Sokan tudják, hogy október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ám
azt sokkal kevesebben, hogy ekkor világszerte a májrákra is
megpróbálják ráirányítani a figyelmet a betegszervezetek. Idehaza
minden évben mintegy kétezer betegnél fedeznek fel májrákot. A
tévhitekkel ellentétben nemcsak a túlzott alkoholfogyasztás, hanem
vírusfertőzések és anyagcsere-betegségek is okozhatnak olyan
májkárosodást, amelynek talaján nagyobb kockázattal alakul ki májrák.
Ugyan egyre szélesebb a magyar betegek számára is elérhető
terápiás paletta, ám az életkilátásokat alapvetően továbbra is az
határozza meg, hogy időben felismerik-e a májrákot. Azoknak van
nagyobb esélye a gyógyulás esélyével felvenni a harcot a
betegséggel, akiket meg tudnak operálni.
A májrák ellen leggyakrabban közvetlenül a májba bevezetett katéteren
keresztül adott kemoterápiával vagy a tumoros májrészt elsorvasztó
rádiofrekvenciás kezeléssel lehet küzdeni. A májrák kezelésében
klasszikus infúziós kemoterápiát nem használnak, a betegek
állapotát célzott daganatellenes hatóanyagot tartalmazó tablettákkal
igyekeznek stabilizálni. Az egyre több daganattípusban eredménnyel
alkalmazott immunterápiákat májrákban eddig nem használták, azonban
az utóbbi időszak szakmai publikációi ebben áttörést jeleznek,
a májrák ellen több mint egy évtizede használt kezelési módok alapvető
átalakulását, ezzel az életkilátások javulását vetítik előre.
Immunterápiák alatt nem különféle "immunerősítőként" hirdetett
készítményekre kell gondolni, hanem speciális immuno-onkológiai
hatóanyagokra, amelyeket vagy önmagukban vagy terápiás kombinációban
használnak a daganatok ellen. A magyar betegek lehetőségei, a korai
stádiumban felfedezett, valamint a kiújult és az előrehaladott
májrák kezelési módjai is napirendre kerülnek a Gyógyulj Velünk
Egyesület által szervezett online betegnapon, amelyről részleteket
a civil szervezet honlapján találni. A honlapon az ismeretterjesztő
és az érintetteknek kapaszkodót nyújtani hivatott kisfilm is látható.
Kiadó: Gyógyulj Velünk Egyesület