Egy jó baráttal szegényebb lettem – elment Epres László , 82 esztendő korában örökre elaludt
Szántó István
Epres László barátom hosszan tartó betegség után örök álomra szenderedett 82 esztendős korában.
Felfogni, megérteni még nem tudom, ehhez korán van, nem is fogom, hogy örökre elmentél – fiad, Attila egy pislákoló gyertyával illusztrálva tette közé a halálhíredet. Hajnal óta keresek Rólad egy fotót, egy olyan képet, amelyen derűs bölcsességgel mosolyogsz. Egy olyat amilyen csak Te lehetsz. Az élet sokszor méltatlanul elbánt Veled, de Te azért is újra és újra talpra álltál. Példátlan optimizmussal éltél, sok barátod, tisztelőd volt. Jómagam is büszke vagyok, hogy köztük lehettem.
Most hirtelen az jut eszembe, mesélted szüleid Mezőcsáti házában Édesapád egy kádnyi pengőt halmozott fel. Milliókat, trilliókat és billiókat. Te meg gyerekként ebben a semmivé lett bankókban ugráltál. Lassan félévszázada, hogy megismertük egymást, s gondjainkat, örömeinket mindig is megosztottuk. Irigyeltem, hogy láttalak csüggedni. Bármit is hozott a sors elfogadtad, de mégsem hagytad el magad. Ezerszerre is újjáépíteted magad.
Tudtad, tudtam, hogy mostanában sokat betegeskedel. Hangodból kitetszett nem ok nélkül panaszkodsz. Borús dolgokról beszélgettünk majd megjegyezted senki nem szereti mások fájdalmát-sirámát hallgatni. Témát váltottunk, mondtad van egy óriási üzleti ötleted. Beszéljük meg, ígértem is felugrom hozzád, ha másért nem nosztalgiázni.
Kedves Lacikám Te a fotózás szerelmese voltál, neked autóból, hifiből és fotómasinákból is csak a spitzet – így mondtad – lévő kellett. Máig is bármi szépet érdekeset láttál előkaptad a mobilodat, hogy lefotózzad. S most kiderült, Rólad egyetlen képem maradt. Azt, amit a telefonomban őriztem, azt, amiről szemüveg nélkül is láttam, te csörögsz.
