Részt vett egy német elnök megbuktatásában, jet skizett Vlagyimir Putyinnal, és éveken keresztül testőrök vigyáztak rá, mert minden botrányról az ő lapja számolt be először – ő Kai Diekmann, aki 15 éven keresztül volt a legolvasottabb német bulvárújság, a Bild főszerkesztője. A megosztó újságírót a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézete hívta meg Budapestre egy pódiumbeszélgetésre.
Az estet Kálnoky Boris, az MCC Média Iskola vezetője moderálta, aki a vendég karakterének bemutatásánál fontosnak tartotta kiemelni, hogy nincs még egy olyan német lap, amely annyi szabálysértést követett volna el, mint a Diekmann szerkesztette Bild. Hozzátette azonban, hogy az olvasók kifejezetten a polgárpukkasztó jellege miatt imádták az újságot, és az Axel Springer kiadó terméke
annyi ikonikusan botrányos szalagcímet közölt, hogy azok közül néhány mára a német kulturális emlékezet részévé vált.
A két médiaszakember beszélgetésének fő témája Diekmann új életrajzi könyve, az Ich war Bild (Én voltam a Bild) volt, amelyben a szerző a német bulvártermék élén eltöltött 16 évének legneccesebb, és legizgalmasabb történeteit idézi fel.
Diekmann azzal kezdte a saját élettörténetét, hogy elmesélte, hogyan járta végig a média szamárlétráját. Az 59 éves szakember még a nyolcvanas évek közepén kezdett el az Axel Springernél gyakornokoskodni, innen aztán házon belülre igazolt, majd nem egész egy évtizednyi munka után kinevezték a Bild főszerkesztőjének.
Jet skizés Putyinnal
Ebben az időszakban történt, hogy a 2001-es terrortámadások után lehetősége nyílt interjút készíteni az orosz elnökkel. Elmondása szerint a találkozó rettenetesen furcsa légkörben zajlott, és csak később döbbent rá arra, hogy mi is történt pontosan.
Úgy gondolja Putyin úgy mutatja a dominanciáját, hogy folyton meghökkenti és összezavarja ellenfeleit, és vele is ez történt.
Őt például először elvitte jet skizni, majd meztelenre vetkőzött mellette, és megkérdezte tőle, hogy csatlakozik-e hozzá úszni.
Rettenetesen ki volt sportolva, én pedig nem, és pontosan tudtam, hogy festek mellette. Csak ránk kellett nézni, nyilvánvaló volt a különbség. Azt akarta, hogy így fotózzanak le minket, a belföldi propagandának szánta az egészet
– fejtette ki a Bild volt főszerkesztője a kényelmetlen élményéről.
A bulvárstílusban megfogalmazott anekdota után a moderátor azt a kérdést tette fel Diekmannak, hogy milyennek tűnt személyesen az elnök mint ember. Válaszában Diekman egyértelműen állást foglalt amellett, hogy Putyin mindig is az a kegyetlen mészáros volt, mint akinek az utóbbi időben tűnik, csak nem figyeltek rá eléggé.
Az orosz elnök mindig megtalálja az ember gyenge pontját, és váratlanul felhasználja ellene.
Véleménye szerint a szeptember 11-ei terrortámadások idején még volt lehetőség arra, hogy az európai egységben Oroszország is részt vegyen, de ezt a történelmi esélyt Moszkva és a nyugati országok elbaltázták azáltal, hogy évekig elbeszéltek egymás mellett.
Bővebben elemezte azt, hogy szerinte az orosz politikai vezetésben egyfajta kisebbségi komplexus keletkezett a Szovjetunió összeomlása után, ezért nagyhatalmi beleszólást szerettek volna a világ dolgaiba, a demokratikus országok ezt persze nem támogatták és ez vezetett a töréshez a viszonyban. Így jutottunk el a jelenbe, ahol a Kreml fegyverek segítségével próbálja hangsúlyozni saját jelentőségét.
Az elnök megbuktatása
A nagypolitikai kitérő után a beszélgetés résztvevői elkezdték boncolgatni az újságíró német belügyeket befolyásoló tevékenységét. Diekmann belföldi karrierjének legjelentősebb állomásaként értékelte, hogy
2012-ben közreműködött az akkori német szövetségi elnök, Christian Wulff lemondásában.
