Nem is én lennék, ha nem velem történt volna. Sajnos balszerencsémre bárhol járok velem mindig megesik valami. Ma úgy tíz óra tájban elkisértem a feleségemet a miskolci Búza téri piacra. Szívesen járok oda, kedvenc szórakozásom a standok bejárása. Még drága Édesanyámmal a kezét fogva kezdtem a piaccal való ismerkedést. Számára is ez volt maga az élet, s ha tehette öregségére kétszer is megfordult ott. Előtte kiment körülnézni, hogy érdemes e a nővérével bejárni a placcot. Így aztán egyidőbe Bodáéktól Sanyi bácsiig minden kofát ismertem. Még Magyar Gyuszit is aki dinnyében és karácsonyi fenyőben verhetetlen volt a piacon.
Ma dinnye és sárgabarack témában sündörögtünk a szabadtéri rész centrumában. Ott esett meg, hogy apróm nem lévén egy ropogós húszezressel fizettem. A kedves hölgy, akinél visszajáró törzsvásárlók vagyunk és maradnánk egy ezressel elszámolta magát a visszaadásnál. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy a kiszámolt áru árához képest pontosan egy ezressel kevesebbet adott vissza. Láttam, nem szándékosan , de valahogyan nem kapcsolt, nem értette, amit mondok. Már nyúlt volna a számítógépéhez, de a kedves párja rárivallt, pontosabban ránk – nejemnek kiabálta , vigye a férjét az orvoshoz. Már indultunk is volna, de a hallgatóság sorában lehetett egy matektanár is, aki a pártomra kelt. Levezette nekik, hogy bizony nagyon tévednek. Már – fene bánja több is veszett Mohácsnál – indultunk volna, nem szerettem ha rámhívják a rendészeket. Ám tanárúr visszarángatott, mondván igazam van, s visszaadják az elsibolt ezrest. Gondoltam majd bocsánatot elnézést kérnek, esetleg egy szőrös barackot nyomnak a buksimra. Ám nem ezt történt a hölgy kimagyarázta a lehetetlent, ő bizony korán kelt és nagyon álmos. Oké, értettem, ezen alapon akár egy ezressel többet is adhatott volna, s mivel ébren, éberen járok a piacra nem szaladtam volna el vele.
Erről eszembe jutott, mennyire igaz is az a mondás – aki korán kel aranyat lel. Mondjuk áttételesen, néhány ilyen ezrest aranyvásárlásra…