– Gyertek gyorsan, nézzétek, anya felállt! Anya felállt! – hangzott a kiabálás a szobából, ahol Veres Anita akkor 10 éves kisfia örömében sírni kezdett. Az örömkönnyek a hosszú, olykor teljesen kilátástalannak tűnő hónapok kálváriája fényében érthetők meg.
Hol lehet a baj?
A Vácon anyakönyvvezetőként dolgozó Veres Anita 2018 novemberében fordult háziorvosához jobb bordaív alatti fájdalommal. Ilyen panaszokat számos betegség okozhat, többféle kivizsgálás kezdődött: gyanakodtak epekőre, vesére, készült hasi ultrahang, mellkasröntgen is, de nem találtak magyarázatot a panaszokra. A laboreredményeken látszódó gyulladást is szinte bármi okozhatta, akár fogászati probléma is lehetett volna a kiváltója. 2019. januárban egy reumatológus szakorvos újra megnézte a röntgenfelvételeket és a csontokon mégiscsak számára gyanús elváltozást vélt felfedezni, emiatt ebben az irányban indult részletesebb kivizsgálás. Készült mellkasi és hasi-kismedencei CT, márciusban mammográfia. De a leépülésre magyarázat továbbra sem született, pedig Anita állapota eközben folyamatosan romlott. Már egy kiló kenyérért a szomszéd utcába átmenni is kimerítő volt számára.
Egy myeloma multiplex nevű daganatos betegségre gyanakodtak. Ezt a kórt plazmasejtes daganatnak is nevezik, a lényege, hogy kóros sejtek szaporodnak fel a csontokban és a csontvelőben, gyakran csontfájdalmakat okozva. A diagnózis érdekében Budapesten csontbiopsziát csináltak, emellett megismételték a mammográfiát és emlőbiopsziát is végeztek. Ez kiderítette: Anita szervezetében mellrák van, a panaszokat pedig az emlőből kiszabadult ráksejtekből képződött csontáttétek okozzák. A 2019. március végére meglett diagnózis idejére Anita olyannyira legyengült, hogy már nem tudott lábra állni.
Kilátástalan hetek
– Összeestem odahaza a mosdóban, kiabálnom kellett, hogy segítsenek, mert nem tudok felállni. Attól fogva képtelen voltam járni. Kerekesszékben toltak be a váci kórházba, hogy fájdalomcsillapítót kaphassak. Nemcsak a járásom lett oda, de már felülni sem tudtam. Képtelenné váltam önmagam ellátására, etetni, itatni kellett, pelenkára lett szükségem. Április elején kerültem az onkológiára, ahol megkezdődött a komplex terápia. Célzott daganatellenes tablettát kaptam, ezzel párhuzamosan hormonkezelés indult, a csontáttétek- re pedig infúzió. A gerincfájdalmam miatt átszállítottak egy másik kórházba is, ahol öt sugárkezelést kaptam – idézi fel a történteket. A sugárterápia leteltével elbocsátottak a kórházból, a szüleim vettek magukhoz, ahol anyukám éjjel-nappal gondozott.
Hogy lehet, hogy nem látták a tumort a mammográfián? A Vácon készült felvételen nem találtak daganatot, a Budapesten immár célzottan készített kontroll mammográfián sem rajzolódott ki egyértelműen a tumor, csak a biopszia mutatta ki az emlőrákot. Anitának úgy magyarázták, hogy mivel még fiatal és tömött az emlő állománya, azon nem lát át elég érzékenyen a mammográfia, „épp az ilyen típusú emlők tudnak csúnya dolgokat elrejteni.”
