. Egy hatalmas zongora állt ott, a basszus billentyűknél kettőről már hiányzott a csont borítás, így reggelre véreztek az ujjaim. Aztán, ahogy elkezdtem komponálni, kikoptam a zenekarból, viszont belekerültem a „hakni-maffiába”. Zongorakísérő lettem. Halmi Gábor konferanszié szervezte ezeket a fellépéseket szerte az országban. Az ő hatalmas Opel Kapitän vagy Admiral autóján mentünk, ketten ültünk mellette elől Sárosi Katival[27], hátul Hofi[28], akit akkor még senki nem ismert, Koós[29] és pl. a két Balikó lány a Ki mit tud?-ról. Hofi és Koós már akkor annyit röhögtettek minket, hogy alig bírtunk kiszállni a célnál. Géza is nagyon aranyos pali volt. Akit a barátjául fogadott, amellett végig kitartott. Halmi meg egy szervezőzseni. A és B csapat járta párhuzamosan a településeket. Akkoriban működött a Vidám fiúk nevű csapat is. Ők, Szánthó Erzsi[30], Papp Laci[31], aki olimpiai bajnokként furán festett ebben a közegben. Néha az ő sárga Opel Rekord autójával utaztunk, azért kapott még plusz pénzt is.
• Rozsonits Tamás: Neked volt akkor már autód?
• Lovas Róbert: Még nem, csak jogosítványom. Aradszky[32], Németh Jóska[33], Angyal Jancsi[34], Fenyvesi Gabi… hatan fértünk be egy ilyen nagy autóba, Halmi így állította össze a két csapatot. Nagyon mentek ezek a bulik és jól kerestem. A Semmelweis utcában működött akkor az ORI[35] központja, annak a büféje volt a világ közepe. Ott ült állandóan S. Nagy is. A Sanzonbizottság a harmadik emeleten hozta meg a döntéseit, ha beadtál egy dalt, és nem fogadták el, akkor odamentél Turán Lászlóhoz[36], aki előzongorázott a bizottságnak, vele lehetett beszélni, és második körben elfogadták már a dalodat. 1970-ben költözött át minden hivatal a Vörösmarthy térre. Az új ORI-büfében már nem volt meg az a legendás lélek. Ott történt velem, hogy kaptam 200 Ft-t a kísérésért, az akkor óriási dohánynak számított. Ültünk S. Naggyal és Payer Öcsivel[37], aki nagyon jó barátom volt, egyszer csak ordítva berohant valaki, hogy: „Gyerekek, van itt egy orvos?” Mondom: „Mi van?” „Gyorsan, a Keszler Palihoz[38]!” Ő volt a főnök. Halott sápadtan ült az irodájában, Mondom: szevasz, én vagyok a Lovas Róbert. Mire ő: „Robi, kedves! Sajnos baj van. Kizáródott a sérvem.” Mondom: akkor gyorsan visszatesszük. Eljártam a tanultak szerint, visszahúzódott a sérv. Azonnal megkönnyebbült és kérdezte: „Mit tudok tenni érted?” Mondom: figyelj, nekem sajnos nincs működési engedélyem. Mire ő: „Micsoda??? Te négerben dolgozol?” Felvette a telefont, és: „Halló, itt Keszler. Mindjárt átmegy Lovas Robi BARÁTOM, állítsatok ki a számára egy zongorakísérői működési engedélyt. Annyi legyen a gázsija, mint a Turánnak.” Na, attól kezdve senki nem vitt sehova. Mert az a gázsi hivatalosan 1100 Ft volt, miközben a Koós akkor kapott 500-at. Itt és így szakadt vége a zongorakísérői karrieremnek.
• Rozsonits Tamás: Akkoriban nem volt féltékeny a szakma? Nem nyomták fel egymást a négerkedésért?
• Lovas Róbert: Láttam egyszer egy riportot a Duna Televízión. Frenreisz Karesz[39] azt mondta, hogy mi, a szakma, akkoriban szerettük egymást. És ez így volt! Te, én állítom neked, hogy mi szerettük egymást! Én klasszikus értelemben vett slágereket írtam, nem igazán tartoztam a beatzenészek közé, mégis elmondhatom: egy csapat voltunk és szerettük egymást! Volt, hogy egyik dalomat Koncz Zsuzsa[40] énekelte és Zoránék[41] kísérték. Az Óh, ha milliomos lehetnék című dalomat az Omega[42] kísérte. A Pókháló van már az ablakon című dalt Illésék[43]. Olyan volt a viszonyom ezekkel a srácokkal, hogy közösen jártunk bulizni. Nagyon bensőséges volt a hangulat köztünk. Aztán sajnos ez az időszak elmúlt. Tegnap Malek Mikivel[44] ebédeltem a Zeneakadémia mögött, kérdeztem tőle, hogy emlékszik-e még, amikor hajdanán sétáltunk át a Rátkayból a Fészekbe, onnan át a Fiatal Művészek Klubjába, meleg nyári éjszakák, csajok, satöbbi… senki nem volt igazán féltékeny a másikra, mert mindenkinek be is jött valami. Beszélgettünk egymás dalairól, sőt, még ötleteltünk is közösen.
• Rozsonits Tamás: Ezek voltak a kedvenc helyeid?
• Lovas Róbert: Igen, mert ide jártak a zenészek, a színészek és a sportolók, főleg a futballisták. Mészöly Kálmán, Farkas Jancsi és a többiek. Néha az Újságíró Klubba is leszédültünk.
• Rozsonits Tamás: Kellett tagsági igazolvány, hogy bejussatok?
• Lovas Róbert: A Fészekbe volt tagságim, az a Rátkayt is jelentette. Amúgy is felismertek és beengedtek mindenhova. Képzeld el, hogy bementél a Fészekbe és leültél mondjuk Szendrő Józsi[45] bácsi asztalához. Ültél vele szemben és hallgattad. Ez mesebeli volt, hogy ilyen egyéniségeknél ülhettél. Fényes Szabi[46] bácsi. Királyhegyi Pál[47]. Persze Latinovits[48] is ott szidta dühödten Aczél György minisztert néha. Ott kártyázott Darvas Iván[49] is. Vagy Tordy Géza[50]. Nagyon rég Keleti Pál rendező is előfordult. Kálmán Gyuri[51]. Szenes Iván és felesége. Ott ültünk egy asztaltársaságban. Imádtam azt a világot. Egyszer szóltak, hogy szombaton itt játszik Garay[52] és Kőrössy[53]. Egymással szemben felállítottak két hangversenyzongorát. Egyiken Kőrössy Jancsi, a másik Garay Attila játszott. Valami őrület! Azt sem tudtad, hol vagy! A Budai Ifjúsági Park és a Dália későbbi időszak. Az Ifjúsági Park igazgatója egy volt birkózó, Rajnák Laci, ütötte a gyerekeket. A Bergendy együttes sokat játszott ott. A Dália kifejezetten jazz klubként működött. Bergendy Istvánnak[54] köszönhetem életem első felvételét. Volt egy nem túl sikerült dalunk S. Naggyal, Zuhogj eső címmel, amit az akkor még ismeretlen Zalatnay Sarolta[55] énekelt és Bergendyék kísérték. Megjelent egy lemezen és eladtak belőle mondjuk 24 darabot. Bergendy Pista volt az, aki hajlandó lett először tenni értem valamit. Az első rádiófelvételemet Ambrus