Nagyjából fél évvel a második világháború kezdete előtt, 1939. március 11-én lépett életbe az 1939. évi II. (honvédelmi) törvény. Magyarországon ezzel létrejött a munkaszolgálat intézménye. A Magyar Honvédségben szolgáló zsidók jogai csorbultak. A jogelvonással a honvédségben szolgáló zsidókat korlátozott jogú kisegítő alakulatokba osztották, közvetetten a német hadigépezetet támogatták. Weidlinger Endre Bandi Budapesten született, a honvédség híradó alakulatánál szolgált tizedesként. Hároméves szolgálati múltja volt. Helyzetének változása miatt hirtelen a hadseregen, majd nyomban utána a városon kívül találta magát. Pető Gavriel John is Budapesten született, az egyetem orvosi fakultásáról bocsátottak el. Behívót kapott, de úgy döntött, nem vonul be munkaszolgálatra, hanem elmenekül Erec-Izraelbe.
Így indultak el magyarországi zsidó fiatalok; egyesek legális, mások illegális úton Erec-Izrael felé, ahol találkoztak más fiatal magyar anyanyelvűekkel, akik még a harmincas évek során alijáztak, köztük volt a pápai Schiller Jaakov is, aki a ’védőfal és őrtorony’ (1938) akcióval létrehozott Sarona mosav egyik alapítója volt Galileában, őrszolgálatot teljesített Galileában és Herzliában, a tel-avivi kikötő építésében is részt vett.
A második világháború kitörését követően az angolok felszólították a jisuv fiataljait, hogy önkéntesként csatlakozzanak a brit hadsereghez. A magyarországi fiatalok közül sokan bevonultak, hogy ezernyi más, Európából menekült (részben lengyel és német) zsidó fiatal és számos, a jisuvból érkező, korábban alijázó, köztük sok száz jemeni (a húszas években érkeztek Erec-Izraelbe) oldalán brit kötelékben harcoljanak.
Szolgálatuk a brit hadseregben nemcsak rendezte törvénytelen erec-izraeli helyzetüket; nemcsak lehetővé tette, hogy támogassák az angolokat a Lengyelországot elsöprő és a második világháborút kirobbantó Németország elleni háborúban, hanem elsők lehettek, akik – Mose Saret (a Szochnut politikai osztályának vezetője) ígéretéhez híven – a leendő izraeli haderő, a katonai alakulatok alapját lerakják.
– Hirdetés –
Sorozás és a zsidóság
Az angolok tartottak a németek ötödik hadoszlopától, attól, hogy beszivárognak a brit hadseregbe, ezért lehetővé tették a jisuv első önkénteseinek harcászati segédtevékenységét főleg mérnöki, építési feladatokban. Bár az első önkéntesek harcra készültek, és annak ellenére, hogy a jisuv vezetősége már akkor kérte zsidó harci alakulat felállítását, szinte fegyverhez sem nyúlhattak, de remélték, hogy amikor az angolok végre engednek, elsők között lesznek a harci egységben. Így történt, hogy az önkéntesek többsége, például a csengeri Berger József utász repülőtereket üzemeltető egységekben találta magát, amelyek erődítmények, bunkerek építésével, útépítéssel, őrséggel, romeltakarítással, vasúti sínek építésével, a harci egységeknek szánt ellátmány bevagonírozásával vagy kipakolásával foglalkoztak. A harci alakulatok mellett más egységekben is kisegítő feladatokat láttak el az erec-izraeli önkéntesek, például transzportnál (sofőr), rádiósként (morzézó), karbantartóként vagy a légierőnél szolgáltak.
Az erec-izraeli önkénteseknek nem volt könnyű soruk a brit seregben. Nemcsak az nehezítette a szolgálatukat, hogy távol voltak az otthonuktól, és az angolok megvetéssel, lenézéssel kezelték őket, hanem az is, hogy arabokkal közös században szolgáltak, akikkel Erec-Izrael politikai helyzetéről folytak viták. A magyarországi zsidó önkéntesekről nemegyszer mondják, hogy összetartó, néha kimondottan zárt közösséget alkottak, nehezen szakadtak el jellegzetes ismertetőjegyüktől, magyar anyanyelvüktől.
De az önkéntesek nem adták fel, és egy évvel a sorozások kezdete után a jisuv vezetősége is csatlakozott az önkéntesen szerveződő mozgalomhoz, és először tette lehetővé, hogy szervezett sorozással zsidó utászalakulatokat hozzanak létre.
