Mindig találok valami érdekeset a postámban. Most éppen Szegedi Lacika (cirka olyan 45 esztendős, de rajtamaradt ez a címzetes megszólítás) küldött nekem egy érdekes kordokumentumot. Megkaptam az utolsó Borsodi Vegyész üzemi lap úgynevezett búcsúszámának az utolsó oldalát. Sejtette, rákattanok, hiszen jó néhány évet töltöttem ott száműzetésben, amikor a nagyapja volt a felelős szerkesztő. Igazából nem panaszkodhatok, hiszen azok a veszélyes üzemekben, gyárakban töltött időmben megismerhettem a valóságot. A szocializmus szürke hétköznapjait és csodálatosan színes ünnepeit. Beleshettem a szocialista brigádok életébe ahol mindig elvarázsoltak az interjúalanyok. Sosem tudtam, hogy amit regélnek, komolyan gondolják e vagy csak engem hűlyítenek.
Felteszem a lap utolsó oldalát. Feltűnően sokan dolgoztak itt rajtam kívül, közülük kiemelném a sorból Balázsi Tibort, Bánhegyi Gábort, Soltész Rudolfot, Vadas Zsuzsát, Berencsi Sándort, Bonta Pált, Szavas Dezsőt, Tót Ferencet, Radványi Évát, Lovas Lajost, Lechner Barnabást, Iván Gizellát, Gyárfás Katalint, Oláh Erzsit és Felföldi Györgyöt. Alapító Szegedi László és a záró szerkesztő az Aranytollas Fekete Béla. Ha megnézik a névsort igazából sokunknak ez egy ugródeszka volt. Bár jómagam 1969 nyarán elsőre a Déli Hírlap alapításánál kezdtem gyakornokoskodni és ezzel a vegyészes kitérővel más munkahelyem nem is volt, a Délin és az Északon kívül.
Élményem viszont rengeteg maradt az üzemi lapos időkből. Tetszik, nem tetszik, hamarosan megosztom itt, csaknem valamennyit. A szalonképesebbeket. Senkit nem kímélek.