dr. Csomós Ákos
Köznapi szóhasználattal altatásnak nevezzük, a szaknyelv sokkal inkább használja az „általános érzéstelenítés” kifejezést az operáció alatti öntudatlan állapotra. Nem véletlenül: amíg ugyanis az embert a legmélyebb éjszakai alvásból is fel lehet riasztani, a műtét alatt semmi sem ébresztheti fel a beteget; a sebészi vágásokból, feltárásból, kimetszésből vagy szervkivételből, majd varrásból a páciens nem érzékel semmit.
– A természetes alvás legmélyebb fázisa és a mesterségesen előidézett altatás legfelszínesebb fázisa között is csak igen kis átfedés van. Amíg az otthoni alvásnál különböző mélységű fázisok váltják egymást, a műtéti altatásnál mesterséges, pontosan kézben tartott módon visszük le a beteget egy nagyon mély, tudattalan állapotba, ahol stabilan ott tartjuk, amíg szükséges, majd kontrollált módon visszahozzuk onnan. Az agyi aktivitást mérő EEG vizsgálatokkal kimutatták, hogy a műtéti altatás alatt az agyi tevékenység közelebb áll a kómához, mint az alváshoz – magyarázza a Honvédkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályát is vezető Csomós Ákos.
Út a komplett érzéstelenítésig
Az orvosi beavatkozásoknál alkalmazott altatási módszereknek is vannak fokozatai. Altatásban végzett, műtéti beavatkozással nem járó vastagbéltükrözésnél például jellemzően intravénásan alkalmaznak egy ultragyors hatású altatószert. Húsz másodperc alatt elalszik a beteg, s nem érez semmit a vizsgálatból, majd a kolonoszkópiát követően pihenten ébred. Az altatószer nagyjából húsz perc alatt kiürül a vérkeringésből, jellemzően nem okoz semmilyen mellékhatást, a páciens két óra múlva szinte folytathatja a napját (egyedül autóvezetési tilalom van aznapra, ez minden altatott betegnél előírás).
A műtéti altatás ennél sokkal bonyolultabb. A műtéti előkészítés alatt a beteg már kaphat nyugtatót, s az altatás első fázisa ebben az esetben is egy gyors hatású, intravénás altatószer beadása. Ekkor a páciens viszont még nincs műthető állapotban. Az elalvást követően biztosítják a légutakat, s behelyeznek egy tubust, amelyen keresztül oxigént és altatógázt lélegeztetnek be a beteggel. Az altatógáz a tüdőn keresztül felszívódva jut be a vérkeringésbe és az agyba, ezzel órákon át biztonsággal lehet a beteget mélyaltatásban tartani. Az altatógáz zárt rendszerben kering, a kilélegzett gázt el kell vezetni, hiszen az sem kerülhet a műtő levegőjébe.
– Az altatás csak az egyik komponense a műthetőségnek. Emellett izomlazítót is alkalmazunk a sebész dolgának megkönnyítése érdekében, és erős fájdalomcsillapítást is biztosítunk. Nem elég ugyanis az eszméletvesztés elérése: a szervezet alvó állapotban is reagálna a fájdalomingerekre, például szaporává válna a szívműködés, felszökne a vérnyomás. A műtéti stabilitáshoz tehát folyamatosan fájdalomcsillapítókra is szükség van – érzékelteti Csomós Ákos, mennyire összetett feladat a műthetőség biztosítása.
Megfigyelt ébredés
Az operáció után nem a kórteremben, hanem egy ébredő szobában ébrednek a betegek, ahol az aneszteziológus szakasszisztens felügyeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást és kontrollálja a fájdalmakat.
– Vizuális analóg skálának hívjuk azt az egyszerű eszközt, amelyet a fájdalom mérésére használunk. Arra kérjük a beteget, hogy egy 0-tól 10-ig terjedő mezőben jelölje meg, milyen erősségű fájdalmat érez. Hogy ez nem tűnik túl tudományosnak? Pedig az: a fájdalom mindig egyénfüggő, két ugyanolyan korú, betegségű, azonos műtéten átesett embernek sem lesz ugyanakkora a fájdalma, sőt ugyanannak az embernek is különböző lehet a fájdalom intenzitása az egyik napon, mint egy másikon. Tehát mindig a beteg saját, pillanatnyi nyilatkozata a döntő ezen a téren. Alapelv, hogy a műtéti ébredő szobából nem engedhetünk ki senkit addig, amíg 4-re vagy az alá nem csökken az általa megjelölt fájdalom nagysága – fogalmaz Csomós Ákos.
Fájdalomcsillapítás műtét után
– Akik a műtét előtt jobban szoronganak, ők erősebb fájdalmat élnek meg műtét után, s több fájdalomcsillapítóra lesz szükségük – jelenti ki az elmúlt évtizedek saját szakmai tapasztalatára is támaszkodva a főorvos.
– Az operáció utáni sikeres, a páciensünk számára kielégítő fájdalomcsillapítás alapját tehát már a műtét előtti rákészülésnél le kell rakni. A műtéttől való félelem egyik ellenszere, hogy a beteg minden kérdésére választ kapjon, hogy a műtétet végző orvos, illetve az aneszteziológus mindent részletesen átbeszéljen vele. A betegnek éreznie kell: jó kezekben van, s akkor teheti a legtöbbet a javulásért, ha meg tud nyugodni, nem idegeskedik olyan dolgok miatt, amelyekre önmagának úgysincs ráhatása. Az ellazulást antidepresszánssal, nyugtatóval is segíteni tudjuk, de a kulcs a beteg bizalmának elnyerése – szögezi le Csomós Ákos.