Kyri[56] énekelte, a Miért vársz című teljesen jelentéktelen szerzeményt. A harmadik felvételem, az Álmatlan évek című jött be igazán először, Aradszky Lacival. Aztán a Mondd, ki után futsz Mátrai Zsuzsival[57]. Az is bejött, és még pár közepes dal. Aztán a Pókháló van már az ablakon nagyon beütött. Elsőként érte el az „Aranylemez” státuszt Magyarországon! Azt a számot Aradszky Lacinak írtuk. Akkor ment a televízióban a Halló fiúk, halló lányok műsor. S. Nagy üzletember volt. Mindenkinek tett szívességet, ezért cserébe kérhetett is. A műsor miatt nekiadta a dalt Poór Péternek[58], aki nagyon jól elénekelte. Nagy siker lett, aztán visszavették tőle a dalt Lacinak. Emiatt ők nagyon összevesztek. Nyugaton ez nem jelentett akkor sem problémát, de itthon az előadó úgy gondolta, hogy egy adott dal kizárólag csak az övé. Azt más ne énekelje el! A ’60-as évek legelején, amikor már megindult a rendszeres televízió műsorsugárzás, csüngtünk a tévén, mert Szirmai Albert[59] visszajött New Yorkból és zongorázott valamit. Fantasztikus ember volt, „a nagy öreg”, Márkus Alféd[60] mellett. Ő írta „Az én babám egy fekete nő” című slágert, például. Ma, ha belegondolok, ott tartok, hogy én vagyok az ilyen „nagy öreg”. A többiek meghaltak. Nádas Gabi[61], Havasy Viktor[62], Payer Öcsi… mind elmentek. Havasy Viktor nagyon tehetséges, nagyon kedves srác volt. Koós Janit kísérte is.
• Rozsonits Tamás: Dobos Attila[63]?
• Lovas Róbert: Attilával is jó volt a kapcsolatom, ismertem a szüleit is. Németországban is találkoztunk, aztán hazatelepült.
• Rozsonits Tamás: Az alkotó és az előadó-partnereidet magad választottad ki annak idején?
• Lovas Róbert: Nagy szerepet játszott akkoriban ebben a témakörben a Magyar Rádió. Például kaptam tőlük megbízást, hogy a dalversenyükre, a Made in Hungaryra írjak dalt Koós Jánosnak. Ők felkérésnek hívták. Olyan nem fordulhatott elő, hogy visszaadod. Később, amikor már ismertebb lettél, ezt azért lehetett manipulálni. Szentkuthy Pál volt a rádióban ezért a felelős, kemény kézzel irányított. Hiába dolgozott ott Körmendy Vili[64], aki jó barátom volt, azt mondta: „Nincs mese öcsi, meg kell csinálni!” Előfordult, hogy kaptam egy megbízást: írjak dalt Szécsi Palinak[65], akivel nagyon jóban voltunk, szerettük egymást. Megírtam a Jó estét ismeretlent, Fáy hangszerelte, de mégsem lett olyan jó, mint ahogy én elképzeltem. Előfordult, hogy kértem, hadd írjak Izsmán Nellynek, aki a barátom volt. Nem engedték, szegény mindig csak nagyon rossz dalokat kapott. Azt mondták, „nem fekszik jól”. Ki tudja, mire gondoltak. El is ment innen, hatalmas revü-sztár lett Kelet-Németországban, Berlinben a Friedrichstadt Palastban, majd a párizsi Olympia színpadán. Arra is figyelni kellett, hogy S. Nagy nem szerette, ha mással is dolgoztál. Nem volt bosszúálló, csak rosszul érintette, ha elhagytad őt. Hihetetlen kapcsolatrendszerrel rendelkezett. Én nem köteleztem el magam mellette. Írtam dalt Fülöp Kálmánnal[66], Kalmár Tiborral[67], Halmágyi Sanyival[68], aki nagyon ügyes és kedves gyerek volt. Ám ahogy körülnézem, láttam, hogy a legjobb szövegek jelentős részét Szenes Iván írja és néha G. Dénes György. Vele csupán egy közös dalunk van. Mikor a Kislány a zongoránál számmal győztünk, mentünk a Kossuth Lajos utcában a barátnőmmel, Zsüti meglátott, oda rohant hozzám, átölelt, és azt mondta: „Király lettél! Tudod, hogy miért? Egy slágerben kell, hogy legyen egy találmány, és ebben három van.”. Ivánnak félelmetes agya volt. Kitalálta például, hogy írt egy szöveget, aminek minden sora úgy kezdődött, hogy: „Én”. Zseniális, de neki ilyen ötletből rengeteg akadt. Egyszerűen folyt belőle a tehetség. Mellette nagyon irigy volt mások sikereire, nem is értem, miért.
• Rozsonits Tamás: Mi a Kislány a zongoránál című dal hiteles története? Hogyan született?
• Lovas Róbert: Ez is felkérésnek indult: írjunk a televízió szilveszteri műsorába Darvas Ivánnak egy sanzont. Ültünk Szenes Ivánnál, semmi nem jutott eszünkbe. Zongorázgattam és valahogy szóba került a családi háttér. A mi szüleink idejében nem úgy ment ám a csajozás meg az ismerkedés, mint később. A szülők megbeszélték a másik családdal, hogy a következő szombaton feljön a fiuk egy teára, akkor szegény anyámnak fel kellett öltöznie a fehér ruhájába és Lisztet vagy Chopint játszott nekik. Szervezett ismerkedés volt ez, szinte házasságközvetítés. Erre Iván: „Hát igen. A kislány a zongoránál ül a fehér ruhájában.” Ezt mondogatta, aztán egyszer csak: „Kislány a zongoránál fehérebb az orgonánál.”. Én gyorsan leírtam, ő meg: „És miket játszott anyád?” Lisztet nagyon szerette-mondtam. És elkezdtem játszani a Magyar rapszódiákból. Erre ő: „Na, akkor ezt megírjuk!”. Kész lett a dal, elvittük Darvas Ivánhoz a Pesti Színházba, épp egy monodrámát játszott. A végén behívott az öltözőjébe és megmutattuk a dalt. Meghallgatta, nagyon tetszett neki. „Ez annyira jó, hogy nem vállalom. Nincs hangom hozzá! Hát ehhez énekelni kell! Gyerekek, a Koósnak adjátok ezt!”. Mi közben már Koóssal nyertünk egy Made in Hungaryt a Tessék, tessék, hölgyek-urak számmal. Így is történt, beadtuk a következő Táncdalfesztiválra, elfogadták és Körmendi Vilinek osztották hangszerelni.
• Rozsonits Tamás: Miért nem te hangszerelted a saját dalodat?
• Lovas Róbert: Mindig megkérdezték, hogy akarom-e, de kettő kivételével nem vállaltam, mert a barátaim a hangszereléseikkel még tettek hozzá a dalaimhoz. Főleg Malek Miki és Körmendi Vili. Nagyszerű zenészek és csodálatos barátok.
• Rozsonits Tamás: Nem lett botrány a televízióban, hogy Darvas Iván nem énekelt szilveszterkor?