1941 februárjáig több mint háromezer, többnyire magyarországi önkéntes vonult be kilenc utászszázadba, a műszaki haderő 1039-es repülőtéri alakulatához, műszaki, híradó, transzport, légierőegységeihez.
A nyugati sivatagi fronton (Afrikában)
Az erec-izraeli önkéntesek csaknem másfél éven át szolgáltak a nyugati sivatagi frontvonalon, segítettek megakadályozni az olasz hadsereg Afrika elfoglalásáért tett erőfeszítéseit. Egységeiket szünet nélkül bombázta az olasz légierő. Sokan az életükkel fizettek ebben a nehéz szolgálatban, köztük az újpesti Jellinek Nándor és unokaöccse, Jellinek István az utászegységben.
Sok magyarországi katona a háború végéig szolgált a nyugati sivatagi fronton más egységekben, voltak, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket, például a budapesti Kertész Róbert, aki a transzportegységben szolgált, és Egyiptomban esett el.
A görög fronton
Az Oroszország meghódítására törő Barbarossa hadművelet előtt a németek a Balkán-félszigeten csöndesebb frontot akartak nyitni, ezért 1941 elején elhatározták, hogy az olaszok segítségére sietnek, újabb kísérletet tesznek Görögország elfoglalására. Az angolok ugyanakkor eltökélték, hogy balkáni szövetséget szerveznek a tervezett invázió ellen, az olaszok elleni, változó sikerrel járó, nehéz hadműveletekben kimerült görög sereget megerősítik, és a nyugati sivatagi frontról (Egyiptomból és Líbiából) csapatokat dobnak át Görögországba. 1941 márciusában mintegy kétezer-ötszáz erec-izraeli katona találta magát Görögországban, a Thermopülai-szorostól Lamián és Láriszán át Pireuszig, Athénig és Korinthoszig számtalan hadműveleti területen, hosszú hetekig a német Stukák szüntelen bombazáporában.
A görögországi front összeomlása
1941 áprilisának elején megindult a Görögország elleni német támadás, a szövetségesek védelmi vonalát hamar áttörték a németek. Az erec-izraeli egységek is bekapcsolódtak a német hadsereg elleni védekező, áldozatokat szedő hadműveletekbe, és tevékeny részt vállaltak stratégiai állások, például a korinthoszi csatorna védelmében. Miután a görög király lemondott trónjáról, az angolok kivonták 18 000 fős expedíciós seregüket, és a déli kikötőkből az odaküldött hajókon visszaszállították a csapatokat Egyiptomba. Egyhetes, szüntelen ellenséges tűz alatt végrehajtott visszavonulás után az erec-izraeli katonák a peloponnészoszi Kalamáta kikötővárosban találták magukat, és várták a csapatszállító hajókat.
Három napig mindhiába lesték, az evakuálásukra küldött hajók nem érkeztek meg, a katonák elrejtőztek a hegyekben, a barlangokban és a várost övező bozótosban, tartottak a város elleni ejtőernyős-támadástól. Még azok is kénytelenek voltak leszállni a hajókról, akik valahogy feljutottak, mivel nem tartoztak a harci egységhez, és az angolok felmentő parancsával sok katona egyedül menekült el a városból.
Annak ellenére, hogy az erec-izraeliek kisegítő és nem fegyveres alakulatban szolgáltak, visszaemlékezéseikben arról számolnak be, többek között a nyíregyházi Fried Ábrahám is, hogy részt vettek a visszavonulás és a kalamátai várakozás idején zajló ütközetekben.
Kapituláció
1941. április 29-én a kora reggeli órákban az evakuációt irányító Farrington dandártábornok parancsot adott a kapitulációra: a parton maradó egységek többsége német fogságba esett.
Több napig tartó csaták, visszavonulás és éhezés után a kapitulációt a katonák megalázónak tartották, de a helyzet ellenére az erec-izraeliek Josef Almogi, Shimon Hacohen, Jichak Ben Aharon és Natan Gershoni vezetésével mégis összefogtak, és emelt fővel, szervezett, összetartó zsidó egységként adták meg magukat, azzal a céllal, hogy vigyáznak egymásra.
Az erec-izraeliek közül sokan Krétán estek fogságba 1941 júniusában, mások először olasz, majd hosszabb idő után német fogságba kerültek, ahogy a budapesti Geiger Mihály Misi is, aki Krétán adta meg magát.
