Szemtanú feltalálása ügyében – egy leleplező levélke , hogyan is játszották el a nyomozást – szőke hölgyet lebuktatta a párja
Szántó István
Egy vidéki város ahol bármi megtörténhet, akár annak az ellenkezője is.
Eltelt immár öt évám jómagam mégis máig is ezen rúgozom. Hát ha akad egy jogász, egy rendőr vagy valamilyen igazságszolgáltatásban jártas személy , aki kimondja – lehet vagy nem tanúkat rendelni, bérelni, felbérelni, felbújtatni az állítólagos sértettnek. Akkor ha például a nyomozó nem talál neki tetsző, a prekoncepciójába illő szemtanút. A dolgok jelenlegi állása szerint csak lehet, mert idáig senki nem akadt fenn ezen. A lenti feljegyzés szerint a nyomozónak kevés volt az általa fellelt tanú, közöttük nem talált a prekoncepciójának megfelelőt. Tehát rendelt a miskolci rendészettől. Akkoriban ez a szolgáltatás is a profiljukba illett.
A címképen Soltész Edina, a klasszikus Colombo ballonos tanú . Tanú egy frászt egy közönséges rágalmazó, akit már leleplezett az élettársa. Elárulta nem is láttak semmit, maga is bevallotta a tárgyaláson, őt felkérték. Mióta leleplezödött nem hajlandó beszélni. Aki látja aki képes vele szóba állni, mondja el neki, bármikor elkaphatja még az őszinteségi roham. Főleg azután, hogy csak megkerült az eredeti videó a megtámadásomról. S ő meg hiányzik a felvételről.