• Lovas Róbert: Dehogynem! Nagyon haragudtak. Énekelt végül valami mást. Szenes Ivánnak annyi kapcsolata volt, hogy ezt az affért is elsimította. Aztán a Táncdalfesztiválon, már az első elődöntőben, mikor Koós először elénekelte, mindenki mondta: itt a győztes dal! Szerepelt akkor más dalom is, például az Óh, ha milliomos lehetnék Cinivel, meg egy másik dal Németh Jóskával, nagyzenekari kísérettel. Elérkezett a döntő. Udo Jürgens[69] volt abban az évben a zsűri elnöke. Ült pár komcsi fazon is a zsűriben és kijelentették, hogy na, ezt nem! Ez a dal nem lehet első díjas! Ez egy polgári miliőt árasztó dekadens dal. Erre Udo kijelentette, hogy leteszi az elnökséget, ha nem ez a dal győz. Ezzel aztán nem mertek mit kezdeni. Egy évvel később megtörtént újra a Nem vagyok teljesen őrült című dallal.
• Rozsonits Tamás: A Fekete patkánynak mi a története a Syriussal[70]?
• Lovas Róbert: Arra nem vagyok büszke. S. Nagy volt az impresszárióm, hogy úgy mondjam, és szólt: munka van, lesz egy fesztivál a Vígszínházban, írj egy dalt Pápay Faragó Lacinak[71] (akinek Fischer Annie[72] az édesanyja). Ez az a dal. Kiderült, hogy az első és egyetlen pol-beat fesztiválra[73] nevezték, második helyen végzett. (Az első a Ki ölte meg Kennedyt? című volt, ha jól emlékszem.[74]) Egy Szalkai nevű újságíró, (Magay Klementina akkori pasija) rendezte azt az egész szart. Mivel az S. Nagy-istállóba tartoztam akkor, nem utasíthattam el.
• Rozsonits Tamás: Hogy kerültél be a színház világába?
• Lovas Róbert: Szenes Ivánnal írtunk egy színdarabot, egy musicalt, egy francia szerző darabja nyomán, Valami mindig közbejön volt a címe, Voith Ágival[75] és Bodrogi Gyulával[76]. Abban a darabban szerepelt a Vigyázz, nagyon vigyázz című slágerem és a Megmondták előre című is.
• Rozsonits Tamás: Ha az előadók névsorát tekintjük, sokakkal dolgoztál. Mondok neveket: Aradszky László.
• Lovas Róbert: Vele kapcsolatban igazán nagyon rossz a lelkiismeretem, mert a disszidálásom után nem tartottam vele a kapcsolatot. Igaz, másokkal sem nagyon, mert megbántottnak éreztem magamat, ez is volt az egyik oka, hogy elmentem innen. Laci kezdő koromban nagyon támogatott engem. Szoros barátok voltunk, mászkáltunk együtt ide-oda és jókat beszélgettünk.
• Rozsonits Tamás: Mátray Zsuzsa?
• Lovas Róbert: Ő egy nagyon édes nő volt. Tehetséges csaj, kevés dalt írtam neki, de azokat szerette. Nagyon bírtam, nem is tudom, miért nem dolgoztunk együtt többet. Ahogy Korda Gyurival[77] sem, pedig őt is nagyon szerettem. Sajnálom, hogy neki nem írtam dalokat.
• Rozsonits Tamás: Vámosi János[78]?
• Lovas Róbert: Nagyon szerettem őt Záray Mártával[79] együtt. Körmendi Vilin keresztül ismerkedtünk össze. Többször voltam náluk, volt egy kis majmuk, imádták. Csak egy dalt írtam nekik. Nagyon kedves, tiszta lelkű emberek voltak.
• Rozsonits Tamás: Tárkányi Tamara?
• Lovas Róbert: Őt kiosztották rám. Fesztiváldalt írtam neki. Szép hangú, attraktív teremtés volt. Idegen utakon volt a dal címe, Halmágyi Sanyival írtuk. A disszidálás és a hazatérés témakörét boncolgatta. Tizenöt éves koromban disszidáltam, aztán visszajöttem, miután apán közölte, hogy anyám súlyos beteg és valószínűleg nem fogom többé látni. Kalandvágyból elmentem. Kint voltam Bécsben, nagyon jól beszéltem németül és elég jól angolul is, már a repülőjegyem is megvolt az USA-ba a rokonaimhoz. 1956 novemberében történ ez. Bécsben hallottam először igazi rock and rollt, egy moziban. Bill Haley, Elvis Presley[80], ezeket az élményeimet meséltem el aztán az itthoni barátaimnak, Oroszlán Gyuriéknak.
• Rozsonits Tamás: Egyedül vágtál bele?
• Lovas Róbert: Ketten, egy barátommal. Akkor zajlott a forradalom, akkor ez nem jelentett problémát: vonatra szálltál Hegyeshalomig, aztán átsétáltál a határon. Esett a hó, senki egy szót sem szólt, akkor nem őrizték a határt, hanem decemberben már újból. Ebből született a dal szövege, harmadik díjat nyert, de nem az igazi, valami hiányzik belőle.
• Rozsonits Tamás: Inspirál téged, ha tudod, hogy kinek írsz? Hogyan születnek meg benned a dallamok?
• Lovas Róbert: Nehéz erre válaszolni. A dalok egy része úgy készül, hogy készen kapsz egy jó szöveget. Jó példa erre a Pókháló van már az ablakon, az teljesen készen volt. Ez a ritkább. Gyakoribb, ha az ember ír valami zenét, azt adja oda a szövegírónak, vagy magad írsz rá egy kamu szöveget és azt tovább a profinak. S. Nagy így szeretett dolgozni. Mindezekkel ellentétben Iván meg azt szerette, ha a zene és a szöveg egyszerre, együtt születik meg. Órákon át ültem nála, beszélgettünk, ha jött egy ötlet, azt leírtuk, elmentünk ebédelni, aztán folytattuk.
• Rozsonits Tamás: Ittatok közben?
• Lovas Róbert: Nem. Életemben egyszer láttam Ivánt, ahogy megivott egy fél pohár whiskyt. Ő inkább feküdni szeretett, heverészve csokoládét majszolt és magnókkal játszott. A musicalt is így írtuk, és annyira húztuk az időt, hogy életveszélyessé vált a helyzet, mert már a próbákat is kiírták, dalok meg sehol. Végül bezárkóztunk három napra és összehoztuk.
• Rozsonits Tamás: Arról, hogy ki a dal előadója és ki hangszereli már beszéltünk, de azt ki döntötte el, hogy melyik zenekar kíséri?
• Lovas Róbert: A hangszerelő. Ha Körmendi Vili vagy Tomsits Rudi[81] hangszerelt, akkor a kibővített Stúdió 11[82] és nagyzenekar, ha Malek Miki, akkor az Express[83].
• Rozsonits Tamás: Omega, Bergendy, Illés, Metro[84]?
• Lovas Róbert: Őket én akartam. Néha az előadó.
• Rozsonits Tamás: Te jártál ezeknek a zenekaroknak a koncertjeire?
• Lovas Róbert: Persze! Aztán együtt buliztunk. Zoránnál például hatalmas házibulik zajlottak. Vele és Dusánnal[85] nagyon jóban voltunk, feljártam hozzájuk, a szüleiket is nagyon szerettem. A koncertélet akkoriban teljesen mást jelentett, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vagyunk. Minden bandának volt klubja, ott láttam őket. Metró klub, Bosch, Várklub és a többi. Én nem tartoztam egyik zenekar táborához sem, mi haverok voltunk. Zorán, Benkő Laci[86], Bródy, együtt csajoztunk.
