Majdnem 11 millió ember küldte el a nevét a NASA-nak, hogy egy chipre kiírva juttassa el azt a Perseverance fedélzetén a Marsra.
A NASA még 2019 májusában hirdette meg a Send Your Name nevű kampányát. A felhívás lényege az volt, hogy bárki, aki szeretné, hogy a Mars-járó „elvigye” őt a vörös bolygóra, küldje el a nevét a NASA-nak, cserébe pedig kap az illető egy beszállókártyát, ami bizonyítja, hogy tényleg a Marson járt az illető.
A NASA Jet Propulsion laboratóriuma egy elektronsugár segítségével aztán egy kis chipre írta ki a neveket, majd integrálva azt a Perserverance fedélzeti egységébe útnak indította azt a Mars felé. Mivel a landolás sikeres volt – erre egy történelmi videofelvétel a perdöntő bizonyíték –, a nevekkel teli chip is megérkezett a bolygó felszínére.
A NASA nemrég közzétette, hogy összesen hány név került fel a listára. Ezek szerint
összesen 10 932 295-en gondolták úgy, hogy szeretnének legalább ilyen formában átruccanni a Marsra.
A szervezet nemcsak össszesítve közölte az adatot, hanem országokra lebontva is. A lista elején rögtön egy érdekesség: nem az Egyesült Államokból, hanem Törökországból küldték el a legtöbben a nevüket, egész pontosan 2 528 844-en. A második helyezett India lett (1 778 277 fő), és csak a dobogó harmadik fokára került fel az Egyesült Államok a maga 1 733 579 nevével. Innentől kezdve a listában egy nagy szakadék következik, mert a negyedik helyezett Kína csak 292 071 névvel képviselteti magát.
Magyarországról összesen 20 871-en döntöttek úgy, hogy felkerülnének a Perseverance fedélzetére. Közvetlenül előttünk Tajvan áll (22 167), mögöttünk pedig Svédország (19 734). A teljes listát itt lehet átbogarászni.