– Nem akkor kell elkezdeni enyhíteni a fájdalmat, amikor az már jelentkezik, mert akkor már nehezebb uralni. A megelőzésre kell törekednünk, ezért a műtét utáni fájdalomcsillapítás alapja a hatóanyagszint folyamatos szinten tartása, a fájdalomcsillapítók pontos időközönként való adagolása. Ha a klasszikus paracetamol, metamizol, acetilszalicilsav, ibuprofen hatóanyagok vagy azok kombinációja nem elegendő, morfint alkalmazunk. Nagy hasi vagy mellkasi műtéteknél gyakorlatilag ez elkerülhetetlen – ecseteli a főorvos.
– Sok a tévhit a morfinszármazékokról. Nem igaz, hogy azokat csak végstádiumban lévő daganatos betegeknél alkalmaznánk, és az sem, hogy beszámíthatatlanná válik tőle a beteg, vagy néhány nap alatt hozzászokás alakulna ki. A morfin a modern fájdalomcsillapítás nélkülözhetetlen kelléke. Körültekintő alkalmazásra van szükség, ám ennek rövid távon nem a hozzászokás veszélye, hanem más mellékhatások, a hányinger és a székrekedés az oka. Egy frissen műtött betegnél az önkéntelen erőlködést kiváltó hányást mindenképp igyekezni kell elkerülni, mert az akár varratelégtelenséghez, sebszétváláshoz is vezethet – mondja Csomós Ákos.
A főorvos hangsúlyozza: azokban a kórházakban, ahol a személyi feltételek adottak, nagyműtéteknél alkalmazzák az – általában a szülési fájdalomcsillapításból ismert – epidurális érzéstelenítést is.
– A gyógyszereket a gerincvelőből kilépő érzőidegek köré (a gerincvelő úgynevezett epidurális terébe) juttatva gátoljuk a fájdalominger továbbítását. Úgynevezett preemptív módszert alkalmazunk, azaz nem várjuk meg a fájdalom kialakulását, hanem a fájdalomcsillapító szintjét feltöltjük még az operáció alatt, így a beteg teljesen fájdalommentesen tud felébredni. Súlyos mellékhatásokra sem kell számítania, az epidurális érzéstelenítés székrekedést és hányingert sem okoz, bár fejfájás előfordulhat.
Krónikus fájdalmak kezelése
Az operációt követő – jelentős részben a műtét közvetlen következtében kialakuló – akut fájdalmak ugyan intenzívek, de ugyanígy nagy kihívás a lassan kialakuló, időnként felerősödő, a beteget hosszú távon is elkísérő, krónikus fájdalmak enyhítése is.
– A daganatos betegek sokszor már a műtétre is fájdalmakkal érkeznek, ezeket az operáció felerősítheti, majd a műtét utáni akut fájdalom egy tompább, de tartósan fennmaradó fájdalommá alakulhat át. Nehezíti a fájdalomcsillapítást, hogy úgy az alapbetegség, mint annak kezelése egy komplex folyamat, maga a gyógyítás is sok mellékhatással járhat. A fájdalomcsillapítás ugyan minden orvosnak kötelessége, tehát ebben akár a sebész, akár az onkológus vagy a sugárterapeuta kezelőorvos, akár a háziorvos segítséget nyújthat, ám sok esetben érdemes felkeresni krónikus fájdalom-ambulanciát – javasolja Csomós Ákos. Megjegyzi: a megfelelő fájdalomcsillapításhoz nélkülözhetetlen a beteg aktív együttműködése és fegyelmezett gyógyszerszedése.
A főorvos hangsúlyozza: a nagyobb kórházi központokban általában működnek krónikus fájdalom-ambulanciák, ám ezen ellátás nincs rendszerbe szervezve, azaz jellemzően nem jutnak el ezekre a rendelésekre automatikusan a betegek. Előjegyzéssel működnek, tehát – területenként eltérő mértékű, jellemzően – néhány hét várakozási időre számítani kell, viszont beutalóra nincs szükség, bárki elmehet a rendelésre. A várakozási idő alatt érdemes „fájdalomnaplót” vezetni, azaz pontosan leírni, hogy a napnak és az éjjelnek melyik szakaszában milyen típusú, erősségű, kiterjedtségű fájdalom jelentkezik, s azt vélhetően mi válthatja ki. Egy vezetett betegnapló nagy segítség lehet a megoldás megtalálásában. Ha a tüneti kezelést nem sikerül rögtön beállítani, nem szabad feladni, a szakorvos bevonásával módosítani kell a terápián.
– A fájdalom egy több lépcsőben felépülő, komplex folyamat, egy betegnek egyszerre több eredetű, többféle típusú és erősségű fájdalma is lehet. A fájdalom-ambulanciákon egy nagyon részletes kikérdezése és vizsgálata történik meg a betegeknek, hogy minél pontosabban fel tudjuk térképezni a fájdalmak természetét, működését, s ennek megfelelően javasolhassunk kezelést vagy a kezelés módosítását. A fájdalomcsillapításnak a konzervatív módszerek, mint a gyógytorna és fizikoterápia éppúgy része lehet, mint az antidepresszáns vagy fájdalomcsillapító tabletták, tapaszok, injekciók használata, esetleg a pszichológiai segítségnyújtás vagy különféle eszközös beavatkozások. A fájdalmak döntő többsége uralható, ezért azokba nem szabad beletörődni – jelenti ki Csomós Ákos.
(Cikk megjelenése: 2017. február 15.)