SzántóGráf

Mi a baja Netanjahunak?

Mi a baja Netanjahunak?

A hivatalos verzió szerint szombaton rosszul lett, ezért kórházba vitték, ahol mindent rendben találtak, de óvatosságból benn tartották megfigyelésre egy éjszakát.

Aztán vasárnap kiderült, hogy nem ám csak úgy rosszul lett, hanem elájult , összeesett, elvesztette az eszméletét és beütötte a fejét szombaton cezáriai villájában, mire kezelőorvosa nem a körzeti, hanem a sokkal messzebbi, de jobban felszerelt Shiba kórház ügyeletére vitette. Ahol megállapították, hogy pénteken kiszáradt a Kinnereten pihenés közben, és ezért volt mindez.

Igen ám, de mióta ültetnek be szívritmus-ellenőrző szerkentyűt a kiszáradt emberek szervezetébe? Merthogy ez történt a kórházban ma reggel. És miért nem adtak neki infúziót sok-sok folyadékkal, merthogy a kiszáradtakkal viszont ezt teszik…

Akárhonnan nézzük, egyre zűrösebb ez az egész.

A jogszabályok szerint hivatalba lépése után, de legalábbis az év elején be kellett volna számolnia egészségi állapotáról, de ezt nem tette meg. Sőt 2020 óta nem tette meg. Persze nem ez az egyetlen törvény, melyre fütyül, s hoz majd helyette másikat a 64 fős többségével – mondjuk azt, hogy a Likud elnökeire ez a szabály sem vonatkozik, de mégsem legyinthetünk.

Az izraeli mindenkori miniszterelnök egészségi állapota, esetleges akadályoztatása, betegsége ugyanis közügy, mindannyiunk ügye az adott geopolitikai környezetben. És akkor még el sem meséltem mindazokat a pletykákat, melyet betegségeiről hallottam. Jó lenne tudni az igazat már csak ezen pletykák semlegesítésére

Exit mobile version