ujkelet.live
A 12-es csatorna a héten gyerekkel találkozott a holt-tengeri David Hotelben, ahová Be’eri kibucból evakuálták őket. Október 7-én elvesztették csaladtagjaikat, barátaikat. A 9 éves Tomasz elmondta, hogy már 40 temetésen volt, a 7 éves Sirnek hiányoznak a meggyilkolt nagyszülei és a 6 éves Nirinek a cipője.
Riporter: Meséljetek kicsit arról, hogy vagytok.
Jonatán, 11 éves: Elég jól vagyok, de nagyon szomorú is. A nagynénémet és a férjét, aki egyben a nagybátyám is, elhurcolták Gázába. És hiányoznak (az elrabolt rokonait ábrázoló képekre mutat a pólóján).
Sir, 7 éves: Én nem vagyok jól. Mert a nagymamámat és a nagyapámat megölték.
Riporter: Hiányoznak?
Sir: Nagyon. De van rajtam valami, ami tőlük van.
Megmutatja a fülbevalóit, melyeket a szülinapjára kapott a ngyszüleitől.
Adar, 9 éves: ,,Még mindig szomorú vagyok amiatt ami a kibucban történt… hogy a nagypapám és a nagymamám már nincsenek velünk, ez szomorú.”
Tomasz, 9 éves: ,,Még mindig nem hevertem ki. Néhány napja közölték velem, hogy megtalálták egy nagyon jó barátom holttestét Kfar Azzában. Igazi hős volt, lelőtték. Én olyan gyerek voltam, aki évente legfeljebb két temetésen ha volt, most pedig mintegy negyvenről van szó.”
Sir: 17 órán át voltam a védett szobában. Nem bírtam elviselni. Enni akartam, még a fogamat se tudtam megmosni, épp csak kikeltem az ágyból és megszólaltak a szirénák.
Sznir, 6 éves: Aztán apukám lövéseket hallott, lement a fegyveréért, majd meglátott két terroristát egy motoron, aztán kiürített rájuk egy tárat. A védett szobába menekültünk. Mindannyian az ágy alá bújtunk. Anyukám eltorlaszolta az ajtót.”
Nahar, 9 éves: Anya fogta az inget, ami a kezén volt, összekötötte a kilincset a kezével. Amikor megérkeztek, kicsit próbálták kinyitni az ajtót. Az ajtóhoz nyomtam az ágyat.”
Riporter: Honnan tudtad, mit csinálj?
Nem tudtam, csak gondoltam valami nehezet teszek az ajtó elé.”
Riporter: És erősen hozzányomtad?
Igen.
Niri, 6 éves: Nem csinálhattunk semmit. Csendben voltunk.
Riporter: Mit kiabáltak?
Arabul kiabáltak. (Allahu Akbar – mondta a háttérben a egyik gyerek.)
Riporter: Tudod, hogy mennyi ideig voltatok a védett szobában?
Niri: Egész nap.
Tom, 11 éves: Smseztem a nagyival. Felhívott és én azt mondtam neki, hogy nem tudok válaszolni. Kérdezte, hogy mi történik. Mire én mondtam, hogy terroristák vannak itt.
Adar: A nagymamánk írt nekünk. Felhívott minket és azt mondta, nagyapát meglőtték. Emlékszem, hogy az utolsó üzenet az volt, ‘segítség, segítség’. Aztán elvesztettük a kapcsolatot.
Riporter: Gyakran gondolsz rá?
Nagyon. Mindkettőjükre.
Riporter: Mire gondolsz? Mi hiányzik a legjobban?
Az étkezéseink. Télen tejberizst csinált nekem.
Riporter: Szeretted?
Igen. És zöldséglevest.
Tomasz: Rájöttem, hogy… ennyi, vége. Elkezdtem írni a barátaimnak: ,,Jó móka volt, viszlát”.
Riporter: Elkezdtél búcsút venni a barátaitól?
(Bólint.) És aztán azon kaptam magam, hogy hajnali háromkor üzenetet írok: ,,Kimentettek”, és hogy élek.
Nahar: Aztán mindenkit evakuáltak a kibucból. Útközben sok holttest volt körülöttünk, és sok olyan dolog, amit gyerekeknek nem szabadna látniuk.
Sir: Tele lerombolt házakkal, kicsit ijesztő volt. Tehát amikor kicsit ijesztő dolgokat láttam, azt mondtam: most be kell csuknom a szemem.
Hili: A háború alatt a nagyapámra is gondoltam, ő az erdőkbe menekült a holokauszt idején… Útközben, amikor evakuáltak minket, végig bummok voltak. Féltem. Arra sem volt időnk, hogy cipőt, papucsot vigyünk.
Niri: Nekem ellopták cipőmet. Miért van szükségük a cipőmre?
Riporter: Úgy tűnik, szép volt.
Kis cipő, kis méret.
Nahar: És minek kellett nekik a pulóverem? Elvették a legjobb pulóveremet.
További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.
The post A fekete szombat, amelyet Be’eri gyermekei nem felejtenek el first appeared on Új Kelet online.