Pontosan 1995 ősze. Talákozunk a Régi posta nevezetű étteremben. Itt éppen még nem voltunk. Már csak arra emlékszem, hogy este tizkor jelenésem volt, indulnom kellett a Balatonra egy eskűvőre. Szárszóra. Mindenki mindenkit meghallgatott, emlékezetem szerint olyan félig heppi volt a hangulat. Közeledtünk a 45. esztendőndökhöz, ilyenkor úgy a nők mint a férfiak pánikolnak. Megcsap az idősödés szele, s nem sejtettük, hogy a következő húsz év még gyorsabban le ketyeg. Nézem a felvételt, még megvagyunk, nincsenek igazolt hiányzóink. Igen, terveztük, hogy az idén is meglepjük egymást, de ebben a helyzetben mindannyian a túlélésért küzdünk. Félünk a megkoronázástól. Ajánlom a filmet megnézni, készítője Kerényi László dokumentumfilmes barátom. Köszönet neki és a szereplő osztálytársaimnak, barátaimnak. Ha most találkoznánk magam se tudnék sok jóról beszámolni. Két derék miskolci rendész megnyomoritott, de erről személyesen majd többet.