Kisregény – 4. fejezet
Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve.
——— Barátság ———
Anna egyre jobban beletanult a munkájába, megszerették a munkatársai és a csapat tagjává vált. Elsősorban hivatásának élt. Ritkán ment el szórakozni, akkor is csak barátnőkkel, kolléganőkkel.A főnővér egyre inkább elismerte hozzáértését és rábízta az új munkatársak betanítását.
Ő kalauzolta az új beteghordót, Tamást is.
A fiú frissen érettségizett, nem vették fel az orvosi egyetemre, így aztán egy évet – az akkori gyakorlatnak megfelelően kötelezően – kórházban kellett dolgoznia.Félénk, de értelmes fiatalembernek látszott. Udvariasan köszönt és bemutatkozott mindenkinek. Ez is elég szokatlan volt Annának, mert Ő már jól kiismerte a kórházi beteghordók ösztönös világát és tudta, hogy az udvariasság nem a legfőbb ismérvük.Tamást Csoki és Mankó beteghordók rögtön csicskáztatni kezdték, ő lett a “kifutófiú”. Minden alantas feladatot vele végeztettek el.Anna a szárnyai alá vette Tamást, megmutatta neki mi a feladata, mesélt a fiúnak az osztályról és tanítgatta Őt. Az új fiúnak is szimpatikus volt a szép ápolónő. A kezdetektől, mint őrangyalára tekintett a nála néhány évvel idősebb nőre. Egyre jobban vonzódott hozzá és egy idő után rádöbbent, hogy szerelmes lett belé.De ezt még önmagának is nehezen vallotta be, nemhogy másnak. Mindig Anna társaságát kereste, lopva mindig őt nézte. Éjszakánként róla ábrándozott.
Anna is észrevette a fiú érdeklődését.
El-, elhesegette magától a gondolatot, de rá kellett jönnie, hogy tetszik neki Tamás. Tetszett kisfiús megjelenése, bizonyos kérdésekben mutatott naivitása.
Sokat beszélgettek, nemcsak a szakmáról, hanem könyvekről, moziról, zenéről. A lány csodálta a fiú műveltségét, tájékozottságát. Beszélgetéseik során mindketten rádöbbentek,hogy fontosak lettek egymásnak. Nem beszéltek össze, de érdekes módon sokszor úgy sikerült hónapról hónapra elkészíteni a munkabeosztást, hogy egy időben dolgozzanak.
A környezetük – bár nem történt köztük semmi – hamarosan észrevette hogy összetartoznak. Elindult a pletyka. Mindenki mindenről tudott, sőt még annál is többet. A nők támogatóan viszonyultak hozzájuk, a férfiak – különösen az orvosok – irigykedtek Tamásra.
“Nézd csak! Miből lesz a cserebogár? Megrontja ezt a gyereket az nő!” – csodálkoztak és aggodalmaskodtak nap mint nap az irigyek, de közben bosszút forraltak, keresték az alkalmat, hogy kibabráljanak a fiatal beteghordóval.
Anna és Tomi – mert a szép nővér már így hívta a fiút – egy hosszú hétvégén ismét egyszerre voltak beosztva.Az ügyeletben elhunyt az egyik beteg. Ilyenkor az volt a gyakorlat, hogy az ügyeletes beteghordók – szabály szerint kettő együtt – viszik le az elhunytat a kórbonctanra.
“Fiam! Maga viszi le a holttestet, a másik beteghordó itt marad, itt kap fontos feladatot.”- adta ki az utasítást az ügyeletes orvos, Méhes doktor, ellentmondást nem tűrő hangon.
Tomi megrémült. Még soha nem járt a patológián, még életében halottat sem látott.
“Doktor úr!” – próbált tiltakozni. ”Valami nem tetszik? Talán még ilyesmiről nem olvasott azokban a könyvekben, amit állandóan magánál hord?”- kérdezett vissza gúnyosan Méhes.
