ujkelet.live Vlagyimir Putyin orosz elnök közel 20 évvel ezelőtti izraeli látogatása során találkozott Mina Juditszkaja-Berlinerrel, aki fiatal korában a némettanára volt. Nem sokkal utána ajándékokat kapott: Először egy órat a Kremltől, majd az elnök könyvét személyes dedikációval, végül egy lakást Tel Avivban. ,,Nagyon hálás vagyok neki ezért. Amikor megkaptam a lakást, sírtam. Putyin nagyon hálás és tisztességes ember” – mondta Juditszkaja-Berliner később. A „Shomrim” birtokába jutott dokumentumokból azonban most kiderült, hogy a lakásért fizetett összeget – mintegy negyedmillió dollárt – Roman Abramovics milliárdos off-shore cége utalta át. Különböző források szerint a történet jelentősége nem az átutalt összegben rejlik, hanem abban, hogy a Kreml és Abramovics között – közvetlenül vagy harmadik félen keresztül – egy ritka pénzügyi lényegű kapcsolatra derül fény, amelyet az izraeli állampolgár oligarcha évek óta hevesen tagad. Abramovics szóvivője megerősítette, hogy az összeget valóban átutalták, de azt állította, hogy ez nem Putyin parancsára, hanem a zsidó közösség kérésére történt: ,,Helytelen lenne azt sugallni, hogy valaki Abramovics úr pénzügyeit irányítaná egy 240 000 dolláros adomány miatt, annak fényében, hogy több mint 500 millió dollárt adományozott zsidó célokra.” Abramovics képviselője elmondta, hogy az ajándékba kapott lakást Alekszandr Boroda rabbi, az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetője intézte. Juditszkaja-Berliner zord körülmények között élt, és a szövetség talált neki egy megfelelő lakást és adományozókat. Abramovics a szövetség igazgatótanácsának elnöke. Személyes jelentőségű pénzügyi transzferAz elmúlt években, miközben Nyugaton nőttek az aggodalmak az oligarchák Kremlhez fűződő kapcsolatai miatt, az 56 éves Abramovicsnak, akinek vagyonát 9,2 milliárd dollárra becsülik, sikerült elkerülnie a szankciókat és a gazdasági korlátozásokat. Más oligarchákkal ellentétben szabad mozgást élvezett a világban, továbbra is különféle ingatlanokat szerzett, és nem szenvedett korlátozásokat vagyonát illetően. Ukrajna orosz inváziója és sok oligarcha feketelistára helyezése fájt neki, de kevésbé, mint másoknak. A brit kormány és az Európai Unió felvették a szankciós listára, és befagyasztották vagyonát (ami többek között arra kényszerítette, hogy eladja a Chelsea futballklubot), de az Egyesült Államok ezt elkerülte azzal az indokkal, hogy Ukrajna olyan szereplőként tekint rá, aki közvetíthet Oroszországgal. Az évek során Abramovics hevesen tagadta a Putyinhoz és a Kremlhez fűződő titkos pénzügyi kapcsolatokról szóló vádakat, és követelte a sajtóorgánumoktól, hogy korrigálják a témával kapcsolatos publikációkat. ,,Abramovics úrnak semmiféle pénzügyi kapcsolata nincs Putyin [akkor még] miniszterelnökkel” – mondta szóvivője a brit Guardiannak még 2012-ben. ,,Az állítás teljesen abszurd”. Épp tavaly ért véget egy jogi eljárás Londonban, miután Abramovics beperelt egy újságírót, aki azt írta könyvében, hogy az oligarcha ,,Putyin pénztárosa”. Azonban a „Washington Post”-ban és az ICIJ nemzetközi nyomozóoldalon közzétett pénzügyi dokumentumok Abramovics cégét helyezik egy Putyin számára személyes jelentőségű pénzügyi átutalás középpontjába. Fontos megjegyezni, hogy a dokumentumok nem tartalmazzák Putyin közvetlen parancsát, csak bizonyítékul szolgálnak a pénz átutalására. A némettanárMina Juditszkaja-Berliner Ukrajnában született 1921-ben. Szentpétervárra költözve német nyelvtanárként dolgozott. Putyint fiatal diákként ismerte meg a 281-es iskolában, 1967/8-ban. „Nem igazán emlékszem, milyen jegyei voltak a középiskolában, de nem bukott meg. Ez biztos” – mondta egy interjúban, amelyet 2014-ben adott a Ynetnek. ,,Fegyelmezett volt és nem volt beszédes. Az iskolában a legtöbb diákot a kémia érdekelte, de ő jogra ment.” 1973-ban kivándorolt Izraelbe. Évtizedekig nem tartották a kapcsolatot egészen amíg Putyin Oroszország elnökeként Izraelbe látogatott. ,,Amikor meghallottam, hogy jön, felkerestem az orosz konzulátust” – mondta. ,,Azt