Talán még emlékezhetnek rá, hogy több mint egy évtizeden át az Autó-Motor miskolci tudósítója szerkesztője voltam. Akkoriban jó kapcsolatot ápoltam Liener György főszerkesztőhelyettes barátommal, aki folyamatosan a fővárosba csábított. Máig is fejemben van mi mindenféle autóstémával jelentkeztem az akkori legnagyobb szakmai lapban. Volt állandó rovatom – az Utón-útfélen. Ebbe sok minden csacskaságot sikerült összehordanom. Írtam a tárcsafitogtatókról is, akik a szélvédő elé kihelyezett úttörővasutas palacsintasűtővel próbálták a szörősszívű rendőröket megvezetni. Persze hibáztam is, a kornak megfelelően megírtam a véleményemet a Kis üzletek nagy haszonnal címmel a helybéli maszek autóalkatrész kereskedőkről is. Egy fogyasztóvédelmi vizsgálat alapján, miszerint az állami autókertől olcsón fölvásárolt cuccokat drágán adják el. Hozzátettem egy hiánygazdaságban nincs szükség közvetitőkre, s nincs igény se arra, hogy minden utcában legyen egy Trabant és Wartburg ékszíjat kínáló boltocskára. Ezért az írásomét miniszteri dicséretben részesültem, ezzel párhuzamosan sikerült számos ellenséget is szereznem. Harmadnapra bezúzták a Trabant kombim hátsó szélvédőjét. Végül talán az a személy pótolta aki betörhette, mert éppen csak neki volt ilyenje. Különben a rendszerváltás után, amikor magam is szembesültem néhány ideológiai tévedésemmel beállított egy tagbaszakadt autóalkatrész kereskedő, aki röviden sommázta a véleményét, kívánságát: bassza meg magát egy templom zsidó – ennyire futotta a szókincséből. Majd megegyeztünk egy döntetlenben és élete végéig tartottuk a jó kapcsolatot.
Előtte írtam a miskolc 16. Autószerviz hejőcsabai telepéb történő visszásságokról. Magam is odahordtam az autókat garanciális javításra, s megtapasztaltam mi is folyik ott. Egymást váltották az ottani vezetők és erről egy óriás riportban számoltam be. Mire megjelent már ismét újabb vezetője lett a szerviznak, ahová az autósok nem mehettek be csak tévén keresztül nézhették a bent folyó szöszmötölést, a jövést menést a kocsijuk körül. Ebben az időben kincset , főnyereményt jelentett egy baráti dolgozó. Számomra Tóth Kálmán lett a legfontosabb, később már a környékre se mentem, ha gondom volt, ő ideadta nekem a saját Moszkvicsát míg az én kocsimat bevitte úgynevezett átnézésre.
Régi szép idők, amikor minden autó kalaptartójában egy bologató tacskó viritott. Mig a hátsó ütköző alól pedig egy vékony fémes gumiszíj lógott le. Hogy ez minek , s miért máig se tudom. Talán ez földelte le az autót vagy ez vezette el az elektrosztatikus töltödést.
