Többek között az orosz-ukrán háború hatásairól is tárgyal hétfőn Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője – jelentette be vasárnap kiadott közleményében a Fehér Ház.
A megbeszélések középpontjában „az országaink közötti verseny kezelésére tett erőfeszítések állnak, valamint a felek megvitatják Oroszország Ukrajna elleni háborújának regionális és globális biztonságra gyakorolt hatását” – fogalmazott Emily Horne, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Amerikai sajtóban megjelent szakértői elemzések szerint az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el, hogy Kína „partner az orosz félretájékoztatásban”, valamint hogy az ázsiai ország „segíthet Oroszországnak elkerülni a gazdasági szankciók miatti büntetést”.
A Fehér Ház azzal vádolja Pekinget, hogy hozzájárul azon – szerintük hamis – orosz állítások terjesztéséhez, miszerint Ukrajna amerikai támogatással vegyi és biológiai fegyvereket fejlesztő laboratóriumokat üzemeltet.
Sullivan az NBC amerikai televízió vasárnapi műsorában azt mondta: amikor Oroszország más országokat kezd vádolni azzal, hogy biológiai vagy vegyi fegyverekkel elkövetett támadások indítására készülnek, „az jó jele annak, hogy ők maguk fogják mindezt megtenni”. A nemzetbiztonsági tanácsadó arról is beszélt: Kínának és más országoknak nem kellene segíteniük Oroszországot a szankciók megkerülésében. „Gondoskodni fogunk arról, hogy sem Kína, sem senki más ne kompenzálhassa Oroszországot e veszteségekért” – tette hozzá Sullivan.
A nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap a CBS nevű amerikai televíziónak is interjút adott. Ebben arról beszélt, hogy a vegyi és biológiai hadviselésről szóló orosz retorika azt jelzi, hogy Moszkva készen áll ilyen támadásra, és ezért megpróbál majd mást hibáztatni.
William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) főigazgatója csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottsága előtt jelentette ki: komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország esetleg saját vegyi vagy biológiai fegyverrel elkövetett támadás alapjait rakja le, amiért az Egyesült Államokat vagy Ukrajnát fogja hibáztatni „hamis zászló művelet” keretében.
A Hamis Zászló(s) Művelet (False Flag Operation) az a katonai hadművelet, amelynek során álcázott egységek más, kívülálló erők nevében követnek el támadást saját embereik, vagy erőforrásaik ellen, azzal a céllal, hogy legitimálják a katonai beavatkozást.
Amerikai szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Kína azon kevés ország közé tartozik, amely nem bírálta Oroszországot az ukrajnai támadás miatt. Hszi Csin-ping kínai elnök a pekingi téli olimpiai játékok megnyitóján látta vendégül Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A két vezető akkor közös nyilatkozatot adott ki. Ebben kijelentették, hogy a két ország közötti barátságnak „nincsenek korlátai”.
Amerikai sajtóinformációk szerint a Joe Biden amerikai elnök vezette kabinet arra akarja felhívni Kína figyelmét, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítésére irányuló erőfeszítései kihatással lehetnek az Egyesült Államokkal és nyugati szövetségeseivel fenntartott kapcsolataira.
Sullivan a CNN amerikai hírtelevízióban vasárnap azt fejtegette, hogy az amerikai kormányzat úgy véli: Kína már az ukrán támadás előtt tudta, hogy Putyin „tervez valamit”.
Római útján Jake Sullivan találkozik Luigi Mattiolóval, Mario Draghi olasz miniszterelnök diplomáciai tanácsadójával is, akivel – sajtóinformációk szerint – az Ukrajna elleni orosz támadásra adott „nyugati válaszokról” egyeztetnek majd.
(Kiemelt kép: Joe Biden és Hszi Csin-ping. Fotó: MANDEL NGAN and Anthony WALLACE / AFP)