Ezzel számolnunk kell – ebbe is kellett a papíros guriga – Dezső bácsi kikimélt masinája – muzeumi tárgy lesz

Láttam a minap ezt kidobva, egy nagytakarítás lomjai között.Kinek muzeális érték kinek pedig feleslege kukába való kacat. Mivel már kezdek leszokni a gyűjtögetésről, minek is terheljem az örökösöket mindez csak arra jó, hogy nosztalgiázzak. Ismerős ez a pénztárgép.Ráadásul csaknem egyidősek lennénk. Sőt még az is tudom ki az aki ezt használta, ha kedve volt. Annak idején ugyanis ezek a masinák nem voltak bekötve az adóhatósághoz.  Csupán arra voltak jók, hogy a vásárló kapjon egy apró cetlit, dátummal összeggel, igazolásul ha majd reklamálnia kell. Hozzáteszem nem minden üzletben volt ilyen. Például a Széchenyi úti Ócsenás József vezette divatáru boltba nem jutott ilyen. A nénikém Margitka volt ott a pénztáros , s többször munkábamenet is magával vitt.  Ilyenkor kettes szorongtunk a pénztáros ketrecben. Ilyen vastag és hosszukás kétpéldányos, indígós blokkot körmölt, ceruzával, egy maradósat, egyet pedig a vevőnek adott. Persze mellette egy kockás fűzetben, ugyancsak két példányban kis számokkal felrajzolta a bevételt. Hol volt még olvasókód és miegyéb számológép mint manapság. Zárás után meg következett a fejben számolás , amely csaknem félórát tartott, s ez idő alatt pisszennem se lehetett. Különben újrakezdhette. S ezzel még nem volt vége a napnak, a bevétellel és a papírokkal át kellett ballagni a szemközti ruházati kiskereskedelmi vállalat központjába, s kiállni a sort míg mindenkitől átvették az aznapi elszámolást.

Szóval ez a gép, szép darab,  súlyos  szerkezet- először az Arany János utcai kóser húsüzletben lehetett. Az eltünthetettlen vérnyomok szerint Dorogi Dezső bácsi a mészáros még a zsinagóga melletti boltban is becsben tartotta. Alig használt. Hiszen ki az aki fél kiló marhalábszárról és egy kiló levescsontról számlát kért volna. Ehhez persze egy olyan két serpenyős monitoros mérleg is dukált. Erre kellő távolságból hajították rá a portékát, s minő csoda soha nem várták meg míg a mérleg mutatója lenyugodjon. Az eladó röptében számolt, osztott, szorzott és persze soha se tévedett. Ha mégis , ha netán ki mer szólni egy olyan csupavéres surcos embernek aki egy nagy bárdot lóbál a kezében.

Ma persze már megváltozott a világ. A húst előrecsomagolják, a hűtőpultból válogatjuk, szagolgatjuk és előre vannak mérlegelve. A pénztárnál meg csak leolvassák az árát, s nekünk csak egy apró plasztiklapot kell hozzáérinteni a terminálhoz.  Olyan mintha nem is a pénzünket költenénk.

Na, mindegy, ha senkinek nem kell ez a masina, szocialista megőrzésre, társadalmi tulajdonba venném. Jó ránézni. Bár a Széchenyi úti Meinl üzletben látott gépnek jobban örülnék. Az egy csuda szép ezüstösen csillogó patinás szerkezet volt. S úgy csillingelt mint a karácsonyi angyalok. S az a csoki és frissen örölt kávé egybefolyó illata,  ami abban a boltban terjengett csodás volt. Vajon az csupacsilli masina hová lett…?