Egy olyan országgyűlési határozati javaslatot nyújtok
be pártom felkérésére, amely tisztázza a társadalombiztosítás
szerepét a COVID-megbetegedések esetében.
A vakcinák széles körű elérhetősége és az egészségügyben érdekeltek
erős szorgalmazása ellenére az önkéntességen alapuló
COVID-átoltottság azonban megrekedt, s a kórházakra a korábbiaknál
is erősebb terhelés zúdul. Szinte kizárólag oltatlan betegek
szorulnak intenzív ellátásra, illetve gyakorlatilag ők halnak bele a
szövődményekbe. Ám nem csak az emberi élet véges, hanem a
társadalombiztosítási kassza pénzügyi kapacitása is.
Képviselőként úgy látom, hogy ha a józan ész kevés, akkor erősebb
ösztönzőkhöz kell nyúlni. A megfontolás lényege, hogy az oltás pár
tízezer forintos költségeihez képest a kórházi kezelés több
tízmillió forintba is kerülhet. Ezerszeres különbségről beszélünk.
Pártom, az ISZOMM tehát arra kér fel engem, hogy rázzam fel a
magyar törvényhozást, és indítványozzam, hogy akinél nincs kizáró
egészségügyi korlát, hanem pusztán önakaratból nem oltatja be magát,
tehát tudatosan kihúzódik a nemzeti kockázatközösség kármegelőző
kötelmei alól, az vállalja fel a felelőtlensége folytán felmerülő
többletköltségek egy részét, vagy egészét!
Egyúttal indítványozom, hogy országgyűlési határozati javaslat a
kormányt szólítsa fel a fenti igényeknek megfelelő jogszabályok
benyújtására, amelyről az Országgyűlés mihamarabb döntsön!
Kiadó: Székely Sándor független országgyűlési képviselő
Legyen kötelező a koronavírus elleni védőoltás! – fizessék a gyógyítás költségét az oltatlanok

covid