SzántóGráf

.”.népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” – idézet az Alkotmányból – a zsaruvér nem válhat vízzé , mit szólnak ehhez a jogászok

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye. Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése. Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”

Örökbecsű mondatok. Nem most leltem meg államalapító Szent István eme intelmeit. Emlékszem, amikor még bejáratos voltam a megyeházára, az elnök úrra való várakozás idején leültem az Alkotmány asztalához. Igen bele is olvasgattam, szemezgettem, mazsoláztam.

Ki gondolta volna, hogy ezer évvel ezelőtt már írásba foglalták –„az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Megvallom akkoriban ezeket a kitételeket szórakozottan futottam át, elsőre olyan populáris demagógiának véltem.

Ki gondolta volna, hogy most éppen erre való hivatkozással bátorkodom feltárni, nem mindenki olvashatta ezeket az intelmeket. Vagy éppen látta csak éppen az elöljárója, főnöke vezetője nem is hallott erről. Ha nem tudná, miről búsongok, hallgassa végig, ha ismerős a téma lapozzon. Meneküljön, amíg tud. Mentségükre, elől járóban, mindannyian tudjuk, ki volt az aki nyíltan a rám támadó rendészek bevédésére, személyem megnyomorítására utasította a rendőrség vezetőjét. Tanúk előtt, akiket ötödik éve nem mernek meghallgatni, próbálják őket elhallgatattni.

Jómagam is 2017 novemberéig polgárnak hittem magamat.  Abban a hitben éltem, hogy ha gondom támad az én ügyeimet is részrehajlás és visszaélés nélkül intézi az állam. Csalódnom kellett. Sérelmemmel már sok fontos emberhez eljutottam, de be kell látnom már csak a druszámhoz, fordulhatnék, magához Szent Istvánhoz könyöröghetnék, kérje már számon az Alkotmányba is belefoglalt törvény valamennyi kitételét.

Kérdezem a rendőrségre és a bíróságra is vonatkozik e ez az intelem. Ugyanis hatodik év gyötrődöm, hogy a rendészet volt vezetője két általa felbujtott hamis tanúval megrágalmazott és hazugságai alapján elítéltek. Miközben még volt mersze megzsarolni,  ha a védelem tanújaként beidézik, elmondja az igazságot. Olyan nagy szükségünk nem lett volna erre a szélkakasszerű segítségre, de végül is nem akartuk útját állni a damaszkuszi úton való elindulásnak. Persze mit is várhattunk volna az ilyen embertől, ott csak tovább tetézte a hazugságait.

Röviden összegzem PA. sportember felbujtott hamis tanú professzionális rágalmazó a törvényszéken felsült. Kizárták. Társa Soltész Edina  a rendészet által delegált hölgy szemenszedett hazugságai úgy mentek át a bíróságon, mint a kés vajon szokott. Csak ám az élettársa Csaba  akaratlanul is leleplezte a jogerős ítélet után. Képes volt öt éven át elhallgatni, együtt jártak arra és semmit nem láttak, de ehhez képest öt oldalon át sértegetett, gyűlölködött és téves hamis állításokkal vezette meg az erre készen álló befogadó rendőrt. Aki erre spekulált.

Figyelem, jogászok, rendőrök és egyéb hozzáértő szakemberek, kérdezném a következőket.

Igaz e, hogy a rendőrségnek nincsen joga még ügyészi utasításra sem egy jogerős bírósági ítéletben elhangzott vallomások felülvizsgálatára? Még akkor, sem ha az a tanú felsült, kitüremkedett a hazugsága.

Van, e jogkövetkezménye annak, ha a rendőr elsikkaszt egy szembesítésről készült videofelvételből egy számára nem előnyös 37 percnyi részletet. Köteles e a bíróság elfogadni, hogy ez csupán az informatikus hibája, aki a lementéskor nem tartotta fontosnak a teljes felvétel átmentését. Miért nem kérdezik meg erről a rendszergazdát?

Van e jogkövetkezménye annak, hogy a szemközti mélygarázs eredeti felvételét a rendészet ugyanúgy, mint a saját köztéri filmjét meg akarta semmisíteni, mert ezt a rám támadó rendészek ellen felhasználhattam volna. Majd amikor a mélygarázs felvételét az automatikus törlés előtti utolsó percekben kérem megmenteni, ennek utolsó fontos részleteit adat hordozó hiányában nem másolják át. Majd ezt is lebutítják. Asszisztálhat e ilyen manipulációkhoz a rendőrség? Következmények nélkül.

Tud e valaki itt helyben példát mondani, hogy egy bírósági tárgyalás sorozat két harmadában leváltják, lecserélik a bírót, tehermentesítés indokával? Persze úgy, hogy ott a tárgyalóteremben szembesülök ezzel, előtte senki semmilyen értesítést nem küldött erről. Jogszerű e egy ilyen eljárás?

