Nem ez volt az első medvevizit – ezt írtam a Miskolci Naplóba – még a Forintoson is bóklászhatnak – a mackók sosem csengetnek

Kapóra jött nekünk ez a
medvelátogatás. Szinte azonnal a média fókuszába kerültünk. Ráadásul egy igazán párt- és politikasemleges
esemény tanúi lehettünk,
senkinek nem jutott eszébe felemlegetni a barnamaci bundájának a színét. Azt
se, hogy bezzeg azelőtt még
messze elkerültek minket, és
senki nem firtatta, honnan jöhettek, és ki küldhette őket. Az
illetékesek tudták a dolgukat,
a köztéri kamerák csaknem
egyenes adásban közvetítették az éhes négylábú városszéli barangolását. Idáig csak
a világhíradóból értesülhettünk, hogy a kanadai nagyvárosok peremén kukákat
borogatnak az élelmet kereső
medvék, s lám, már nálunk se
idegenek ezek az erdei állatok.
Hálásak lehetünk azért is,
mert olyan szuper használati
utasítást kaptunk a szakemberektől egy ilyen majdnem
harmadik típusú találkozás
túlélésére, amit érdemes megjegyeznünk. Számomra valamennyi jótanács közül az volt
a legbizarrabb – ne szemezzünk a macival, ne fussunk
előle, s eszünkbe ne jusson
hátat fordítani. Csupán egyet
hiányoltam, hogy a baráti találkozó végén érdemes tiszta
alsót váltani.
Sosem titkoltam, hogy közel állnak hozzám a medvék,
a kedvenc állataim listáján
az elsők. Egyszerű a magyarázat, minden mesében pozitív formában szerepelnek.
Míg a róka ravasz, a nyuszi
gyáva, a maciknak tökéletes
a marketingje. Drága édesapám a Corvin nevezetű állami áruházban, háromórás
sorban állás után vette meg
nekem életem első maciját.
Ez még nem volt elemes, nem
brummogott, nekem kellett
imitálni a társalgást. Sárga,
bársonyszőrös volt, elálló fülekkel és nagy fekete szemekkel. Jó ideig velem volt, s még
hibátlan állapotban adtam
át a lányomnak. Noha sűrűn
megjárta a Széchenyi utca 21.
szám alatti babaklinikát. Hol
a fejét vagy valamelyik végtagját kellett visszaoperálni.
Egy biztos, játékaim közül ez
volt az egyetlen, amely tényleg
a szívemhez nőtt. Merő érdekesség, hogy a kocsányon logó
fekete szemgolyói csudára hajaznak Edison kutyánkéra.
Ha tudna olvasni, egyszerűbben értené meg, hogy miért
is szeretek szemezni vele, míg
meg nem unja. Iskolásként, a
farsangi bálokon szívesen öltöztem volna brummogónak,
de mire elértünk Vadas Sárika néni Zsolcai kapui jelmezkölcsönzőjébe, a mackós kezeslábasok mind elfogytak.
Mi a stratégia a jövőre nézve? Mennyire lesz biztonságos
az erdei túrázás, hiszen ezek
az állatok családostul, falkában élnek. Megeshet, hogy
hamarosan mindennaposak
lesznek a városban. Sebaj,
akkor is ott lesznek a szívem
csücskében.