• Rozsonits Tamás: Hanglemezeket gyűjtöttél?
• Lovas Róbert: Hát persze. Tom Jones[87] volt a kedvencem és a hangszerelője is. Meg a Beatles. Korszakalkotók voltak. Meg az impresszárióik, a menedzsereik és a hangmérnökeik. Nélkülük nem ment volna. A Beatles George Martin[88] nélkül? El bírod képzelni? A Beatles-srácok nem voltak képzett zenészek, csak nagyon tehetségesek. Kellett George Martin zsenialitása. Mint itthon is. Egyszer Koncz Zsuzsa felhívott, hogy menjek fel hozzá. Feltett egy Tom Jones lemezt, mutatott egy dalt, hogy szeretne egy olyat az új lemezére. hazamentem, elkezdtem dolgozni és megírtam talán a legjobb dalomat, az a címe, hogy Végre, végre. Schöck Ottóval[89] hangszereltük, nagyrészt ő. Ezt a dalt Zsuzsa többször énekelte Kelet-Németországban, lefordították és lemezre is vette Endlich, endlich címmel, majdnem három évig vezette az ottani slágerlistát. Ezért lepett meg, amikor azt nyilatkozta később, hogy szép, nagy ívű dal, emiatt lett NDK[90]-ban abszolút befutott sztár, de valójában sosem szerette. Holott ő rendelte! Mikor disszidáltam és elkezdtem dolgozni egy kórház baleseti sebészetén (azonnal felvettek, mert jól beszéltem németül), asszisztáltam az adjunktusnak egy combnyak-műtétnél, az egyik műtősnő, aki az NDK-ból szökött át, a rádiót (amin állandóan ment a zene műtét közben) áthangolta egy NDK adóra, egyszer csak megszólalt a dal. Mire a csaj: „Shusha Koncz, ismeri?” Tudta, hogy magyar vagyok. Kérdezte: „Jó dal, nem?” Hát erre mit mondjak? Egy másik sztrori: ez már Münchenböl: a hónap minden első szerdáján összegyűltünk, mi, kint élő magyar orvosok éveken át. Pár éve egyszer előbb indultam haza és útközben a lányommal beszéltem magyarul. Erre a taxis megkérdezte, hogy milyen nyelven beszéltem, mondom: magyarul. Nagyon szereti a magyarokat, különösen a magyar zenét – válaszolta. Elmesélte, hogy ő ukrán és mindig elment koncertekre, ha náluk jártak magyar zenekarok és énekesek és a legkedvesebb dala a Gyevocska u rojalja– ez magyarul azt jelenti: Kislány a zongoránál. Kérdeztem tőle, elhinné-e, ha azt mondanám, hogy azt én komponáltam? Mire ő: Nem! Hazaértünk közben, behívtam egy kávéra. Odavittem neki az Elmúlt idők című CD-t, ami itthon jelent meg 2000-ben a Hungaroton kiadónál. Lejátszottam neki. Teljesen elájult. Dedikáltam a nevére a CD-t. Azóta is többször szállít engem.
• Rozsonits Tamás: Térjünk vissza az előadókhoz: Magay Klementína.
• Lovas Róbert: Gyönyörű és kedves lány volt, egy dalt írtam neki, Elmúlt már az első szerelem címmel, a Metro kísérte.
• Rozsonits Tamás: Németh József.
• Lovas Róbert: Az utolsó kintornás Pesten című dalomat énekelte azon a fesztiválon, ahol a Nem vagyok teljesen őrült nyerte az első díjat. Az ő dala egy gyönyörű lírai szám volt nagyzenekari kísérettel, szerintem a szövege miatt bukott meg, mert a valcerről szólt. Ivánnak sem mindig sikerült. Később Németországban is találkoztunk, miután ő is disszidált.
• Rozsonits Tamás: Kovács Katival dolgoztál?
• Lovas Róbert: Egy dalt írtam neki Halmágyival. Jó zene volt, rossz hangszereléssel és egy kevésbé szerencsés szöveggel, Majd ha beszél a jég volt a címe. Kati nagyon kedves lány volt egyébként.
• Rozsonits Tamás: Zalatnay Sarolta.
• Lovas Róbert: Cinivel volt pár jó dalom, slágerré váltak, mint például a Megmondták előre vagy a Rosszabbul is végződhetett volna. Cini nagyon rossz néven vette, hogy a Végre, végre című dalt Zsuzsának írtam. (Pedig nem én adtam neki, ő rendelte.) Szóval jött Karesz[91], és mondta, kell egy ilyen Cininek is. Leültem és neki is írtam egy szinte olyan jót, S. Nagy szövegére, Ottó hangszerelte, Majd meglátjuk, melyikünk fog sírni címmel. Aztán valamiért nem jött be annyira. Írtunk Tardos Péterrel[92] is egyet Magányra születtem címmel, az sem, mert a kislemez másik oldalán volt egy óriási Dobos Attila-szám, a Szervusztok, régi barátok, ami a mi dalunkat agyonverte. Sokkal jobb is volt! Cinihez barátság is kötött Kareszon keresztül.
• Rozsonits Tamás: Harangozó Teri[93].
• Lovas Róbert: Terike egy édes. aranyos tiszta ember volt. Két dalomat énekelte, G. Dénes Györggyel írtuk az Egy csodálatos valaki című számot. A másik egy duett egy fesztiválra, Dusán írta a szövegét, Faragott hintaszék címmel, Szécsi Palival énekelték, szerintem nagyon jó dal, a zene kicsit oroszos. Voltam egy fesztiválon Szocsiban, aminek nagyon örültem, mert éppen katona voltam.
• Rozsonits Tamás: Mennyi ideig voltál katona?
• Lovas Róbert: Az enyém tovább tartott, mert akkor volt a csehszlovák bevonulás, 1968-ban. Tartalékos orvosnak képeztek ki, ami úgy nézett ki, hogy három hónap alapkiképzés, majd három hónap gyakorlat, kihelyezve valamelyik laktanyába. Én Óbudára kerültem és szeptember 1 helyett október végén szerelhettem csak le és kerültem tartalékos tiszti állományba, mert akkor ez volt az előírás.
• Rozsonits Tamás: Nem tudtad megúszni?
• Lovas Róbert: Abban inkább másoknak segítettem.
• Rozsonits Tamás: Mikes Éva[94]?
• Lovas Róbert: Egy dalomat énekelte, csodálatos hangja volt. Száraz ágon nincs levél volt a címe, Miki hangszerelte a Penny Lane stílusában. Éva nagy tehetségnek számított, valamiért mégsem futott be.
• Rozsonits Tamás: Fenyvesi Gabi?
• Lovas Róbert: Édes kislány volt, nagyon szerettem, a Negyvenhat éves az én apukám című dalomat énekelte. Volt egy komoly slágernek tűnő közös dalunk is, ami aztán nem jelent meg. Az újságíró bálra írtuk Ivánnal, Szerkesztő úr, írja meg, hogy szerelmes vagyok, ez volt a címe. Rádiófelvétel készült ebből, szerintem jó dal.
• Rozsonits Tamás: Megvannak a dalaid otthon összegyűjtve?
