Egy ongai hivatásos sofőr neves nemzetközi diplomát kapott arról, hogy balesetmentesen levezetett két millió kilométert. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gratulál Szabó Attilának a teljesítményéhez, egyben a rendőrség meg is „szondáztatta” a titkáról, hogy mindenki hazaérhessen.
Szabó Attila, hivatásos sofőrnek 2022. májusában adták át az úgynevezett „IRU Diplomát”, annak elismeréséül, hogy munkája során, az eltelt több mint két évtized alatt két millió kilométert balesetmentesen vezetett. Az utóbbi időben veszélyes anyagot szállító sofőrnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szintén elismerését fejezi ki, egyben a hatóság „kihallgatta” a titkáról is, hogy mindenki hazaérjen.
3+1 trükk a balesetmentes kétmillió kilométerhez:
- Tradíció és hagyomány: „Minden út előtt átgondolom a következő napot, hogy milyen kihívásokkal kell számolni. Domborzat, forgalom, idő-, időjárás, és rakomány elhelyezése. Nagyapám nyomdokaiban járok…
- Checklist: „A sofőr csak ember autó nélkül, ezért elindulás előtt csekkolni kell a „vasat” mint a pilóták a felszálláskor.
- Idő és józan ész: Adjunk időt a közlekedés többi résztvevőjének, ne menjünk bele értelmetlen konfliktusokba. Engedek pár másodpercet s órákat spórolok meg egy közlekedési baleset mellőzésén. Mindig számítani kell arra is, amire nem is gondoltál, tanulni kell minden nap, és fejlődni; ahogy mondani szoktam, ha az úttal haladsz, célba érsz.
+1. Ha jönnek az évek, jönnek a kilométerek is”
A Fuvarozók Nemzetközi Világszervezete (IRU) annak a gépkocsivezetőnek ítéli oda az IRU-diplomát, aki legalább két évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezik, és egy-, illetve kétmillió balesetmentes kilométert tudhat maga mögött.