A foglyokat előbb görögországi átmeneti táborokba (Kalamáta, Korinthosz, Athén, Theszaloníki) vitték, aztán tehervagonokba zsúfolták, és a volt Jugoszlávián és Ausztrián keresztül a felső-sziléziai Lamsdorfban fekvő Stalag VIIIB-be szállították (a második világháborúban az összes német fogolytábornak számozott neve volt), és négy éven át, egészen a háború befejeztéig tartották fogva őket.
A fogság évei
Rabságuk idején a foglyok többségét munkatáborban kényszermunkára használták: szenet bányásztak, papírgyárban, mezőgazdaságban dolgoztak, ahogy a mádi Zigelbaum Mose is. Akik a munkának ellenálltak, azokat súlyos, esetenként életveszélyes büntetéssel sújtották.
A foglyokkal szemben, ahogy beszámoltak erről, különböző büntetéseket alkalmaztak, többek között bebörtönzést, magánzárkát. A németek egyik kedvenc büntetése az volt, hogy hosszú hónapokra láncra verték a foglyokat, és csökkentették az ellátmányukat.
Különösen nehéz megpróbáltatások vártak nyolcvanöt erec-izraeli fogolyra, akit a lengyelországi Chełmbe, orosz hadifoglyoknak felállított büntetőtáborba vittek. Az erec-izraeli foglyokat fél évig tartották elkülönítve, nehéz körülmények, kínzások között, amelyek túltettek a más gyűjtőtáborok angol foglyaival szemben alkalmazott módszereken. A chełmi táborba hosszú hónapokon át még a Vöröskereszt képviselői sem léphettek be.
A táborban töltött idő nagy részében az Erec-Izraelből és főleg a Vöröskereszttől érkező csomagokon, a korlátozott, rapszodikusan érkező leveleken keresztül a foglyok fenntarthatták a kapcsolatot a külvilággal. A magyar hátterű foglyok leveleiből kiérződik a családtagok iránti fokozódó aggodalom, különösen 1944. március 19., Magyarország német megszállása után.
A hadifoglyok tudtak a németek által végrehajtott népirtásról, mert kapcsolatban álltak a fogoly- és munkatáborok körül élő helyi lakossággal. Amit a népirtásról megtudtak, megpróbálták eljuttatni Erec-Izraelbe a jisuv vezetőihez, és lehetőségeikhez képest fogolyként is támogatták zsidó társaikat, ha összeakadtak velük: élelmet adtak nekik, sőt időnként a fogolytáborban elrejtették őket. Kassirer Ábrahámot, aki Tarpán született, angol hadifoglyok munkatáborában tartották fogva Auschwitz közelében, fivére, Jichak az auschwitzi haláltáborban volt.
Sokan meghaltak a fogság alatt szökési kísérletekben, betegségekben, hiányzó orvosi ellátás miatt, volt, akit a munkatáborban azért gyilkoltak meg, mert zsidó. Mégis, a németekkel való bonyolult kapcsolat és a genfi egyezmény védelme alatt a foglyok bajtársaikat katonai tiszteletadással, erec-izraeli és német katonák díszőrségével temették el.
A nehéz körülmények ellenére a foglyok igyekeztek megőrizni a hagyományt, megtartani az ünnepeket, hanukát, ros hasanát, jom kipurt. Weidlinger Bandi amatőr művész hanukiát készített a 383. hohenfelsi tábor foglyainak ünnepségére 1944-ben. Az első gyertyát a tábor német parancsnoka gyújtotta meg.
Szabadidő
Számos képen látjuk a hadifoglyokat, amint épp sportversenyeken vesznek részt (labdarúgás, ökölvívás, úszás és hasonlók), színházi előadásokat, koncerteket tartanak, vagy a könyvtárban vannak. A képeket a németek propagandacélokra használták, a Vöröskeresztnek szánták a tábor rendezett keretek között zajló mindennapjairól. A 383-as fogolytábor futballcsapatában játszott a budapesti, korábban ökölvívó, sőt a harmincas években a Maccabián versenyző Heller Ferenc is. Egyes tanúvallomásokból azt is megtudjuk, hogy a versenyekkel időnként azokat a foglyokat fedezték, akik szökni próbáltak a táborokból.
Akik megszöktek
Zsidó foglyok százai próbáltak menekülni a fogságból. Sikeres vagy kevésbé sikeres szökési kísérletekről tudunk már a görögországi kapitulációt megelőző napoktól kezdve, a görögországi fogság első napjain és a hosszú németországi raboskodáson keresztül egészen a fogság utolsó napjaiig.
