Az elmúlt néhány nap történései is bizonyítják, hogy a védelmi
képességek erősítése most minden nemzetközi szövetség kiemelt célja
– jelentette ki a honvédelmi miniszter Jeruzsálemben, miután
tárgyalt Benny Gantz izraeli védelmi miniszterrel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: Hatékony, rendszerbe
foglalható védelmi erő kiépítésére van szükség.
Kiemelte: A magyar kormány ezt a folyamatot már 2017-ben megkezdte
a több évre tervezett haderőreform keretében, így a beszerzések és a
védelmi ipar fejlesztésének köszönhetően nemcsak Magyarországot és a
magyar embereket tudjuk megvédeni, de nemzetközi
kötelezettségeinknek is magas szinten tud eleget tenni.
A miniszter emlékeztetett: a Magyarország és Izrael közti kapcsolat
a történelmi tanulságok, a közös értékek és érdekek alapján működik.
Kifejtette: a két ország régóta szoros és kiváló kapcsolatban áll
védelmi téren is. A magyar haderőfejlesztési program keretében a
magyar gazdaság motorjának legújabb hengereként számon tartott és
új lendületet kapott védelmi iparágban már jelentős izraeli szálak
fonódtak: 2023-tól érkeznek annak a radarrendszernek az elemei,
amelybe 2025-tól már magyar gyártású komponenseket is beépítenek.
Hangsúlyozta: Magyarország egy 21.századi technológián alapuló
haderőt fejleszt, ezért keresi a magas technológiai színvonalú
izraeli védelmi iparral való lehetséges együttműködési területeket.
A megbeszélés során a miniszterek egyeztettek az ukrajnai háborúról
is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a magyar kormány
álláspontja a kezdetektől, hogy a háborúra és az annak nyomán
kialakult európai energiaválságra csak a tűzszünet és a
béketárgyalások azonnali megkezdése jelenthet megoldást. Hozzátette:
Izrael is számos módon segíti Ukrajnát, halált okozó fegyvereket
azonban nem szállít.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium