Gangos lakásunk van, se kertünk se hétvégi telkünk. Drága Édesanyám vidéki lányként elképzelni se tudja élő zöld nélkül a világot. Így aztán az utcai erkélyünkön és az az emeleti folyósonkon glédában állnak a muskátlis cserepek, a fából tákolt virágos ládák. A szobában meg kerülgethetjük a fikuszt, a filadentront a szanzavért, az aszparáguszt és a számomra ijesztően félelmetes kaktuszokat. A konyhai asztal szögletében meg mindig oltogat valami újat, soha nem látott egzotikus hajtást. Ha elakad a botanika micsurini rejtelmeiben Kállai Lászlóné, a Nemzeti Színház melletti, Miskolc legelegánsabb virágboltjának a vezetője, házi agronómusunk segít.
A városban a Bulgárföldtől a a diósgyőri vásárcsarnokig számos üzlete van a Miskolci Kertészeti Vállalatnak. Óriási területen gazdálkodnak az ágyasok a melegházak a Szentpéteri kapu végében egészen a temetőig húzódnak. Minden kerületben önálló építésvezetőség gondoskodik a városi parkok állapotáról. S, hogy haladjanak a korral még egy művirágüzemet is alapítanak a Szeles utca elején. Sértődés ne essék a vállalat önmagában egy hatalmas szociális foglalkoztató, félezer embernek adnak kenyeret. Egyben úgynevezett kádertemető is, hiszen a mindenkori igazgatók a tanácsi vagy a pártapparátusból ejtőernyőznek. Ezzel ellentétben a főmérnökök igazi szakemberek, akik értenek is a növénytermesztéshez. Ráadásul gazdasági ügyekben sem hagyják magukat megvezetni.
Tarnóczky András kertészmérnök sokáig azt hiszi ez az első és utolsó munkahelye. Él hal a hivatásáért még hétvégén is kijár a parkokat ellenőrizni. Szíve csücske az árnyas Népkert, s sose hinné el, hogy egyszer kettészelik a város legnagyobb tüdejét. Ő az, aki kataszterezni szeretné a város idősebb fáit, leleltározná az állományt és terveket sző a belvárosi fafajták minőségi cseréjére. Közben kiszolgál néhány igazgatót, elfogadja, hogy a pártirányitás időnként bármit felülírhat, mégis többször csinibe száll. Számára az is természetes, hogy naprakészen tudják merre laknak a potentátok a tótumfaktumok, s a környékükön mindig zöldellni kell a fűnek. a motoros fűnyíróknak még se híre se hamva. A munkások olyan tologatós gépekkel nyesik a pázsitot. Az első traktoros fűkasza pedig csak nagy térben használható.
Ki ne feledjük – a parki lopások nem új keletűek. Kis értéken elkövetett zsiványság, így is van elég dolga a rendőrségnek, a parkőrség intézménye meg már elavult. A kiültetett évelős nefelejcs, pistuka és a büdöske mennyiségébe bekalkulálják a vesztességet is. Kivéve a tulipánhagymánál, ott kiszórt fakéreggel rejtegetik a hagymát a tolvajoktól.
Rózsa vagy szegfű – kérdezem Tarnóczky urat. Elárulja, ezekből mindig elegendő készletnek kell lennie. Számára a szegfű, mint céges produktum rossz emlékeket ébreszt. Egy mérnöknek számolnia kell a szálak termelési költségeivel is. Hamar rájön, a 10 forintos szegfűre két forint a ráfizetésük. Több ezer szál esetében milliós a vesztesség. Tudni kell, hogy ez a virág erőteljesen fényigényes, Szeged környékén a Napsütése régióban ennek a feléért termesztik. Itt viszont a közeli ércelőkésztőből szálló por beteríti a melegházak üvegét. Ez bizony késlelteti a fejlődésüket. Javasolja, vegyük meg az olcsóbb szegedi szegfűt. Még jó, hogy a pártbizottságon nem eszik meg ezt a maszlagot. Úgy döntenek, hogy nem veszik el a miskolci kertészek munkáját, igaz, hogy drága a helyi szegfű, lassabban is nő, de mégiscsak a miénk, mint a naranccsá avanzsált savanyú citrom.
Majd a főmérnök ahhoz se adja a nevét, hogy a melegágyakban újhagymát termesszenek. Maga is szereti ezt a szalonnazsírral csepegtetett kenyérrel, de ez mégse járja egy ilyen komplex méretű virágoskertben. Rudolf László a volt tanácsi munkaügyi osztályvezető, mint új igazgató nem enged a huszonegyből. Ő bizony ragaszkodik a primőrhöz.
Tarnóczky úr pedig feladja. Arra viszont emlékszik, az ő idejében szerelik szét az sokat impozáns emlegetett műemléki értékkel bíró nagy melegházat. Állítólag a városgazda szállította el, s valahol máig is őrzik. Ha rajta múlna, újjáélesztené, még segítene is a rekonstrukcióban.