Egy szép, hosszú sörényes
paci bámészkodott ki Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky úti
társasház első emeleti erkélyéről. Mihelyst kollégám lefotózta a bizarr látványt, magam is elsétáltam megnézni.
Hogy annak idején nem fújtuk fel a médiában az emeleten éldegélő négylábú ügyét,
ezért csak engem hibáztassanak. Azonnal beazonosítottam, kié is lehet a magasban árválkodó állat. Egy volt
közvetlen szomszédomé, a
mezőkeresztesi Pista bácsié.
Sokáig együtt laktunk a Lottóházban. Amikor a felesége,
Eta néni megvette neki a piros
Zsigulit, zsörtölődött, hogy
egy pár lónak jobban örülne.
Nekem is nosztalgiázott, hogy
Szentistvánban micsoda jókat lovagolt.
Persze utánajártam a társasházi ló előéletének, és ma
már elmesélhetem, miként és
miért trappolhatott fel a lépcsőkön ez a derék állat. Elmondták, egy vidéki lókötőtől vették, hogy Pista bácsi
álma beteljesüljön. Kipengették az árát, majd otthagyták
patkoltatni. Mire visszamentek az állatért, az eladó nem
is akarta őket megismerni,
a rendőröknek kellett a bizniszt újraéleszteni. Végül úgy
gondolták, a sok hercehurca
után, na meg a drága béristálló helyett, egyelőre el lesz
majd a ló a főutcai erkélyen.
A szomszédok azonban nem
nézték jó szemmel, amikor
Pista bácsi lovával találták
magukat szembe a lépcsőházban.
Egyébként Miskolc városának már régóta van egy alaposan kidolgozott állattartási
rendelete. Emlékszem, a hetvenes években, ahogyan bérházasodott a város, ahogyan
terjeszkedtek a betonkalitkák,
úgy szorultak ki a haszonállat
tartására engedélyezett területrészek. Martintelep, Hejőcsaba és Pereces volt az ezzel
kapcsolatos viták fókuszában. A lakosság körében folyamatosan ment a vita, hol
és mennyi sertést, kecskét
és baromfit lehet tartani a
szomszédok megzavarása
nélkül. A közmeghallgatásokon vérre menő veszekedések
zajlottak ebben az ügyben.
Visszatérő érv volt, hogy milyen jólesett a szomszédnak
az ajándék komatál a disznóölés után, de bezzeg az orra
nem viseli el a kert végében
röfögő sertéseket. Ezért kellett rendelettel megalkotni
az állattartási övezetek határait, amelyet kényszerűen
tudomásul vettek. Mindenki csak a saját szemszögéből,
érdekeinek megfelelően képes
ezt értékelni. Egyre nagyobb
reneszánsza van az önellátó életmódnak. Szükségből
vagy hobbiból, mindegy, tudjuk, egy pohár friss kecsketej
alaposan kárpótolhat az udvarunkat beterítő barnás bogyókért.
Mindez arról jutott eszembe, hogy ezentúl kutyástól is
mehetünk a polgármesteri
hivatalba ügyintézni. Előnyt
nem jelent, nem kerülhetünk
a sor élére, de ezentúl négylábú kedvenceinkkel is megismertethetjük, milyen is egy
állatbarát hivatal. Hogy mit
szólnak ehhez a macskások,
nem tudom. Később pedig
akár a biciklitárolókhoz hasonló kampókat is kitehetnek
a városháza falára. Hátha valaki majd egyszer lóháton érkezik a hivatalba…
SZÁNTÓ ISTVÁN