• Lovas Róbert: Igen, de nem sokszor hallgatom őket. Egyszer Zoránt megkértem és ő kiíratta a Magyar Rádióban az összes dalomat kazettákra, aztán egy jó tíz éve egy ismerősöm átírta CD-re. Néha előfordul azért, hogy hallgatom a saját dalaimat, ilyen rohamszerűen. Olyankor három-négyet is meghallgatok egyszerre.
• Rozsonits Tamás: Koós János.
• Lovas Róbert: Már akkor összebarátkoztunk, amikor nem voltunk ismertek. Ő korábban már volt sztár, de valahogy visszacsúszott. A korábban említett haknikban nagyon összejöttünk, de igazán az első közös dalunk, a Tessék, tessék, hölgyek-urak, most nevessenek című kovácsolt baráttá minket. Onnantól, ha lehetett, csak neki írtam. A Made in Hungary versenyekre nevezett dalaink rendre győztek. A Mi, férfiak, a Szép jó éjszakát hű cimbora, a Kislány a zongoránál pedig a Táncdalfesztiválon aratott, a következőn meg a Nem vagyok teljesen őrült. Írtam neki Tom Jones stílusú dalokat is, az Ő és a Ne mondjatok rosszat rólam címűeket. Jani úgy is énekelte, mint Tom Jones. Érdekes, hogy a közönségnek nem az a Koós jött be. Aztán írtam számára a Lacikám címűt, ami egy sanzon egy válásról. Ezt adtuk be a következő fesztiválra. Aztán visszahallottam, hogy azt mondták, elég volt már a Lovas-Szenes szerzőpárból. Időben ez egybeesett azzal, hogy a kórházban lehívatott az igazgatóhelyettes és azt mondta: „Robikám, meg kell hosszabbítanunk a szerződésedet, de ez csak akkor megy, ha belépsz a pártba!” Mondom: nem! Kérlelt, hogy „Robikám, az Isten szerelmére mit akarsz! Vizezni kell a whiskyt!”. Nagyon renden ember volt, szeretett is engem, de nem hagytam, hogy megzsaroljanak. Ez a két esemény két napon belül történt és elhatároztam, hogy én itt nem maradok tovább. Az a baj, ha valami jó? Mi az, hogy már megint a Lovas? Zoránékkal elmentem Hvar szigetére nyaralni a barátnőmmel, egy hét után elköszöntünk, elutaztunk Porecbe, ott várt ránk egy német orvos házaspár egy hajóval. Alaposan berúgatták a kikötő parancsnokát, éjjel kettőkor kifutottunk és átmentünk Gradóba. Onnan autóval utaztunk Németországba, egész úton a kutya nem kérte az útlevelünket. Előkészítettünk mindent. A barátaink béreltek egy lakást nekünk, engem pedig azonnal felvettek egy kórházba, mert jól beszéltem németül. Ez nagyon fontos, hogy tudtam a nyelvet! Két héten belül már leleteket diktáltam németül.
• Rozsonits Tamás: Hány nyelven beszélsz?
• Lovas Róbert: A magyar az anyanyelvem, de tudok németül, angolul és franciául és oroszul is jól beszélek. Ezeken kívül spanyolul és olaszul még. Ezen a hat idegen nyelven tudok beszélni és olvasni is. Persze, vannak szavak, amiknek utána kell néznem.
• Rozsonits Tamás: Nagyon sikeres zeneszerző voltál, emellett mégis gyakoroltad az orvosi hivatásodat is még itthon. Miért? Nem kerestél eleget a zenész pályafutásoddal?
• Lovas Róbert: Nem a pénz motivált, zenészként nagyon jól kerestem (orvosként nem). De ha már elvégeztem az egyetemet és bekerültem a Péterfybe, azon az osztályon nagyon jó volt a hangulat, sokat tanultam és kezdtem egyre jobban érteni a sebészethez. Belül mindig ott lapult egy gondolat, hogy egyszer csak vége a zenész pályafutásnak és akkor jó jön majd, hogy gyakorlott orvos vagyok. Aztán így is történt.
• Rozsonits Tamás: Hogyan élted meg, hogy el kellett jönnöd a hazádból?
• Lovas Róbert: Nem könnyű az emigráció. Még úgy sem, hogy nagyon sikeres orvos, menő plasztikai sebész lettem Németországban. A magyar állampolgárságomat soha nem adtam fel, akkor sem, amikor a németet megkaptam. A zenével viszont nem tudtam ott talajt fogni, több okból kifolyólag. Az első az, hogy Wiesbadenben landoltam, a művészeti élet pedig Nyugat-Berlinben pezsgett, esetleg Münchenben. De Wiesbadenben? Hát ott semmi nem történt! Aztán, amikor 1980-ban Münchenbe költöztem, ott ismerősök útján kapcsolatba kerültem egy filmstúdióval, és a Tűz és kard[95] című filmnek én lettem a zeneszerzője. Ez egy fantasy-történet volt és az eredeti zeneszerző jazzt írt rá. Megbíztak engem, három nap alatt kellett egy Vangelis[96]-szerű filmzenét írnom. Schöck Ottó segített a felvételek elkészítésében. Nem lett nagy siker a film, de a bemutató után harminc évvel egyszer csak jött nekem ezért pénz. Először nem értettem, aztán rájöttem: van két Tarantino[97]-film, az Inglorius Basterds[98] és a Django Unchained.[99] Mindkettőben Christoph Waltz[100] játszott egy-egy jelentős szerepet és mindkét alakításáért Oscar-díjat kapott. Na és az „én” filmemben is ő játszotta a főszerepet. Olyan osztrák akcentussal beszélt akkor, hogy szinkronizálni kellett a németjét. A második Oscarja után elkezdték venni ezt a filmet is, egyszer csak kaptam egy kerekebb összeget. Harminc év után! Aztán írtam még egy filmzenét, egy western-szerű mozi volt tiroli miliőben, 1850 körül játszódott. Azért nem lett siker, mert a forgalmazó aznap mutatta be, amikor a Conan, a barbár[101] is megjelent. Egy nap volt a premierük, de a Conan letarolt minden mást.
• Rozsonits Tamás: Slágereket próbáltál szerezni Németországban?
• Lovas Róbert: Nem, egy kivétellel: amikor Caterina Valente[102] Magyarországra ment, szüksége volt egy dalra. Az SOS Gyermekfalu hatalmas rendezvényén lépett fel, erre írtunk számára egy dalt a legjobb német szövegíróval. Malek Miki hangszerelte és a Magyar Rádió gyermekkórusa is közreműködött. Én még akkora profizmussal nem találkoztam, mint amit Caterina bemutatott: bejött a stúdióba, elkérte a kottát, nézte-nézte és azt mondta: indulhatunk. Elsőre felénekelte hibátlanul. A biztonság kedvéért még egy felvételt készítettünk. Hallottam később, hogy minden nyelven tud blattolni. Azt a dalt aztán Halász Judittal is felvették.
• Rozsonits Tamás: Otthon milyen hangszered van?