Kiderült, hogy a rák a csontokon kívül más szervekre nem terjedt át, viszont így is válságos hetek következtek, kétesélyes volt merre dől el az édesanya sorsa. Súlyos vérszegénysége miatt többször vérátömlesztésre is szükség volt az onkológián, mert vörösvértestek híján nem jutott elegendő oxigénhez a szervezete és legyengült állapotban a daganatellenes kezelés sem folytatható. A fehérvérsejtszáma szintén leesett, ami pedig fokozott fertőzéskockázatot okozott, ennek ellensúlyozására rendszeres injekciókra volt szükség. Minden este belázasodott. Erős, kábító hatású fájdalomcsillapítókkal lehetett csak elviselhetővé tenni a napokat. „Annyiféle fájdalmam volt, hogy én sem tudtam már eldönteni, hogy melyik lehet a betegség miatt, melyik a sokféle kezelés mellékhatásaként.”
Erő a családban
Két hónapig az édesanyja ápolta, aki édesapjával együtt végig mellette állt, míg hetven kilométerrel távolabb lévő otthonukban párja gondoskodott a gyerekekről. Fiával és lányával interneten tartotta a kapcsolatot, de hétvégenként rendszeresen meg is látogatták. Sok erőt adott számára családja szeretete.
– Voltak mélypontok. Nem akartam elhinni, hogy ez a valóság. Nem tudtam felfogni, hogy nemrég még esküvőket tartottam a városházán, most pedig kiszolgáltatottan, betegen fekszem élet és halál között. Borzasztó, amikor csak fekszik az ember tehetetlenül az ágyban és várja a csodát, a megváltást. Várja, hogy valami történjen. De nem engedtem be a tudatomba a rossz kimenetelt! Csak olyan cikkeket, történeteket akartam hallani és olvasni, amelyek a gyógyulásról szólnak. Interneten is azt kerestem, találok-e olyan embert, aki olyan rossz állapotba került, mint én, és talpra állt. Tudtam: ha csak egy embert is találok, aki ebből ki tudott jönni, akkor nekem is van esélyem, és én is lábra fogok állni! És találtam egy orvos által megosztott esetet! Felajánlották, de ettől kezdve nekem nem volt szükségem pszichológiai támogatásra.
Egy hónap telt el, mire Anita javulást kezdett érezni. Május elején a szobában az asztalba kapaszkodva fel tudott állni, hogy meg- ölelje a kisfiát. A következő kezelés alkalmával az ápolók felhívták a figyelmét, hogy ha az állapota már javult is, a hosszas fekvés alatt leépülhettek az izmok, a stabilitás visszaszerzéséhez sokat kell erősödnie. Ettől fogva igyekezett fokozatosan terhelni önmagát, a tárgyakba kapaszkodva egyre több kört tett meg az étkezőasztal körül.
Aggódás helyett élet
Anita egyre inkább megerősödött, hamarosan már nem volt szüksége a folyamatos ápolásra sem, hazamehetett otthonába. Tavaly nyáron felhívta kollégáit a polgármesteri hivatalban: szeretne visszaállni munkába. Októbertől újra dolgozott.
A betegség nem múlt el, de sikerült visszaszorítani. A gyógyszereket továbbra is szedni kell, illetve havonta kontrollra és infúzióra jár az onkológiára. Fájdalomcsillapítóra viszont már egy éve nincs szüksége.
– Korábban is örültem a fiatal párok boldogságának, most még jobban örülök. Előtte is komolyan gondoltam, amit az esküvőkön elmondtam, de azóta még inkább igyekszem átadni az üzenetet, hogy a házasságban éljék meg a mindennap csodáit. Az én első házasságom ugyan tönkrement, úgy hiszem, hogy a nagyon csúnya válásnak, a gyermekelhelyezési pernek is köze van ahhoz, ami velem történt. De már nem érdekel a múlt. Csak azzal foglalkozom, hogy éljek és a lehető legtöbb élményt megéljünk együtt a családommal. Vissza- kaptam az életem! Tíz kilométeres túrákat járunk végig a gyerekekkel, a nyáron az immár 12 éves fiammal és 16 éves nagy lányommal egy görög nyaralásra készülünk – árulja el terveit Veres Anita.
– Nem szabad annyit aggódni a jövő miatt! Úgysem tudja egyikünk sem, hogy holnap mi fog vele történni. A mai nap feladata és lehetősége, hogy a mai napot éljük meg tartalmasan.