Próbálok visszaemlékezni, vajon a mi időnkben hogyan eszméltünk rá, hogy melyikünk a fiú és miként, s mikortól ébredezett bennünk a nemiség.
Tragikus, mi igazából csak magunkra számíthattunk. A Varsói szerződést hidegen hagyta, hogy mi lesz a mi szexuális fejlődésünkkel és bevallom a drága szüleim se, nagyon exponálták magukat a felvilágosítás terén. Bár biztos vagyok abban, hogy bimbózó férfiasságom korán kezdett türemkedni. Etelka néni munkából hazaérve már az előszobából ledobta a gönceit, s nem érdekelte, hogy ötesztendősen megbámulom a harisnyakötős combjait. Eszti néninek se jelentettem semmit, amikor bugyiban melltartóban szaladgált a gangon. Mintha tegnap lett volna…
Bezzeg, ha tudják, hogy bennem ez a látvány nyomot hagy, nem teszik, de nem sejtették, mert ők csak magukkal voltak elfoglalva.
Toncz Tibor, a Ludas Matyi karikaturistája olyan szégyentelen, meztelen Mancikákat kanyarintott a vicclapba, hogy kedvem szottyant ezeket kivágni és gyűjtögetni. Majd cserélgetni a barátaimmal. Szóval az első tíz évem ilyen sanyarú volt, teljesen magamra voltam hagyatkozva a szexuális tudásszomjam oltakozására.
Még jó, hogy ösztönösen megtaláltam a Hirschler professzor Nemi életünk című klasszikus remekművét. Ehhez társult Fritz Kahn Nemi életünk könyve, s a kettő együtt Maupassant Egy asszony élete című regényével már csaknem kielégítette a kíváncsiságomat. Az előbbiekben szemléltetve volt, hogy a lányoknak mi lehet a lába között, míg a regényben irodalmi eszközökkel ábrázolta az író, hogy az eltérő formájú nemi szerveinknek hogyan kell egymással szinkronba kerülni.
Az áttörést viszont az jelentette, hogy megfelelően koedukált társaságban már orvosocskáztunk. Érthetőbben a vizsgálathoz megfelelő intimitás mellett levetkőztettük egymást, s regisztráltuk, kinek mije van. Igen, akkor láttam először, hogy a lányoké nem hasonlít az én himpilimpimre. Velem valami nem stimmelhetett, mert soha nem jutott eszembe, hogy magamnak is olyat szeretnék, mint amilyen a lányoknak van. Illetve olyat akartam, de nem a meglévőm helyett. A kettő együtt egyszerre, úgy igen. Azt viszont megtapasztaltam a lányok irigykedtek, hogy mi állva is tudunk pisilni, nekik meg le kell ülni. Emlékszem volt olyan, aki megpróbálta állva, de akkoriban még árultak olyan kínai tölcsért a számukra. Mint amilyen nemrégiben Szabó Zsófi kérkedett a tévében.
Most ugrik be, hogy a mi házunkban a házfelügyelő kislánya a maga idejében, korán kíváncsiskodott. A hat éven aluliak naiv őszinteségével mutogatta mije van neki, ami nekünk nincsen. Idejekorán lebuktunk, aminek az egész házban híre ment. S mivel elég családiasan éltünk, nekem kellett végighaknizni a fölszintet és az emeleti lakásokat. Mindenkinek el kellett mesélni, mi történt és hogyan zajlott le a sajátos tapasztalatcsere. A sok perverz felnőtt bácsi és néni egyfolytában kérdezősködött mindent akartak tudni. Annyira élvezték az előadásomat, hogy szégyenben az asztal alá kuporodtam, s onnan meséltem el a személyes élményeimet. Tulajdonképpen felvilágosítottam őket.
Akkoriban Brüsszelre még nem számithattakk, Moszkva meg kurva messze volt…