A nehezén túl vagyunk – sóhajt egy nagyot az állambiztonsági
ezredes a Zsolcai kapui, megyei rendőr-főkapitányság
negyedik emeletén. Már csak november első hetét kell
figyelnünk. A fiúk járják végig az üzemeket – megerősített
portaszolgálat, a stencilgépek még egy ideig legyenek
elzárva. Nézzétek meg a másoló gépek naplóját! Listát kérni
a felhasznált lyukpapírról! Legyen készenlétben az összes
írógépről a mintakönyv! Ha röplapra leltek, látni akarom, a
politikai freskókat fotózzátok le! A barátaink nyitott szemmel
járjanak! Peregnek az ukázok – a piacokon, a temetőknél
és az emlékhelyek körül mindig legyen valaki! Egyenruhásokkal
ott nem akarok találkozni! Fellapozza az asztali
naptárát – ma van 24. – november 7-ig az állománynak nincs
szabadság. Pihenj, lelépni!
A közbiztonságiaknak leírat – diktálja a titkárnőnek – a
börtönből szabadultakat le
kell járni. Senki nem maradhat
ki. Tudnunk kell, mit csinálnak,
hová utaznak, találkozgatnak-
e a cellatársakkal.
Vegyétek, elő a Fehér könyvet,
tudjátok melyiket – szól ki
a hátramaradottaknak. – Ez
történt Borsodban – már csak
nekem is egy van belőle.
Abban megtaláljátok azokat
a jómadarakat, akikre most
figyelnünk kell. Az idősebbek
legyintenek, kívülről fújják a tartalmát, a fiatalabbak
fellapozzák és jegyzetelnek. A Petőfi téri szobor, az LKM és
a Zenepalota előtti tér és a Hősök tere. A főnöknek eszébe
jut – itt mindenszentekkor nem lehet koszorúzni, virágot
kirakni, a mécseseket, azokat hagyjátok! Neki is van szíve.
Majd magára zárja az ajtót, megnézi az óráját, és ráhangol a
Szabad Európa Rádióra. Híreket mondanak.
A fiúk lapozzák a névtelen szerző igénytelen, szájbarágós
művét. Nem tudják, ki szerkesztette, maradjon is ez örök
titok. Nézegetik a képeket – Bod Andor a kilátó egyik harcosa,
a nemzeti bizottság tagja, Nagy Attila színész a Talpra
magyart szavalja a Petőfi szobornál, Balázs Géza, Sikó Dezső,
Szobonya István, Laubert Károly – s nevek nélküli fotók a
munkástanács tagjairól. Összeáll a névsor – kihúzzák azokat,
akik még mindig a rács mögött sínylődnek. Előkerül az újabb
album, ebben csak megintettek, megtévedtek szerepelnek.
A miskolci sajtó szerepe fejezetnél megunják a múltidézést.
A szerkesztők rendben, a főnök megígérte, ezen a héten csak
az ő aláírásával indulhat a nyomdagép. Ez a menetrend eltart
legalább 1970-ig. Akik addigra se szabadultak, kezdjük elfelejteni.
Az éberség azonban nem lanyhul. Csak a monotónia
kezdi ki az elvtársak figyelmét. Némileg változik a szóhasználat
– még a Népszabadságban is – elsül egy új kifejezés – az
1956-os sajnálatos események címén, de még korai az öröm.
Ez is csupán egy nyelvbotlás lehetett.
Szerkesztek egy üzemi lapot – mellékesen – a Malomipari
Vállalatnak. Kis létszámú cég, nem éri meg a drága nyomdaköltség,
csak stencilezzük lapot. A fiatalabbak kedvéért,
ez a xerox másoló egyik primitív elődje. Talán a lyukkártyás
számítógépek világára hajaz. Speciális papírra gépelünk, és a
lyukak mentén festékes hengerrel daráljuk le a szöveget. Ma
könnyebb önvédelmi fegyverhez jutni, mint akkoriban egy
ilyen masinához. A malmosoknak volt, s még papírt is kaptam,
amire a Selyemréten rágépeltettük a cikkeket. Majd mielőtt
kinyitnám a Trabantom ajtaját, a paksamétát ráteszem
a kocsi tetejére. S ott is felejtem. Stenciles lapokkal beterítem
a Magyaros vendéglőtől a strandig az egész utcát. Sebaj, csak
ne október közepén tenném. Felvésik a rendszámom, és egy
óra múlva már a megyei kapitányságon kérdezgetnek – mi
van ezeken a röplapokon, miért szórtam szét, honnan szereztem
stencilt. Szelíden faggatóznak. Maguk se hisznek az ilyen
összeesküvésekben, de hát ősz van. Már Pestről is várják a
jelentést. A selyemrétiek először nem merik felszedegetni
a lapokat, beérik egy telefonnal a rendőrségre. Végül csak
begyűlnek a kéziratok, valamennyi hiánytalanul meglesz.
Segítenek a nyomozók is, akik lakásról lakásra kérdezősködnek
– legnagyobb örömömre – az utolsó lapig valamennyit
összeszedik.
Késő este a malomipari vállalat igazgatójával kettesben
osonunk ki a Zsolcai kapu kapitányságról. Nem beszélünk,
csak magunkban gondoljuk ugyanazt, ezt megúsztuk. A
kabátba burkolózom, sötét s hideg van. Valami szitál a párás
ködben, néhány ablakban gyertyák égnek. Nemsokára
halottak napja.
Nyakunkon a nagy október.