Még iskolát sem láttam,
mire már olvastam. Elsőre
csak a nagybetűket. Utcára
néző ablakunkból sasszememmel három vagy négy bolt feliratát láthattam. A Villanyrendőrtől balról jobbra édesség, az
IBUSZ, a cukrászda, a vasbolt
és az illatszer, majd a csemege táblája díszlett a kirakatok
felett. Igazából csaknem a teljes ABC velem szemezett a túloldalról. A penész evett volna
meg a kíváncsiságtól, ha nem
fejtem meg ezeket a kiírásokat.
S mivel az erotikus rajzokkal
teli Ludas Matyit is megvettük, korán lettem kényszeres
betűfaló. Olyan, aki még enni
sem tud, ha nincs előtte olvasni-, nézegetni való.
Máig is emlékszem, micsoda rejtélyes volt az erkélyünkkel szemközti, az üzletek sorából alaposan kilógó gyár. Egy
olyan, amelynek se kéménye,
se füstje. Mustársárga alapon
fekete betűkkel óriási tábla hirdette: Gyógyászati Segédeszközök Gyára. Megfigyeltem, hogy
a vitrinek nélküli gyárba csupa
bicegő, mankós, sántító vagy
tolószékes ember járt ki-be.
Koromnak megfelelő szinten,
lassan, fokozatosan tudatosult
bennem, hogy a gyárnak titulált üzem egy összetett komplexum, ahol a járáshibás, végtaghiányos embertársainknak
nyújtanak segítséget. S hogy ki
volt az, aki az átkosban ezt egy
gyárrá avanzsálta, sosem tudom már meg. Talán éppen egy
hiányzott az ötéves terv programjából, ezért sorozták be a
nagy ipari létesítmények közé.
Valamelyik esedékes pártkongresszus tiszteletére.
Különben korán kiderült,
hogy gágog a lúdtalpam. A
doktor bácsi rögtön meg is vigasztalt, lehet, hogy most egy
kicsit fáj, de végső soron ezzel
a bokasüllyedéssel akár a katonaságot is megúszhatom. Jobb
esetben egy háborút is. Majd
azonnal kaptam egy beutalót
a házunkkal szemközti gyárba. Ahogy visszaemlékszem, a
bejárattól jobbról és balról is
lenge lepedőkkel eltakart budoárok sorakoztak a végtaggyártó műhely bejáratáig. Bekísértek egy ilyen magasított
kezelőágyas részbe, ahol gipszes
pólyába tekerték a lábaimat.
Duplán, jól megmártogatva
a gézt egy nagy koszos lavórban. Legalább egy fél órát magamra hagytak, hadd kössön
az anyag, majd a szerencsi Halász László egy rántással lekapta a mintákat. Tintaceruzával
rákörmölte a nevemet, majd
megtudtam, két hét múlva mehetek a betétekért. Míg a mester tette a dolgát, elmagyarázta,
ez a rituálé életem fontos része
lesz a jövőben is.
Egy idő után megszabadulhattam a kötelező téli-nyári
magasszárú, fűzős cipőmtől,
de a betétektől soha. Később
összebarátkoztunk a halmaji Megyesi úrral, aki a gyárat
vezette, így mint szemközti
szomszédnak minden évben
soron kívül adott két pár tükörfényes, keményfém betétet.
Egy idő után, mint a kivételezetteknek, egy könnyű bőrhuzatot is tettek rá.
Nem sokkal a rendszerváltás után alaposan átalakult
ez az egészségügyi szolgáltatási ágazat. A gipszelős betétkészítés már a múlté. Elegendő,
ha ráállunk egy fénymásolószerűségre, amely egyszerűen
beszkenneli, letérképezi a talpunkat. Majd egy háromdimenziós nyomtató kidobja a
kész betétet. Hol van ez már a
gipszporos, vizes gézes manufaktúrától.
Ez már tényleg igazi gyár.
Kémény nélküli.
SZÁNTÓ ISTVÁN