SzántóGráf

A Nemzetközi Holokauszt Emléknapon filmpremierrel és különleges színházi vetítéssel emlékeznek a „Személyes Történelem” produkció létrehozói

 Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) közleménye
    Budapest, 2021. január 25., hétfő (OS) - 

    Második világháborús történetmesélők szólalnak meg Chilton Flóra
rendezésében a "Személyes történelem - A színfalak mögött" című
interjúfilmben, amely online premier keretében lesz megtekinthető a
Nemzetközi Holokauszt Emléknapon. A filmben fiatalok olyan
holokauszt túlélőkkel és időskorú budapesti lakosokkal
beszélgethetnek, akiknek még saját emlékeik vannak a háború idejéről.
     Az interjúfilmet "Kint sincs senki" címmel kortárs környezetben
játszódó színházi előadás követi Kallós Viola rendezésében: az
egykori budapesti gettó területét színházi sétán járhatja végig a
közönség online módon. "Kik azok, akik választhatták a szabadságot?
Mik azok a pillanatok, amikor átléphetünk egy határvonalat?" – ilyen
és hasonló kérdéseket tesz fel az előadás.
     A Nemzetközi Holokauszt Emléknaphoz Európa másik 7 nagyvárosában
is kapcsolódnak ifjúsági csoportok: Varsóban, Pozsonyban, Prágában,
Kaunasban, Torinóban és Ludwigsburgban.
     A holland Theater na de Dam, az Itt és Most Társulat, az Északi
Támpont Egyesület és a JCC Budapest - Bálint Ház közös programja a
Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.
     Az esemény Facebook live-on keresztül elérhető lesz a JCC Budapest
- Bálint Ház Facebook oldalán is.
     A JCC Budapest – Bálint Ház fő támogatója az American Jewish Joint
Distribution Committee által alapított Magyarországi Zsidó Szociális
Segély Alapítvány.
     Kiadó: Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS)
Exit mobile version