Csodálatra méltó a budapesti Weinstein Tibor esete, aki nyolcszor szökött meg a fogságból, és azért tért vissza Budapestre, hogy a földalatti zsidó mozgalomhoz csatlakozzon. Egyik szökése után egy Szigetvár melletti magyar fogolytáborba került, notórius szökevénynek minősítették. Utolsó szökése sikerült, és Budapesten az angol hírszerzés ügynökeként működött Szálasi hatalomra kerüléséig.
Halálmenetek
A háború vége előtt néhány hónappal, hasonlóan a gyűjtőtáborok halálmeneteihez, az összes foglyot halálmenetben terelték Németország központja felé. Akik túlélték az éhezve, orvosi ellátás nélkül, hónapokig tartó, kilencszáz kilométernél is hosszabb meneteket a legkeményebb európai télben, azokat a Nemzetközi Vöröskereszt, az amerikai hadsereg, esetleg a Vörös Hadsereg szabadította fel 1945 márciusa és májusa között. A foglyok nagy része rossz egészségi állapotban ért az út végére. A felszabadulás után tizenhárom volt foglyot, köztük Schiller Jaakovot, a háborúban tanúsított szolgálatáért a Buckingham-palotában különleges érdeméremmel tüntetett ki György király.
Erec-Izrael támogatása
A foglyok már a fogolytáborokból támogatták a leendő ország intézményeit. Zsoldjuk egy részét rendszeresen átutalták a leendő katonai bank felállítására. 1944 végén kezdtek gyűjteni a Keren Kajemetnek faültetésre. A foglyok emlékére hetven évvel később a jeruzsálemi hegyekben ültettek erdőt a családok kezdeményezésére.
Hazatérés Erec-Izraelbe
Rövid európai lábadozás után a volt foglyok nagy része visszatért Erec-Izraelbe. Szervezett és spontán megnyilvánulások fogadták őket, idővel valamennyien otthont, családot alapítottak. Többen bevonultak, és harcoltak Izrael Állam létéért legalább az első két háborúban, és kitüntették őket. Mások, mint Heller Ferenc, az állam biztonságáért folytatott meg-megújuló háborúkban elesett gyerekeiket gyászolták. Az élet minden területén jelen voltak, néhányuk munkáját kitüntetéssel jutalmazták. Weidlinger Bandit a mezőgazdasági miniszter tüntette ki 1972-ben a Jezreel-völgyben fekvő Neve-Jaar mezőgazdasági kísérleti telepen végzett munkájáért. A Betar tagja, a beregszászi Grünstein Sándor leszerelt a brit hadseregből, és csatlakozott a Lehi földalatti mozgalomhoz. Élete végéig a hadseregnél szolgált, végül katonai összekötő volt, és három izraeli államelnök, Zalman Shazar, Ephraim Katzir és Jichak Navon hivatalát vezette.
A hadifoglyok jegyzéke
2018-ban az egykori hadifoglyok családjának fóruma összeállított egy jegyzéket saját ismeretük, életrajzok, névátírások, gyakori magyar nevek alapján, legalább hatvan magyarországi nevet azonosítottak. A jegyzékben nagy valószínűséggel eddig nem azonosított más magyarországiak is vannak.
A németországi Dan Jungman kellemes emlékeket őriz a magyar anyanyelvű, vidám és összetartó hadifoglyokról. Egyetlen magyar szót tanult tőlük: krumpli. Úgy emlékszik, minden vasárnap ebédosztáskor skandálták: „Krumpli, krumpli!”, mert vasárnaponként krumplihéjból készült a leves, valóságos lakoma a hét többi napjához képest.
A cikk szerzője az egykori hadifoglyok családtagjaiból alakult fórumot vezeti, a budapesti Weidlinger Bandi (Avraham Dayagi) unokája. Weidlinger 1939 áprilisában alijázott, bevonult a brit hadseregbe, és a görögországi harcok során esett fogságba. Héberből fordította Kelenhegyi Andor
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
Klayner Dayagi Talya a második világháború egykori hadifoglyainak családjait összefogó szervezet alapítója és elnöke. A szervezet a nemzeti emlékezet részévé szeretné tenni a kétezer-ötszáz erec-izraeli hadifogoly és elesett zsidó katona történetét, akiknek többsége a Görögországért vívott harcban esett német fogságba.