„Vallomást nem tettem, a szabálysértést tagadom” – kihallgatták Stumer Jánost az edelényi kastély ügyében
Szántó István
Kihallgatta a rendőrség Stummer Jánost, mert órákig blokkolta azt a közgyűlést,
ahol a Fidesz zárt ajtók mögött akarta átjátszani az edelényi kastélyt .
Mint ismert, a Momentum hónapok óta küzd az ellen, hogy Lázár János
javaslatára 12 közpénzből felújított kastély privatizáljanak ingyen
a Fidesz oligarchái számára.
Hetekkel ezelőtt Stummer János, Bedő Dávid és a Momentum
aktivistái órákon keresztül akadályozták Borsod-Abaúj-Zemplén megye
közgyűlését, mert ott a fideszes többség zárt ajtók mögött akarta
tárgyalni az edelényi kastély sorsát.
Most Stummer János, a Momentum politikusa a Facebookon számolt be
róla, hogy megtörtént a rendőrségi kihallgatása a gyülekezési
törvény megsértése miatt.
"Vallomást nem tettem, a szabálysértést tagadom. Az ország egyik
felét már ellopták. Behívhatnak ide akárhányszor, akkor sem nézzük
tétlenül, ahogy a nemzeti vagyon másik felére is ráteszik a
kezüket!" – írja bejegyzése végén Stummer.
Kiadó: Momentum Mozgalom