ujkelet.live

Az Ynet hírportálon közölt exkluzív véleménycikkében a Moszad volt vezetője, Tamir Pardo arra figyelmeztet, hogy az izraeli politikai diskurzus belső harcai és intoleranciája nagyobb kockázatot jelent Izrael biztonságára, mint Irán és a palesztin terror.

Pardo 2011-2016 között a Moszad kémügynökség 11. igazgatójaként szolgált. 201&-ban az Uvda oknyomozó riportjában egy interjú során ,,engedéllyel rendelkező bűnszervezet”-ként jellemezte a Moszadot, mondván, ,,ez a móka benne”.

,,Sokat beszélnek arról, milyen veszélyekkel néz szembe Izrael. Egyesek szerint Irán a legnagyobb veszély, míg mások szerint a palesztinok jelentenek nagyobb kockázatot létünkre.

De meglátásom szerint mi magunk vagyunk a legnagyobb veszély, amellyel ez a nemzet szembesül az elmúlt években tökéletesített önpusztító hajlamunk miatt.

Csakúgy, mint régen, amikor a római megszállással szembesült, testvér öli majd testvérét, vért ontva az egész földön. A római légiók álltak, és türelmesen várták, hogy a zsidók szinte teljesen befejezzék helyettük a munkát. Meg kell állítanunk ezt mielőtt nincs visszaút.

Izrael egy történelmi csoda. A holokauszt hamvaiból feltámadva és 70 nemzetből érkezve minden esély ellenére összegyűjtöttük népünket, hogy országot alapítsunk egy ellenséges régió szívében, hogy biztonságos menedéket nyújtsunk a zsidó népnek.

Hét háború és véget nem érő csaták azok ellen, akik pusztulásunkat keresték, sikerült egy kis földdarabot, minden természeti erőforrástól mentesen gazdasági erőművé alakítani.

De most belülről polarizáltak vagyunk, és ellenségeink ismét türelmesen várnak a megfelelő pillanatra, hogy elpusztítsanak bennünket.

Négy egymást követő választási ciklus után új kormány alakult, amely csekély parlamenti többséget szerzett, de a hatalomból 12 év után kiszorultak nem hajlandók elismerni annak legitimitását. Még arra sem hajlandók, hogy a miniszterelnökhöz titulusának megfelelően szóljanak.

Amikor egy hatalmas Kneszet-frakció vezetője még egy ilyen szimbolikus gesztust sem hajlandó megtenni, az megrendíti demokráciánk alapjait.

Ugyanez az ellenzék bojkottálja a másik oldal minden egyes jogszabályát. Minden ellenzék szembeszállhat és elleneznie kell a kormányzati kezdeményezéseket, de a jelenlegi ellenzéki blokk a Kneszetben a nemzetbiztonság, a közérdek, sőt a saját ideológiája szempontjából létfontosságú törvények ellen szavaz, megsértve azt az alapvető társadalmi szerződést, amelyen a demokratikus rendszer alapul.

Izraelben a közbeszédet a tolerancia hiánya és az eltérő világnézetet vallókkal szembeni verbális visszaélés jellemzi.

A Kneszet a helyes magatartás negatív példájának bizonyult, és viselkedése beszivárgott az izraeli társadalomba.

Ez a növekvő polarizáció nem a szocializmus kontra kapitalizmus, vagy a konzervatívok és a liberálisok, vagy akár a bal és a jobboldal közötti, ahogy az várható.

Ennek a polarizációnak a lényege az ország zsidó jellegének kérdése.

Az első igazi vita 1948-ban zajlott Izrael megalakulása körül, és az állam-vallás ügyekre összpontosított. A kérdés körüli politikai vita megakadályozta az alkotmány megalkotását.

A második vita, amely továbbra is eldöntetlen, az államhatárokról szólt, holott az állam alapvető definíciója ‘egy meghatározott területen a polgári érdekek érvényesítését szolgáló politikai szervezet’.

1967 óta Izraelnek nincsenek meghatározott határai. A hatnapos háború óta eltelt 55 évben az izraeli kormányok – bal- és jobboldalon – megtagadták Júdea és Szamária és a Gázai övezet izraeli területhez való csatolását.

Ma az izraeliek három generációja, zsidó és nem zsidó, soha nem ismert más valóságot. Stratégia nélküli ország vagyunk, és nem tudjuk meghatározni azt az államot, amelyet évszázadok múlva látni remélünk.

Egyetlen politikus sem volt hajlandó célt kitűzni Izrael számára. A legtöbben csak a szemüket forgatják, és kerülik a döntéshozást. Senki sem akarja vállalni a felelősséget a területi engedményekért, de mindenki megérti, hogy Júdea és Szamária annektálása a cionista álom és a zsidó többségű nemzet összeomlásához vezetne.

Bármely cionista megértheti, hogy zsidó többség nélkül nem létezhet zsidó állam. Manapság vannak zsidók, akik a cionista eszmét a Jordán folyó és a Földközi-tenger között határozzák meg, és vannak, akik nem.

De ugyanazon a földön sok nem zsidó van, akik nem hajlandók arra, hogy megfosszák őket alapvető jogaiktól, amelyeket a zsidók élveznek, és szabadságra és egyenlőségre irányuló törekvéseiket soha nem fogják eltaposni.

A héber határ szó jelentése egy ország fizikai határa, de a normális viselkedés erkölcsi határa is.

Az ellentétes nézetekkel szembeni intolerancia, az erőszak minden formája és a demokráciánk kapuőreinek oldalra állítása csak része a határok hiányának megnyilvánulásainak, ami abból fakad, hogy elkerüljük azt a kritikus kérdést, amellyel mindannyian szembe kell néznünk: Milyen Izraelt akarunk látni és mik a határai?”