• Lovas Róbert: Jelenleg egy Yamaha zongora, amit fejhallgatóval is tudok hallgatni, így akkor zongorázok, amikor csak kedvem van. Nagyon jó hangszer. Van hozzá egy sequenzerem, olyan klasszikus zongorahangokat választok, amiket csak akarok, Steinway, Bösendorfer, stb., és még felvételeket is készíthetek 48 sávra. 2000-ben megjelent egy szerzői válogatás CD-m Elmúlt idők címmel, arra három új dalt is felvettünk. Az alapokat otthon rögzítettem, aztán odaadtam Mikinek, aki kihozta belőle a maximumot. A címadó dalt Gergely Robi[103] énekelte, a Messzire száll ez a dal egy kórusmű, Toldy Mari[104] kórusával vettük fel, a harmadig az Adagio, ami egy francia válogatáslemezre is felkerült később.
• Rozsonits Tamás: Milyen gyakran jársz haza Magyarországra?
• Lovas Róbert: A feleségem is magyar, szeretünk hazajönni. Barátokhoz, színházba. Vannak kutyánk, nekik nem olyan kellemes hét órát utazni. Mindig magyar vizsláink voltak, ahogy most is. Az igazi barátaim, akiket nagyon szeretek, mind itt élnek. Mondtam, hogy az emigráció nehéz dolog. Sikeres orvos voltam Németországban, de tudod, ott nem vagy otthon! Az identitás egy nagyon furcsa szó: a végén már sehol sem vagy otthon. Új barátságot talán csak kettőt kötöttem Németországban, 1971 óta. Tegnap Malek Mikivel ebédeltem három és fél óráig. Egyszerűen nem tudtunk elválni. Zorán, Karesz és Presser Gabi is ilyenek, szegény Payer András is ilyen volt. Koós Jani szintén. Máté Petit[105] is szeretném megemlíteni, aki fantasztikusan tehetséges volt. A zenei felfogásához tudnám a magamét hasonlítani. Mindkettőnket vonzott a modernebb zenei világ. Ő hangszerelni is kiválóan tudott, zongorázott, gitározott, énekelt. A fiatal koromban felépült kapcsolataim széttéphetetlenek. Úgy érzem velük magamat, mint akkor. Még úgy is, ha esetleg hónapokig, sőt, évekig nem találkozunk. Az érzés épp olyan intenzív. Persze skype-on néha beszélünk. Valahol itthon is idegen vagyok, épp úgy, ahogy Márai megírta. Ha hazajössz, ugyan azok a kulisszák, mert ugyan azt a kapubejáratot meg azt a teret megtalálod, de mégsem az, mert hiányoznak a tanúk. A szereplők nincsenek itt. Az az 1968-as nyár, azok az illatok a Nagymező utcában!
• Rozsonits Tamás: A lányodról mesélnél?
• Lovas Róbert: Ma már negyven éves, az első házasságomból született. Tud magyarul, de Frankfurtban született, ő német. Event manager, nagy cégeknek szervez rendezvényeket.
• Rozsonits Tamás: A magánéletedről beszélnél?
• Lovas Róbert: A második házasságomban élek, nagyon jól sikerült. Ott is fontos a magyar identitás. A feleségem is magyar. Németországban élt már pici gyermekkora óta, de magyar gimnáziumba járt és Budapestre ment, hogy magyarul tanuljon a SOTE-n és szerezzen fogorvosi diplomát. Aztán visszatért Németországba. Akad, aki ezt nem tartja fontosnak, én viszont igen.
• Rozsonits Tamás: Nem akartál más országba áttelepülni Németországból soha?
• Lovas Róbert: Nem igazán, elsősorban kényelemből. Jól beszélem a nyelvet. Angolból is levizsgáztam a konzulátuson, mert volt olyan tervem, hogy kimegyek az USA-ba és a zenei pályán próbálkozom, aztán elvetettem. Ha egyszer eltávolodsz a művész-élettől és polgári foglalkozást űzöl, nagyon hamar kikerülsz és eltávolodsz attól a világtól. Hans Zimmer[106] abba az iskolába járt Angliában, ahova a lányom. Teljesen autodidakta, nem ismerte a kottát, viszont fantasztikusak a megérzései. Tizenhárom munkatársat foglalkoztat Los Angelesben, akik a zeneipari szakmai munkát elvégzik helyette. Én is valami hasonlót szerettem volna, mint ő, ráadásul a kottát is ismerem. Sikeres orvos voltam, sokat utaztam a világban, jól operáltam állítólag, fontos helyreállító műtéteket végeztem, sokszor roncs embereket gyógyítottam meg, de soha nem éreztem akkora sikerélményt, mint a zenében. Mikor írtam egy dalt, bementünk a rádió nyolcas stúdiójába, Vili meghangszerelte a számot és megdörrent a zenekar, na azt más nem adja! Meg a tapsvihar! Ami a te számod után tör ki! Azt sem lehet semmi máshoz mérni!
• Rozsonits Tamás: Sokszor elgondolkodtam azon, hogy több sikeres zenész orvos hivatású. Neked eszedbe jutott ez valaha?
• Lovas Róbert: Igen, eszembe jutott már, de nem tudtam megfejteni az okát. A zenének inkább a matematikához van köze.
• Rozsonits Tamás: Sosem akartál a gimis csapat után zenekart alapítani?
• Lovas Róbert: Nem. Soha eszembe se jutott. Komponálni akartam és zongorán kísérni másokat. Stúdióban nagyon szerettem dolgozni. Felvételeket készíteni. A hangszerelést is szerettem, de azt mások sokkal jobban értették és művelték. Ők figyelembe vették a kéréseimet és jobbá tették a szerzeményeimet.
• Rozsonits Tamás: Most, hogy már nem operálsz, több időd jut a zenére?
• Lovas Róbert: Ez a szerencsém, hogy nekem van a zene, mert mit csinálnék egész nap? A nyelvtanulás nagyon jót tesz az agynak, a spanyol tudásomat fejlesztettem skype segítségével egy madridi társammal. Rengeteg zenét hallgatok, de már nagyon rég óta csak klasszikusokat.
• Rozsonits Tamás: Kik a kedvenceid?
• Lovas Róbert: Főleg az operát szeretem. Ez a hobbym: elmegyünk egy-egy előadásra a Scalába vagy Bécsbe, Londonba. Nem olcsó mulatság, de ez a legfontosabb hobbym. És a koncertekre járás is, persze. Könnyűzenét már nem hallgatok 1985 óta. Addig követtem. Ami az utóbbi időben történik, az nekem nem tetszik.
• Rozsonits Tamás: Ki volt az utolsó, aki még tetszett?
• Lovas Róbert: Michael Jackson[107] például. Vagy Elton John[108]. A Queentől[109] vagy George Michaeltől[110] már nem minden.
• Rozsonits Tamás: Véleményed szerint Magyarországról ebben a szakmában miért nem lett senki világsztár, de még Európa-hírű sem?
• Lovas Róbert: Presser lehetett volna, de nem tudom megmondani, miért nem sikerült. Zenei intencióban a Locomotiv GT[111] felvette a versenyt akkor a világon bárkivel. Nem a nyelv miatt nem jött össze. Szerintem a menedzselésben kell az okokat keresni.
• Rozsonits Tamás: Mivel foglalkozol a zenén kívül még a szabadidődben?