Lehet e egyáltalán panaszt tenni egy bíró ellen, aki elmulasztja a korábban betervezett bizonyítási kísérleteket és figyelmen kívül hagyja a vádirathoz csatolt bizonyítékokat. Majd teljesen érdektelen közömbös tanúk beidézésével prejudikálja a prekoncepcióját?

Ami különös, van egy kedves hölgy, aki korábban egyáltalán nem saját hibájából csak most öt év elteltével telefonon rögzitve egy perdöntő vallomást tett. Önként, amit a rendőrségen is megerősített. Majd a nyomozó azzal az indokkal utasította el az állítását, hogy ez csak magánvélemény. A fene se gondolta, hogy a vallomások esetében van egy ilyen szelektálás, a magánvéleményeket kirostálják. Létezik e ilyen különbség a vallomásoknál?

Ugyanez a rendőr simán a szememre vetette, a fél világot feljelentettem, miközben az igazamat kerestem.  Palástolni sem képes az ellenszenvét a rá rótt feladat okán. Kollégája sem különb, ő távdiagnózissal minősítette az egészségi állapotomat, ezért úgy döntött nem kell foglalkozni a feljelentésemmel. Majd elmagyarázták, hogy mit lehet zsarolás alatt érteni. Szerintük, ha valaki jogtalan előny szolgáltatását kéri az igazság feltárása érdekében az nem egy klasszikus zsarolás. Ráadásul megjegyzi, nem erőszakkal kényszerített erre a botolásra. Csak a szabadságomat kínálta cserébe. Ilyenkor kellene leíratni vele százszor Szent István valamennyi intelmeit. Vagy kiültetni az Alkotmány asztalához, legalább egy hétre.

Miskolcon ez így megy – a rágalmazókat a rendészet szolgáltatja. Miközben a rendőr 11 másik tanút talált a helyszínen, de ezek mellettem szóltak nekik nem kellett megjelenniük a bíróságon.

Van száz kérdésem.  Talán még több is. Bizonyára mások is számon kérhetik az Alkotmányban rögzített jogaink semmibevételét. Részemről hamarosan folytatom a kérdéseimet, várom minden szakmabeli vagy hasonló méltánytalanságot elszenvedett polgártársaim hozzászólásait, privát leveleit.

info@szantograf.hu

A következő részben egy érdekes, nem akármilyen  levéllel szolgálok majd, ebben a rám támadó, írja, jó útra tért, megváltozott.  Gratulálok .Hozzáteszi, hogy a velem történtek után a vezető meghívta őt ebédre. Bizonyára a miskolci rendészetnél ez a hivatalos protokoll. Közben azt is elárulta, hárman tudjuk mi is történ a posta előtt anno 2017 novemberében.

Tök igaza van ő és társa Tóth Tamás, aki a bíróságon elmondta az igazat. S itt vagyok én, aki tényleg tisztában van a tényekkel. Csak ám ha ez így van akkor a rendészet vezetőjének miért kellett még két hamis tanút felbújtani és a médiában lejáratni, a nyomozást befolyásolni. Fenn a levél a rágalmazók beszállításáról. Független részrehajlás nélküli személyek, akik nem merték a nevüket megadni.

A nőnek látomásai vannak – kitalálta, klasszikus Colombo ballonban voltam, ő így látott, de azt is elárulta, maga a rendészet vezetője bírta rá tanúskodni. A rendőrség szerint ezzel a hazudozásával a törvényes kötelezettségét teljesítette. Ha ez így volna jó néhány törvényszegő polgártársam él még ebben az országban. Érdekelne, hogy mióta az élettársa leleplezte a hazudozását milyen törést okozhatott e ez az életükben, a pár kapcsolatukban.  Például mi lenne ha párja példáját követve végül ennyi idő után maga is elmondaná , megerősítené, Csaba vallomását.  Akár ezen múlhatna, hogy ez a tragédia egyszer s mindenkorra véget érne.
Ez a sportember, ez a családos postás egyébként játékvezető. Derék fiatal ember, aki félelmében, tőlem való rettegése okán nem adta meg a nevét felsült a törvényszéken. Ő volt az aki bezárkozott a rendőrrel és az erről szóló felvételt még az ügyészség elől is titkolják. Dokumentum, ítélet van arról , hogy kizárták a tanúk sorából, s nem azért mert igazat mondott. Tehát rágalmazott, sértegetett, ő tudja miért. A fene se várja, hogy egyszer bocsánatot kérjen, csupán ballagjon be a rendőrségre és mesélje el az igazat, miért is társalgott a képen látható fotón másnap reggel Lengyel Rolanddal a Víg Postás előtt, amikor fotózásra vitték a hős bátor rendész párost.

Folytatása következik, mindaddig amíg ki nem derül a teljes igazság .

Exit mobile version