SzántóGráf

A december 30-án megjelent kormányhatározat szerint a Kormány továbbra is állja – a 2016-ban Tarlós Istvánnal kötött megállapodásnak megfelelően – a „kék” elővárosi autóbuszok és vasúti (HÉV) személyszállítás Budapest közigazgatási területén belüli szolgáltatására a bevételekkel nem fedezett költségek ötven százalékát

buszok

 

 

A megállapodás feltételei semmit sem változtak, a

Kormányhatározatban rögzített értékek pontosan megegyeznek a 2016

óta fennálló megállapodás költségmegosztási elveivel. Ezen túlmenően

a Kormány az érintett autóbuszvonalak és hév közlekedés

járműparkjának és infrastruktúrájának megújítására is jelentős

lépéseket tesz – melyeket nem 50-50 százalékban  finanszíroz a Fővárossal

közösen, hanem 100 százalékban  magára vállalt. Így a Kormány teljes

mértékben állja a szentendrei, ráckevei és csepeli HÉV-vonalak

felújítását és a járműveinek cseréjét, ezen kívül idén forgalomba

állított 30  vadonatúj kék autóbuszt is az agglomerációs

közlekedésben – mindezen fejlesztésekhez a Fővárosi Önkormányzatnak

egyetlen forinttal sem kell és kellett hozzájárulnia.

Magyarországon a helyi közlekedés fenntartása önkormányzati

feladat, így Budapesten is. A helyközi – így az agglomerációs –

közlekedés fenntartása pedig állami feladat. Budapest és az

agglomeráció közlekedésében egyaránt jelentős szerepet játszanak az

állam által fenntartott hévek és Volánbusz-járatok, amelyek

egyszerre szolgálják az agglomerációban élőket és a budapestieket.

A Kormány az 50 százalékos  finanszírozást azzal együtt állja, hogy azérintett járatok forgalmának többsége helyi, Budapesten belüliszemélyszállítás, amelynek biztosítása teljes mértékben önkormányzati feladat. A Tarlós Istvánnal kötött megállapodásban szereplő 50 százalékos állami finanszírozás tehát a Fővárosi Önkormányzatra nézve kedvező – a Kormány határozata pedig semmi másról nem szól,mint ezen költségmegosztási arány megerősítéséről a jövőre nézve.  A konkrét finanszírozási értékek valóban növekednek, részben a BKV-hozhasonlóan a MÁV HÉV és a Volánbusz működésében (például a 2020 eleji jelentős béremelések következtében fennálló) költségnövekményekmiatt, továbbá az elszámolási rend  koronavírus miatt kieső menetdíj bevételek arányos finanszírozását is magában foglalja. A költségvetési növekményt ezek a tényezők okozzák, nem csak a Főváros számára, hanem a kormányzati 50 százalék  vonatkozásában is. A Kormány nem a Facebookon panaszkodik, hanem biztosítja a rá jutó  50 százalék  vonatkozásában a megnövelt finanszírozást és elvárja ugyanezt a Fővárostól is. A Kormány célja, hogy a budapesti és agglomerációs utasok érdekeit egyaránt szolgáló, hatékony közösségi közlekedési rendszer működjöna régióban, rendezett és méltányos megállapodás keretei között.

Kiadó: Miniszterelnökség

 

Exit mobile version