Emlékei szerint miután egy éjszaka hazatért a munkából, az üzenetrögzítőjén egy dühös fejmosás várta az akkori német államfőtől. Megemlítette azt is, hogy Wulff ellen ekkor már több éve összehangoltan nyomozott három német újság egy gyanús házvásárlási ügy miatt. Az erről szóló cikket az incidens másnapján tervezték publikálni. Erről a korrupcióval gyanúsított fél is tudott, ezért a szóban forgó üzenetben az elnök megfenyegette Bild vezetőjét, hogy ha holnap megjelentetik a róla szóló anyagot, azt „hadüzenetnek” tekinti, és következményei lesznek.
Még egyszer meg kellett hallgatnom. Nem hittem el elsőre, hogy egy közhatalmat gyakorló személy hogy lehet annyira hülye – ráadásul az elnök –, hogy akadályozni próbálja a sajtó munkáját. Azonban ha mindez nem lenne elég, az egész tervét felmondta egy bármikor visszahallgatható üzenetrögzítőre a legbefolyásosabb országos újság főszerkesztőjének, teljesen hihetetlen az egész
– olvasta fel a könyve témába vágó fejezetét az újságíró.
Így a másnapi cikkel együtt a hangfelvétel is élesedett: kirobbant a Wulff-affér néven elhíresült belpolitikai botrány. Az elnök üzenetet hagyott a sípszó után, ennyi elég volt ahhoz, hogy politikai öngyilkosságot kövessen el, nem sokkal később kénytelen volt lemondani.
Évekig félelemben élt
Ahogy az előző példán is látszik, a Bild megannyi ember életét keserítette meg, az újság ugyanis előszeretettel turkált a közszereplők magánéletében.
Az Index kérdésére, hogy igazak-e azok az értesüléseink, amelyek szerint ezek miatt a kutakodások miatt Kai Diekmann főszerkesztőt halálos fenyegetések érték, és évekig testőrök vigyáztak rá, megerősítette az értesülést. Mint mondta, folyamatosan aggódnia kellet saját és családja biztonsága miatt, de a munkáltatója készségesen biztonsági szakembereket biztosított nekik. Kitért arra is, hogy volt alkalom arra, hogy egy fenyegetés tettlegességig fajult,
Egy alkalommal szélsőségesek felgyújtották a családi autójukat.
Kifejtette, hogy ezek szerencsére teljesen abbamaradtak, miután lemondott a főszerkesztői pozíciójáról.
A német médiaszekembernek nem csak a fenyegetések okoztak álmatlan éjszakákat. Egy másik kérdésünk kapcsán elmesélte, hogy a legbefolyásosabb német újság vezetőjeként nyakába zúdult hatalom sokszor komoly nyomást jelentett. Példaként felhozott egy 2005-ös esetet, amikor a német származású XVI. Benedek pápát megválasztotta a vatikáni konklávé.
A Bild úgy üdvözölte a honfitársat az egyház élén, mintha egy sporteredmény lett volna: Pápa vagyunk (Wir sind Papst)
– állt az újság címlapján.
Azonban a színfalak mögött nem volt ennyire laza és ünnepi a helyzet.
Kivételesen még a Bild két korábbi főszerkesztőjét is felhívtam, hogy szerintük lehozhatom-e ezzel a szöveggel a lapot. Az egyikük azt mondta igen, a másikuk azt, hogy nem. Végül, mint mindig, most is nekem kellett meghozni a végső döntést, és persze vállalni a felelősséget
– mesélte az Indexnek Diekmann.
Kontextusként hozzátette, hogy
az ilyen nacionalista megnyilvánulások a Harmadik Birodalom bűnei miatt nem helyénvalók Németországban, ezért attól féltek, hogy a lapot akár be is zárhatják.
Diekmann azzal zárta mondandóját, hogy a könyve sajnos magyarul nem lesz elérhető, csak németül, ugyanis szerinte az olvasáshoz szükséges egy olyan kulturális kontextus megértése is, amelynek hiányában az olvasó nem biztos, hogy élvezetesnek fogja tartani az Ich war Bildet.