Pityu lettem, pont, mint a
szomszédos Britzék papagája.
Majd túl a hatodik ikszen szembesültem a valósággal, miért is
hívnak keresztségben Istvánnak.
Szobánk falán, a tévé mögött
mindig kint függött édesanyám
nővérének a képe. Karjaiban
egy négy év körüli aranyszőke,
göndör hajú kisfiú keserédesen
mosolyog a lencsébe. Utolsó fotójuk, mindkettőjüket elhurcolták. Nem jöttek vissza a távoli
halálgyárból.
A világégés után, mint a
családunk első újdonsült jövevénye, kötelességszerűen örököltem meg Pistike, Istvánka
nevét. Ma már Pista bácsiként mondom, régen megbékéltem ezzel is. Tucat név, sokszor ugrattak vele: Pifta, ifol-e
muftot? Ezzel a bugyuta szójátékkal kikergethettek volna a
világból.
A Déli Hírlapban hetente
közzétettük az újszülöttek és
az elhunytak névsorát. A listázás automatikusan ment, akik
nem jelezték előre, hogy nem
járulnak hozzá nevük nyilvánossá tételéhez, azoké megjelent
nyomtatásban. Akkoriban még
ilyen faramuci volt a hazai személyiségi jogi törvény. Ha ezeket az adatokat átnézzük, az
István, a János, a Gábor, a Péter, az Attila, a Mihály az Irén, a
Katalin az Éva és az Ilona még
listavezető. Most, egy generációváltás után nagyot változott a
világ. Bemutatkozáskor sokszor
leplezzük a megdöbbenésünket, s gyakran visszakérdezünk,
vagy lebetűztetjük új ismerősünk nevét.
Az előrelátó családokban még
áldott állapotban leteszik a voksot egy vagy két női és férfinév
között. A kórházban ugyanis a szülés után azonnal rögzítik ezeket az adatokat, és máris
küldik az anyakönyvi hivatalba.
Emlékszem, régebben az ilyenkor szokásos bokros teendőink
mellett magunknak kellett intézkedni. Sokan meg is feledkeztek erről, így aztán többen
elárulták, van egy kis eltérés a
születésük és a hivatalosan bejegyzett dátum között.
A szülészeten elárulták, ritkaságszámba megy, hogy a kismamák és a kispapák ott kapnának
hajba ezen a sorsdöntő kérdésen.
Ha mégis, csupán azon civódnak, a megadható két név közül
melyik legyen az első. Sokszor
megtörténik, hogy a szülést követő emelkedett hangulatban a
Magyar Tudományos Akadémia
ide vonatkozó listáját kell tanulmányozni. Ha ugyanis a szülők
által kért keresztnév nem szerepel az engedélyezettek között,
újat kell választani. Tetszik, ha
nem, az újonnan felfedezett virágokról és csillagokról vagy kedvelt
autómárkák mindegyikéről nem
lehet nevet kölcsönözni.
A török és a brazil szappanoperák már a valamikori Izaura iránti lelkesedési hullámot
is felülmúlják. Már a Zejnep és
az Orália is anyakönyvezhető
utónév. Anélkül, hogy minősítenénk bárkit is, dübörög az Olivér, a Dominik, a Norbert, az
Ádám, a Marcell, a Levente, a
Hunor és a Patrik. A lányok körében az Eszter, a Ráhel, a Zoé
a Lili és a Mira vagy a Hanna.
S most tessék megkapaszkodni, a miskolci polgármesteri hivatalban mindennap
egyre többen jelentkeznek vezeték- és keresztnév változtatási kérelemmel. Különösebben nem kell indokolni, ki és
miért, akar új nevet. De sokan
azért változtatnának, mert
a nevük már az iskolában is
alkalmas volt gúnyolódásra.
Emlékszem, a szomszéd osztályban volt egy Hugyecsek,
szerencsétlen sokat szenvedett
e miatt, végül mire kijártuk az
általánost, már újat kapott.
De vannak olyanok, akik egyszerűen a régi nevükön nem
érzik jól magukat, és elhiszik,
hogy itt és ebben van a hiba.
Mások viszont családi okok miatt menekülnek a régitől, mert a
szüleik vagy testvéreik szégyent
hoztak a családjukra. S nem
előnyös számukra a kapcsolatukat megőrző névhasonlóság.
S nem győzik a mentegetőzést,
hogy nekik ahhoz a családhoz
semmi közük.
A Belügyminisztérium hatvan napon belül hozhat döntést,
és teljesíti ezeket az átírásos kívánságokat. Csínjával, akármit
akármire nem engedélyeznek.
Számukra az indoklás lényegtelen, hiszen a nyilvántartásukban
amúgy is ott szerepelnek a régi
nevek, amelyektől akármennyire is szabadulnánk, az életben
soha nem sikerülhet. Nyom nélkül nem tudtunk lesétálni a térképről. Maradok a régi bőrömben, őszinte nagyrabecsüléssel
– Pityu, Pistike, Pista vagy hivatalosan István…
SZÁNTÓ ISTVÁN