dr. Lovas Róbert: Szeretek golfozni, előtte teniszeztem.  Utazni, olvasni, és hát a kutya! A magyar vizsla. Na

[1] Két és féldecis üvegben forgalmazott narancs ízű üdítőital. 1947-től palackozták, ez volt az első, amely megjelent a hazai piacon a szocializmus korszakában

[2] magyar ifjúsági író (1864-1923)

[3] Antal Imre (1935-2008) zongoraművész, televíziós személyiség, humorista, színész érdemes művész

[4] Geoffrey Chaucer könyve 1387-ből; magyarul Cantebury mesék címmel jelent meg

[5] (1908-1992): magyar szociáldemokrata, majd kommunista politikus, a Magyar Népköztársaság államminisztere volt

[6] Benkó Dixieland Band: a legrégebbi, népszerű magyar jazzegyüttes; 1957 februárjában alapította a névadó klarinétos, Benkó Sándor

[7] a Magyar Rádió könnyűzenei bemutató versenye volt az 1960-as évektől 1989-ig.  Testvérműsorai a Tessék választani! a rádióban és a Táncdalfesztivál a televízióban

[8] a Magyar Televízió könnyűzenei versenye volt 1966 és 1994 között

[9] Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest

[10] Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (1957-1989)

[11] (1921-2019): magyar harmonikaművész és jazz-zenész

[12] Czerny, Carl (1791-1857): osztrák zenepedagógus, zongorista és zeneszerző

[13] Chován Kálmán(1852-1928): magyar zeneszerző és zongoraművész

[14] Haley, William John Clifton Jr. (1925-1981): amerikai gitáros, énekes, szerző, egyike az első rock and roll előadóknak

[15] az 1950-es évek végén alakult magyar együttes

[16] (1944-1997): a magyar jazz történetének egyik legjobb alatszaxofonosa

[17] (1948-): Kossuth és Erkel Ferenc díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista, érdemes művész; az Omega tagja volt, Locomotiv GT alapító tagja

[18] (1943-2014): magyar énekesnő, revütáncos

[19] S. Nagy István (1934-2015): magyar dalszövegíró

[20] (1945-): Kossuth és Erkel díjas magyar zeneszerző, énekes, gitáros, szövegíró; az Illés együttes tagja volt, a Fonográf alapító tagja

[21] angol beatzenekar, a popzene legnagyobb hatású együttese; 1960-1970 között működött

[22] (1924-2010): magyar író, dalszövegíró, dramaturg, érdemes művész

[23] (1915-2001): Kossuth-díjas költő, dalszövegíró; beceneve: Zsüti

[24] Bródy János (1946-): Kossuth-és Liszt-díjas magyar énekes, gitáros, szövegíró, zeneszerző; az Illés együttes tagja volt, a Fonográf alapító tagja

 

[25] (1947.): Kossuth-és Liszt díjas basszusgitáros, zeneszerző; az Omega együttes tagja volt

