December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból.
A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik.
Mi még értettük őt, ő még értett bennünket. Szovjet megszállás,
kommunista diktatúra, ellenállás és népmozgalmak 1988-89-ben,
győzelem, szabadság, újraegyesítés és a csúcskancellár, Helmut Kohl,
az új államalapító.
Magyar miniszterelnökként 1998-ban néhány hónapig együtt
szolgálhattam Helmut Kohl kancellárral, aki atyai jó barátja,
keresztény testvére és hűséges patrónusa volt a közép-európai
népeknek.
Merkellel évekig együtt ettük az ellenzék sovány kenyerét is. Majd
először ő, aztán öt évvel később mi tértünk vissza a kormányrúdhoz.
Együtt csináltuk végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést,
harcostársak voltunk az Európai Unió egyben tartásáért folyó
küzdelemben, és együtt néztük tehetetlenül és eszköztelenül az
Európa számára tragikus orosz-ukrán háború kitörését.
A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok
egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon
érezheti magát.
És aztán a szakadás vagy inkább törés, nyílt törés 2015, a
migrációs invázió. Az a fajta sérülés, amely után már nem lesz olyan
a sportoló mozgása, mint amilyen volt. Rehabilitál, erőlködik, küzd,
de inkább csak becsületből, tudja, s egy idő után beismeri, a régi
formáját már nem tudja visszanyerni.
A migrációs krízis önmagában is komoly próbatétel volt. Rubiconná
azért vált, mert felfedte a közöttünk lévő mély filozófiai,
politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és
Németország szerepéről.
Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza
immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges
érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik
ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti
állapot felé.
Mi, magyarok megértettük, hogy a németek ezt nem problémának, nem
bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes,
sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak
tartják. Az európai egység szövete felfeslett, már nem volt
megállás.
Migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése.
Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket
igényel majd a posztmerkeli korszakban.
Angela Merkel nyitotta ki az ajtót a bajok előtt? Vagy
ellenkezőleg: ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás
őt is félretolta? Ma még nem tudjuk a választ erre a kérdésre. Látva
az új, baloldali német kormány bevándorláspárti, genderbarát,
föderalista, német Európát megcélzó programját, a Merkel-titok
mindkét megfejtése lehetséges. Majd az idő. Az idő választ ad.
Egykori harcostársként csak azt fájlalom, hogy az életút és a 16
évnyi kancellárság sem adta meg, még nekünk, kollégáknak sem adta
meg a választ. Egy dolog biztos, a kétértelműség, a lopakodó
politika és a sodródás korszaka Merkellel befejeződött. Új, nyílt
sisakos idők jönnek.
Orbán Viktor
Kiadó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
