Kerényi László dokumentumfilmes barátomnak köszönhetőn egy különleges film kering
a közösségi portálon. Igazi szociális kordokumentum. A nyakkendők szélességéből, a csomók
nagyságából is kitetszik, nem
ma rögzítették. Laci megörökítette a Déli Hírlap megalapításának 25. évfordulóját. Bizonyára annak idején magam is
kaptam ebből egy másolatot, sőt
a városi televízióban is megemlékeztek erről három perc erejéig, de frissiben nem tűnt olyan
izgalmasnak, mint mostanság.
Kikockázva.
Visszaemlékezve az eseményre nem felejtettem el,
hogy Fitos Pista barátomnak
köszönhettük a megrendezést. A szebb napokat is megélt
Júnó Szálló összes termében,
egy szeptemberi péntek este hét
órára összegyűltek a város vezetői és az akkori pártok s gazdasági és kereskedelmi ágazat
elitje. A főszponzor a Westel
rádiótelefon társaság és a velünk még egy hajóban evező
Népszabadság teljes vezérkara.
Jómagam sajátos szemszögből kockáztam ki a csaknem
félórás felvételt. Szomorú,
hogy az akkori vendégek közül, összeszámoltam, legalább
húszan elhunytak. Mindanynyiukat nem sorolom fel, de
megemlítem közülük Cseri
Gézát, a nyomda igazgatóját, aki az ünnepség kezdetén
egy különleges ajándékkal lepte meg a résztvevőket. Az aznapi újságot miniatürizálva
kinyomtatta úgy, hogy címlapján már látható volt az ünnepség megnyitója.
Az est fénypontja a két aláírási ceremónia volt, dr. Eötvös Pállal, a Népszabadság legendás hírű főszerkesztőjével
aláírtuk az öt évre szóló, öröknek és megbonthatatlannak
hitt együttműködési megállapodást. Főszerkesztő úr most
visszanézte az aktust, megköszönte a filmet, és hozzátette,
akkoriban maga is komolyan
gondolta a folytatást. Végül,
mint ismeretes, ez a megállapodás pontosan egy fél évtizedig fennállt. Majd ezután
Sugár Andrással, a Westel vezérigazgatójával is papíron
szentesítettük a vérszerződésnek beillő kölcsönös eggyé
tartozásunkat. Nélkülük ez a
tisztán magyar tulajdonú lap
aligha maradhatott volna fenn
a következő évezred utánig.
S mielőtt letaroltuk volna a
svédasztalokat, és felsorakoztunk volna a bárpult előtt, kiosztottuk az ilyenkor szokásos jutalmakat, ajándékokat.
Ebből a későbbiekben több
méltatlan támadásban volt
részünk, de aligha mentegetőzhettünk. Akkoriban több ékszerkereskedéssel üzleteltünk.
Ezért jobb híján – mi mással,
mint arany pecsétgyűrűkkel
leptük meg az arra érdemes
kollégákat. Nem kis leleményességbe fájt megtudni az
ujjméretüket, de sikerült. Polgármester asszonnyal könynyebb volt a dolgunk, neki láncot adtunk. Kollégáim nagyon
elégedettek voltak a 25DH lenyomatú pecsétgyűrűkkel. Ha
jól tudom, egyikőjük belebetegedett, hogy egy betörés során
megszabadították ettől a pótolhatatlan ereklyétől.
Egyébként ezután jó ideig
ment, gyűrűzött a pletyka, és
még egy speciális könyvben is
megemlítik, felróják nekem: ezen
az estén osztották ki a Dárius
kincsét. Már bánom, magamat
nem sikerült meglepnem.
A film vége felé van egy aprócska snitt, amelyen a lap alapítója, első főszerkesztője tüntetően feláll és eltűnik. Immár
több mint húsz éve tudom, és
szánom-bánom, hogy ebben a
nagy felhajtásban elfeledkeztünk – bocsánat, elfeledkeztem
– üdvözölni. Csala Lászlót, az
első főszerkesztőmet, aki elindított a pályámon. Vénségemre már még jobban átérzem,
mennyire fájhatott neki a méltatlan figyelmetlenség. Kilencvenedik születésnapja előtt bocsánatáért esedeztem, hiába
mondogattam, első volt a meghívottak listáján.
Bárcsak újrajátszhatnánk
ezt a filmet. Laci bácsi nyitná
meg a jubileumi ünnepséget.
Ujján meg viríthatna a DH-s
pecsétgyűrű…
SZÁNTÓ ISTVÁN