Négy hónapot feküdtem kórházban. Még nyaralásból is sok! Hetente jöttek-mentek a betegtársak, én meg, mint akinek ott van az állandó lakcíme, veterán kórházlakóvá váltam. Postás voltam, a nyugdíj mellett gazdálkodó ember vagyok, nem téblábolásra lettem teremtve. Ahhoz, hogy érthető legyen hogyan is kerültem ilyen helyzetbe, néhány hónappal visszább kell ugranom…
2009-ben kaptam meghívót prosztataszűrésre, amelyen részt is vettem, s rögtön nagyot változott a világ körülöttem. Már a tapintásos vizsgálattal is valami daganatszerű képződményt véltek felfedezni, ezért további kivizsgálásra küldtek: a PSA tumormarker értéke is magas lett. „Na, maga meg rákos!” – ezzel a felkiáltással fogadott a településünkre kijáró urológus, amikor visszavittem neki a leleteket.
Nagyon rosszul esett, hogy így vágta ezt a szemembe. Akkor még meghallgattam, de soha többet nem voltam hajlandó hozzá menni, inkább bejártam a megyeszékhelyre, ahol emberségesen viselkedtek velem. További vizsgálatok során kerültem ultrahangra, CT-re, csontizotóp vizsgálatra, amelyek szerencsére nem jeleztek daganatszóródást. Az onkológiai centrumban egy négy orvosból álló bizottság műtétet javasolt: Budapesten, a Dunántúlon és az Alföldön is ajánlottak olyan sebészeti központot, ahová érdemes fordulnom. Az egyik javasolt urológus sebész professzorral megbeszéltük a részleteket, karácsonyra még hazaengedett, majd 2010 januárjában műtőasztalra kerültem. Több mint hat órán át tartó műtéttel, hasi feltárással eltávolították a prosztatámat. Minden rendben ment, s már a katéterrel épp hazaengedtek volna, amikor véres folyadék kezdett szivárogni a hasamnál! Rögtön újból felnyitottak, kitakarítottak, az orvostanhallgatók számára oktatási céllal még le is fényképezték a sebet. Ekkor közölték az ukázt: amíg be nem gyógyul, nem mehetek haza. Ez tartott négy hónapig.
A daganat szövettani eredménye egyébként nagyon jó lett, így semmilyen más kezelést nem kaptam: sugárra, kemoterápiára, hormonra sem volt szükség. Azzal biztattak, jó esélyem van arra, hogy teljesen meggyógyulok, csak vigyázzak a felfázással, igyak sok folyadékot és nehéz fizikai munkát ne végezzek. No hát ez utóbbi nehezen lenne betartható, mert a szántóföldön és az itthoni kertben is sok a dolog, de ha kihajtom magam, be szoktam iktatni egy-egy pihenőnapot. (Mellékes a prosztatát tekintve, de a bőrdaganat is daganat: a sok napon töltött óra is belejátszhatott abba, hogy egy megégés után észrevettem a fülemnél egy kisebb, levedző anyajegyet. A bőrgyógyász kimetszette, s kiderült, hogy rosszindulatú melanoma. Bízom benne, hogy azzal, hogy kiműtötték, attól is végleg megszabadulhattam, mint a prosztatabajtól. Mindenesetre most már nemcsak az urológiára, hanem a bőrgyógyászatra is járok ellenőrzésre.)
Előfordult, hogy elállt a vizeletem és vissza kellett mennem egy kisebb műtétre, de összességében nincsenek fájdalmaim vagy különösebb panaszom. Kezdetben nagyon idegesen mentem a kontrollvizsgálatokra, aggódtam a laborértékek miatt, de hála Istennek, nem volt ezzel baj eddig, a PSA értékem legutóbb is nulla volt. Apám hörgődaganatban halt meg 58 évesen, nekem meg lett ez a prosztatarákom, meg jött a melanoma, ezért nógattam a fiamat, hogy minden szűrésre menjen el: betöltötte már a negyvenet, el is ment vizsgálatokra, ígéri, hogy a jövőben is el fog járni rendszeresen.
Nem lenne teljes a kép, ha nem hoznám szóba a prosztata kapcsán a szexuális élet hiányát. Nem tudom azért-e, mert nekünk postásoknak elég nagy hírünk van és sok pajzán viccben szereplünk, de nekem bizony tényleg hiányzik a házasélet! Orrolok is a műtétet végző professzorra, mert a kontrollokon nem veszi komolyan a problémát. Azt mondja, fogadjam el, hogy ez egy életmentő műtét volt, s ez ezzel jár, ne foglalkozzam vele. Lehet, hogy 67 éves vagyok, de nem tetszik, ha úgy kezelnek, hogy nekem már úgyis mindegy. Egyénfüggő, hogy ki mikor hagy fel a szexuális élettel: mi a feleségemmel még szeretnénk együtt lenni.
Sok tanácsot kértem már, a klinikai és más ismerős orvosokkal is konzultáltam, kaptam is ilyen-olyan gyógyszereket, injekciót és tablettát is, meg magam is sok pénzt elköltöttem már ígéretesnek tűnő férfibogyókra és eszközökre, mindhiába. Pedig nem teljesen élettelen: néhány másodperces kisebb erekció megesik, ami azt jelzi számomra, hogy valami idegi kapcsolat mégiscsak van még közöttünk, csak meg kellene erősíteni, hogy kezdeni is lehessen vele valamit. Más orvos azzal biztat, legyek türelmes, próbáljak ki más módszereket is, majd idővel helyreáll az. Hát mit mondhatnék erre? Öt éve volt a műtét… Ha a hetvenedik születésnapomig nem jön össze, majd összejön a nyolcvanadikig? Nem is kérnék mást ajándékba.
Olvassa el a többiek történetét, üzenetét is!
A Férfi(H)arcok – Gyógyíthatatlan, gyógyuló és gyógyult prosztatarákos sorstársak című kötet 2015-ben jelent meg. Szerkesztő: B. Papp László, Kiadó: Janssen-Cilag Kft. A kötet ingyenesen elérhető a Gyógyulj Velünk Egyesületnél és a Magyar Rákellenes Ligánál.