A fiú elhallgatott, megkereste Annát és elmondta neki félelmeit. Anna jól ismerte a szabályt, ezért haragudott az orvosra, hogy jogellenesen adta ki a feladatot. Nem akart vitatkozni vele, mert tudta hogy Méhes doktorral nem lehet. Egyébként is kerüli ezt az orvost, mert túl durva és erőszakos. Állandóan kétértelmű megjegyzéseket tesz munka közben mindenkire, különösen a nőkre. Csak önmagát dicséri és időnként leplezetlenül célozgat arra, hogy milyen jó lenne Annával kettesben valahol.
A lány megkérte a másik részlegen dolgozó kolléganőjét, hogy egy fél órára helyettesítse őt, mert el akarta kísérni Tomit a kórbonctanra.
A fiatal beteghordó nagyon hálás volt ezért, és nagyon örült annak is,hogy kettesben lehet szép szerelmével.A lepedővel letakart elhunytat a sötét, hallgatag kórházi udvaron egy fekvőbeteg kocsival vitték a patológiára.
Tomi tolta a kocsit, melynek zörgése többszörösére fokozódott a csendes éjszakában. A proszektúrán a testet ketten emelték le a kocsiról és hasra lefektették, majd sietve távoztak.
Az ügyeleti idő maradéka innentől eseménytelenül telt el.Anna az ünnep hátralévő részére hazautazott, Tamás pedig, mint minden kezdő beteghordó végig ügyelte az ünnepeket.
A következő munkanapon telefon jött az igazgatóságról, a Főnököt keresték, aki végighallgatta a kórházi főnővér mondandóját és éktelen haragra gerjedt. Azonnal összehívatta azokat, akik az ünnep alatt dolgoztak:
“Ki volt az a barom, aki a hármas négyesen meghalt beteget szombaton este levitte a proszektúrára?”
A Főnök mindenkit tegezett, így tartotta természetesnek. Tamás félve jelentkezett: “Én voltam, ez volt az első ilyen feladatom. Valami baj történt?”. “Baj? Hullagyalázás! Hasra fektetted a halottat. Teljesen eldeformálódott az arca! Ilyen szörnyű esetet még nem láttam! Mit fognak szólni a hozzátartozók? Kegyeletsértés!”- ordította. Főnök.“Én nem tudtam hogyan kell, mit nem szabad, nem mondta el ezt nekem senki”“Egyedül voltál? “”Nem. Anna nővér elkísért. Pontosan azért, mert nem ismertem hogy kell csinálni ezt. “Anna?”- kérdezte csodálkozva a Főnök. “Neki ehhez mi köze?” – kérdőn fordult Anna felé. ”Kicsit barátok is vagyunk és megsajnáltam a fiút, hiszen kezdő, és félt is. Segítettem neki.”
“Ki volt az ügyeletes orvos?” A mindig készséges Öcsi válaszolt a Főnöknek: “Méhes doktor.“
A Főnök egy megütközött a válaszon. Pontosan tudta, hogy ez szabálytalan utasítás volt, de mivel Méhes doktor pártvonalon jól futott, nem merte felelősségre vonni az orvost. Dühítette az is, hogy ez a gyönyörű lány barátjának nevezte azt a semmirekellő fiút, aki még csak néhány hete jött ide dolgozni. Most úgy érezte, mintha a nő megcsalta volna őt.Kettőzött dühvel fordult Tamás felé. “Nem hagyhatom annyiban, meg fogsz lakolni ezért. Jelentem az igazgatóságnak az esetet.“
Az értekezlet véget ért. Tomi ott maradt összetörten, Anna ijedten. Ezt meg kell beszélnünk, délután találkozzunk a parkban.
“Annyira sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, de jól esett, hogy segítettél.“-kezdte Tomi a park egyik fájának támaszkodva.“Ne mentegetőzz, igazságtalan amit velünk tesznek.
Kezd alkonyodni, inkább másról beszélgessünk”- zárta le a témát Anna.Tudod, nekem itt nincs barátom, viszont úgy érzem Te az vagy nekem.”-mondta Anna és selymesen csillogó haját hátra vetve egyenesen Tamás szemébe nézett.
A fiú majd elolvadt a lány tekintetétől, ami teljesen megbabonázta őt. Félénken megfogta a kezét, kicsit magához húzta. Előrehajolt, a lány is. Ajkaik lassan közeledtek, majd szenvedélyesen egymásra tapadtak.