Ismerik azt a legendás reklámot, hogy Kovács úr megvette
első autóját, egy VW bogárhátút.
Nos, drága apósom egy régóta
aszalódó Wartburg kiutalását
váltotta egy ilyen hófehér csincsillára. Majd másfél évtized elteltével annyira márkahűségessé vált,
hogy ugyanilyen autót rendelt
Mexikóból. Miután Európában
felhagytak a gyártásával, máshonnan nem is tudott volna ilyet
venni. Bécsben egy szuperelegáns,
csillogó szalonban csaknem hat
órán át vártuk a jármű lepapírozását, így aztán apósom az üvegportál előtti fotelben békésen elszunyókált. A készséges eladó a
kávé és a teasütemény mellé egy
színes takarót is hozott neki.
Mivel jómagam néhányszor
már testközelből tapasztaltam
meg az akkori hazai, tipikusan kelet-európai autókereskedelem viszontagságait, nem
győztem álmélkodni. Emlékszem, akkoriban a tűzpiros
dél-amerikai gyártású bogár
ára egyenlő volt a nálunk forgalmazott Lada 1300-es feketepiaciéval.
Mindez arról jutott eszembe, hogy Király Dénes elbüszkélkedett, Miskolcon, a régióban maga nyitotta meg az első
Mercedes-szalont a ’90-es évek
elején. Mivel már az avatása
előtt többször megfordultam
a hajdani téesz gépállomásán,
magam is felidézhetem a szirmabesenyői kereskedés történetét. Dénes még a hetvenes
évek végén pattant meg, hogy
új életet kezdjen Münchenben.
Kevéske nyelvtudása annyira
futotta, hogy egy korsó sört tudott kérni németül. Így aztán
raktárosként kezdte, mígnem
a német tulajdonos közelébe
küzdötte fel magát. Kitanulta
az ottani járműkereskedelem
minden fortélyát, végül a rendszerváltás után hazajött, és eldöntötte, itthon kamatoztatja
kinti tapasztalatait. A német
tulajdonos partnerségével a
városszéli majorságot szemelték ki telephelyül.
A kilencvenes évek eleje tipikusan a vadkapitalizmus ideje volt. Emlékszünk, a bátraké
a szerencse járta akkoriban,
egy jól meggondolt ötvenmillió
forintos Egzisztencia-hitellel,
amit keveseknek sikerült törleszteni, akár a szerencse fiaivá
vagy lányaivá is válhattunk.
Ebben az időszakban dőlt el,
hogy kik lesznek a milliárdosok klubjának tagjai. A hajdani szövetkezeti, mezőgazdasági üzem nem egy zöldmezős
beruházás volt. Az úgynevezett szalon vagy a kiállítóterem a település határában volt,
közel a szövetkezet földjeihez.
Emlékszem, egy derűs szombat délelőtt a helyi potentátok és
a sajtó képviselői körében izgatottan vártuk dr. Torgyán Józsefet, a kisgazdák akkori elnökét.
Dénes barátjaként vállalta a térség első Mercedes-szalonjának
felavatását. Beszédet mondott,
fejből, papír nélkül méltatta a
beruházást, majd körbejártuk
a telepet. Volt ingyen sör és virsli
mustárral és friss házi kenyérrel.
Összességében két új, nulla kilométeres Mercedes volt
kiállítva, állítólag nem sokáig, már meg is volt a gazdájuk. A szalon és a szerviz üzemeltetője hitte, hogy itt majd
egyre jobban prosperál a vállalkozás. Dénes is azzal számolt, hogy ha olcsón is adják
az autókat, a szervizelésen, a
karbantartáson tisztes hasznuk lesz. Arra nem számítottak, hogy a bajorországi gyár
ausztriai képviselete mindig
is a nagyobb forgalmú kereskedéseknek kedvez. Így aztán
mindössze három évig tudták
tartani a tempót a piaci versenyben. Érdemes megemlíteni, hogy aranykezű karosszérialakatosok, mesterek dolgoztak
itt, Németországból egyre másra hozták ide a veterán Mercedeseket felújítani.
Jómagam rendszeresen a műhely melletti placcon kiállított
használt kocsikat mustrálgattam. Volt köztük egy világjárta
Ford Mondeo, lesüllyedt, kikagylósodott üléssel. Horror áron, de
alkuképesen. Rajtam kívül még
sokan rájártak erre.
Végül a Déli
Hírlap szerkesztősége egy benzines Mercedes kisbuszt vásárolt
a szalonból. Ez volt lapunk reklámhordozója, felmatricáztuk,
sőt, még hangszórót is szereltünk
rá, mint a cirkuszos kocsikra
szokás. Persze árkedvezményt is
kaptunk, mivel vállaltuk a szalon reklámját.
Aki nem hiszi, járjon utána!
A szirmabesenyői gépállomás
és az üzem máig is a helyén
van. Odáig sajnos nem jutottak, hogy kávéval és desszerttel kedveskedjenek a kuncsaftjaiknak. Takaróval sem. Őket
viszont beteríti a nosztalgikus
múlt, és a múló szép emlékezet
köde.
SZÁNTÓ ISTVÁN