mondtam, hogy csak rá akarok nézni, és meghagytam az elérhetőségemet. Amikor megérkezett, küldtek egy taxit, ami elvitt a nagykövetségre, és onnan felszálltam egy buszra a második világháborús veteránokkal, akik találkozni készültek vele. Amikor megérkeztünk, én szálltam le utoljára. Beléptem a hallba, és hirtelen minden figyelem rám szegeződött. Az összes újságíró velem foglalkozott, és az összes háborús veterán tapsolt nekem. Utána meghívott teázni, és kicsit furcsálltam, mert már ott ültünk az asztalnál, sok étellel-ital társaságában.” A találkozót követően Juditszkaja-Berliner elmondta, hogy ajándékokat kezdett kapni: ,,Közvetlenül a jeruzsálemi találkozó után valaki odalépett hozzám, és adott egy táskát, amelyre ‘Kreml’ volt írva. Egy doboz volt benne egy órával, amelynek hátulján ‘Az elnöktől’ írás szerepelt.” Később megkapta Putyin önéletrajzi könyvét is, dedikálva. De az igazán nagy ajándék nem sokkal ezután jött. Juditszkaja-Berliner elmondta, hogy a találkozó során Putyin elkérte a címét. Nem sokkal később egy férfi felhívta, aki a képviselőjeként mutatkozott be, és találkozót kért. ,,Nem hittem neki, amíg meg nem mutatta a jegyzettömböt azzal a címmel, amit magam írtam le Putyinnak” – idézte fel a történteket. „Azt mondta nekem, hogy az elnök lakást akar venni nekem. Azt mondta: ‘Gyere velem, mutatok lakásokat. Válassz’. Azt válaszoltam neki, hogy olyan lakásra van szükségem, ami közel van a buszmegállóhoz, a egészségpénztárhoz és a piachoz. Innentől minden gyorsan történt. Néhány hónapon belül költözők érkeztek, összepakolták a dolgaimat a Florentinon lévő lakásban, és átköltöztettek.” Juditszkaja-Berliner Tel-Avivban, a Pinsker 17. szám alatti hatos számú lakásba költözött, és a történetet a világ minden táján idézték a médiában. Ciprusi cégA fent említett dokumentumok a ciprusi Meritservus nevű cégtől szivárogtak ki, amely többek között cégek, jachtok bejegyzésével és egyebekkel foglalkozik, és eljutott a Distributed Denial of Secrets nevű nonprofit szivárogtató szervezethez. Ezek szolgáltak alapul a brit „Guardian” nyomozásához, amelyben kiderült, hogy Abramovics dollármilliárdokat érő vagyonát az ukrajnai orosz invázió előestéjén átruházták gyermekeire, és hogy az oligarcha gyorsan létrehozott mintegy tíz alapot adóparadicsomokban. A ciprusi cég mintegy két évtizeden keresztül nyújtott Abramovicsnak különféle menedzsment szolgáltatásokat. A dokumentumok alapos átvizsgálása feltárta a lakás történetét, és kiderült, hogy 2005. június 29-én, körülbelül két hónappal Putyin izraeli látogatása után, Juditszkaja-Berliner aláírt egy megállapodást, amely szerint 245 000 dollárt kapott az N.P. Gemini Holdings Limited szintén Cipruson bejegyzett cégtől. Az adóhatóság nyilvántartásából kiderül, hogy ekkor vásárolták meg a Pinsker 17. szám alatti lakást. Az adatok szerint a második emeleti, 45 négyzetméteres lakást hozzávetőleg 208 ezer dollárért vásárolták meg, ami valamivel alacsonyabb, mint amennyit az idős tanár kapott. A Gemini cég főként az energiaszektorban érdekelt. Bár Abramovics tulajdonosként nem szerepel a dokumentumokban – ez az offshore cégeknél bevett gyakorlat -, de más módon az irányítása alá tartozó cégként azonosították. Például abban a határozatban, amelyet az Egyesült Királyságban egy bíró tett közzé egy Abramovics ellen indított perben, több vagyonát felsorolta, köztük a Geminit is. A tel-avivi Pinsker utcával Juditszkaja-Berlinerrel kapcsolatos – „Sürgős” címszó alatt küldött – levelezés szokatlan a cég többi dokumentumához képest, amelyek főleg üzleti vonatkozásúak. A levelezés a cég és az idős tanár között kötött szerződésről szól. Maga a szerződés nem korlátozta a pénz felhasználását, a fő kikötés az volt, hogy a pénzeszközöket Juditszkaja-Berliner tel-avivi bankszámlájára utalják. Juditszkaja-Berliner 2017 decemberében halt meg, 96 éves korában. A Pinsker utcai lakás az orosz kormányra szállt. A tanárnő – mondta az ügyben jártas forrás – egészen a haláláig tartotta a kapcsolatot a Kremllel, és Oroszország fizette a temetését. |