[26] Solymos Antal (1943-): magyar gitáros, énekes; az Express együttes tagja

[27] (1930-2000): magyar táncdalénekesnő

[28] Hofi Géza (1936-2002): Kossuth és kétszeres Jászai Mari díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész

[29] (1937-2019): magyar táncdalénekes, előadóművész, humorista, színész, showman

[30] (1939-): magyar táncdalénekes

[31] Papp László (1926-2003): háromszoros magyar ökölvívó olimpiai bajnok

[32] Aradszky László (1935-2017): magyar táncdalénekes

[33] (1931-1012): magyar táncdalénekes

[34] (1941-2003): magyar humorista, újságíró

[35] Országos Rendező Iroda

[36] (1917-1984): magyar zongoraművész, zeneszerző, bárzongorista

[37] Payer András (1941-2011): magyar zeneszerző, énekes; a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja volt

[38] (1929-1999): magyar karmester, színigazgató, kultúrpolitikus; az ORI igazgatója volt 1962-1977 között

[39] (1946-): Kossuth-díjas magyar rockzenész, zeneszerző, szövegíró, énekes, basszusgitáros, szaxofonos; a Metro együttes tagja volt, a Locomotiv GT és a Skorpió alapító tagja

[40] (1946-): Kossuth-és Liszt díjas magyar előadóművész, énekesnő

[41] Zorán Sztevanovity (1942-): Kossuth-és Liszt-díjas szerb származású magyar előadóművész; a Metro együttes vezetője volt

[42] 1962 óta működő Kossuth-és Liszt díjas magyar rockzenekar

[43] 1965-1973 között az egyik legnépszerűbb magyar beatzenekar volt

[44] (1945-): Erkel Ferec díjas magyar zeneszerző, karmester; az Express együttes tagja

[45] (1914-1971): Jászai Mari díjas magyar színész, rendező, műfordító, igazgató

[46] Fényes Szabolcs (1912-1986): Erkel Ferenc díjas magyar zeneszerző

[47] (1900-1981): magyar író, újságíró, humorista

[48] Latinovits Zoltán (1931-1976): Jászai Mari, Balázs Béla és Kossuth-díjas magyar színművész; A „színészkirály”.

[49] (1925-2007): kétszeres Kossuth és kétszeres Jászai Mari díjas magyar színművész

[50] (1938-): Kossuth-és kétszeres Jászai Mari díjas magyar színművész

[51] (1925-1989): Kossuth-és Jászai Mari díjas magyar színművész

[52] (1931-2013): legendás magyar jazz zongorista

[53] (1926-2013): magyar származású román, majd amerikai jazz zongorista

[54] (1939-): Liszt Ferenc díjas magyar szaxofonos, énekes, a Bergendy együttes vezetője

[55] (1947-): magyar énekesnő

[56] (1945-): magyar táncdalénekes

[57] (1941-): magyar táncdalénekes

[58] (1944-): Máté Péter díjas magyar táncdalénekes

[59] (1880-1967): magyar zeneszerző, karmester

[60] (1883-1946): magyar zeneszerző, karmester

[61](1932-1987): magyar zeneszerző, zongorista

[62] (1929-2011): magyar zeneszerző és zongorista

[63] dr. Dobos Attila (1941-): zeneszerző, táncdalénekes, fogorvos

[64] (1931-2016): magyar zeneszerző, karmester, zenei rendező

[65] (1944-1974): magyar énekes, előadóművész, dalszerző, szövegíró

[66] (1923-2010): magyar költő, dalszövegíró, színész

[67] (1932-): Jászai Mari díjas magyar rendező, szerző

[68] (1947-): magyar színművész

[69] (1934-2014): osztrák énekes, zeneszerző

[70] 1962-1978 között működő magyar zenekar

[71] énekes, billentyűs; a Syrius és a Juventus tagja volt

[72] (1914-1995): háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoraművész

[73] 1967. július 1-én rendezték meg a Vígszínházban

[74] Az első helyen a Gerillák együttes végzett (R.T.)

[75] (1944-): Jászai Mari díjas színésznő

[76] (1934-): Kossuth-és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, igazgató

[77] (1939-): magyar énekes, a magyar tánczene egyik legismertebb alakja

[78] (1925-1997): magyar táncdalénekes

[79] (1926-2001): magyar énekesnő

[80] (1935-1977): amerikai énekes és színész. Kulturális ikon, a rock and roll „királya”.

[81] (1946-2003): trombitaművész, zeneszerző, nemzetközi hírű magyar jazz-zenész

[82] A Magyar Rádió tánczenekara volt 1963-tól, manapság önállóan működik

[83] 1962-ben alakult magyar zenekar

[84] 1960-tól 1972-ig működő magyar beatzenekar

[85] Sztevanovity Dusán (1945-): szerb származású magyar dalszövegíró, zenész, dramaturg

[86] (1943-): Kossuth-és Liszt-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes tagja

[87] (1940-): walesi popénekes, színész

[88] (1926-2016): angol hangmérnök, zenei producer

[89] (1946-1999): magyar zeneszerző, zenész; a Metro tagja volt

[90] Német Demokratikus Köztársaság

[91] Frenreisz

[92] (1924-1984): magyar újságíró, dalszövegíró, humorista, szerkesztő

[93] (1943-2015): magyar táncdalénekes

[94] (1938-1986): magyar táncdalénekesnő

[95] Feuer und Schwert – Die Legende von Tristan und Isolde (1981); rendezte: Veith von Fürtstenberg

[96] (1943-): Oscar-díjas görög zeneszerző

[97] Tarantino, Quentin (1963-): kétszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, író, színész, producer

[98] Becstelen brigantik (2009)

[99] Django elszabadul (2012)

[100] (1956-): kétszeres Oscar-díjas, kétszeres Golden Globe-díjas és kétszeres BAFTA-díjas osztrák színész

[101] Conan the Barbarian (USA, 1982); Arnold Schwarzenegger első amerikai filmes főszerepe

[102] (1931-): francia színésznő, énekesnő, táncosnő, gitáros

[103] (1958-): magyar színész, énekes

[104] (1938-): magyar énekesnő, énektanár

[105] (1947-1984): magyar énekes, zeneszerző, hangszerelő, zongorista

[106] (1957-): Oscar, Grammy és Golden Globe díjas német zeneszerző

[107] (1958-2009): tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző, táncos

[108] (1947-): hatszoros Grammy-díjas és Oscar-díjas brit zeneszerző, zongorista, énekes

[109] 1970-ben alakult angol rockzenekar

[110] (1963-2016): kétszeres Grammy-díjas angol énekes, dalszerző

[111] 1971-2016 között működött magyar rockzenekar

Nagy köszönet és hála Rozsonits Tamás úrnak aki hozzájárult az interjú közléséhez