SzántóGráf

Jónak lenni jó címmel adventi online gálaest Böjte Csaba testvérrel

 

 

A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége – Mente Egyesület és Miskolci MJV Polgármesteri Hivatala  az idén is megtartja immár hagyományosnak számító jótékonysági gálaestjét, „Jónak lenni jó” – Adventi lélekhangoló gálaest címmel.

Az esemény a járványhelyzet miatt rendhagyó módon, online közvetítés keretében lesz követhető, így a családok mindamellett, hogy nemes célt támogatnak, otthonról, biztonságos körülmények között élhetik át a karácsonyi hangolódás zenés élményét Böjte Csabával, gyermekeivel és a résztvevő miskolci zenekarokkal.

 

 Az esemény bevételével – a hagyomány szerint – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit támogatja.

 

„Nem azért kell jónak lenni, mert megéri, mert megfizetik, vagy megköszönik, de nem is azért, mert az elvetett mag gyökeret ereszt és termést hoz, hanem csak azért mert egyszerűen jó jónak lenni! Sokkal jobb, örömtelibb, tisztább dolog jónak lenni, mint rossznak, hamisnak, képmutatónak! Tetteink gyümölcsét nem mi érleljük meg!  Akárcsak a napfény, mely nem gondolkodik, hanem ragyog és meleget ad, mi se töprengjünk azon, hogy megéri, vagy nem, hanem egyszerűen legyünk jók, mert ez Isten adta szép természetünk! Ha jók vagyunk harmóniában vagyunk önmagunkkal, s ha letérünk erről az útról, akkor elsősorban magunkat sebezzük meg, magunknak okozunk fájdalmat a rosszasággal, a bűnnel! Más bűne ne hagyjuk, hogy befertőzzön! Ha a társam lámpája kialszik, akkor elég balga vagyok, hogy ha én is kioltom a magam lángját!” –  Szeretettel, Csaba testvér.

 

Az esemény időpontja: 2020. december 21. 17 óra

Helyszínek: Miskolc Megyei Jogú Város díszterme, Dévai kolostor

   

A rendezvényen beszédet mond Veres Pál MMJV polgármestere, Böjte Csaba testvér ferences rendi szerzetes és Rápóti-Fekete Mónika főszervező.

Az est háziasszonya Mács ildikó Táncsics Mihály díjas újságíró

 

A jótékonysági gálaesten fellép: Ács Gyula és a Reményi Ede Kamarazenekar, a Számadó Zenekar, az Esztenás Együttes, a Tényleg zenekar, valamint a Tradíció Edukáció Alapítvány népzenész növendékei és tanáraik.

 

Szervező: Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége – Mente Egyesület

Támogató és fővédnök: Veres Pál Miskolc MJV polgármestere

 

Az eseményről folyamatosan frissülő információk az alábbi linken találhatók:

 

http://magyarkozossegek.org/2020/12/09/jonak-lenni-jo-adventi-lelekhangolo-jotekonysagi-galaest-bojte-csaba-testverrel/?fbclid=IwAR0n15DnoUwTQ1gq179m6Y9IerMIqgSE1vOgXQIyJpaNhu0urTEr4MuDSA4

 

 

 

 

Exit mobile version