Ha szerda, akkor amolyan ügyintézési nap. Amit vasárnap betervezek, hétfőre az rendre csúszik egy két napot.
Mára kiemelten fontos tennivalóim voltak. Nejem személyesen diktálta le. A konyhai csapra kell egy olyan szűrő, amely nem engedi a mosogató felett a víz szétfröcsögését. A fürdőszobában megadta magát az automata lefolyószűrő. Hiába cseréltek elemet a feleségem táv-irányítójában, a garázs és a kapu csak nem nyílik. Higgyék el, egy nyugdíjasnak nemcsak az a dolga, hogy a postást várja, mikor hozzák az élelem bérét. Panaszkodni, bejelenteni, intézkedni, reklamálni is kell ezer ügyben majd lejárni a boltokat visszavinni a hibás árut és megharcolni a szolgáltatókkal az elfuserált, téves számlák miatt.
Jelentem a mai napom jól kezdődött. Mondhatom valami lehetett a levegőben mivel bárhová mentem mindenki olyan cuki volt. Már azt hittem álmodom.
A Soltész Nagy Kálmán úton az első szerelvény boltban fél áron kaptam egy csapszűrőt. Egy olyat, amelyet valamikor a feleségem kétszer ennyiért rendelt a kínaiaktól. Sőt ingyen kaptam egy jó tanácsot, hogy az elromlott automata szűrőhöz csak egy csavar hiányzik.
Irány a szaküzlet. Az eladó meglátta bennem a nagy üzletet. Kerek 10 forintért adott egy belevalót és, majd rám beszélte, biztos, ami biztos vigyek még legalább kettőt tartalékba. Sose tudni mikor romlik el megint, lám ez is megadta magát röpke harminc év után. Most tessék figyelni, a kasszánál negyven forintot fizettem egy ötszázassal. Esküszöm, már nem is tudom mikor költöttem ennyit- ilyen keveset – bárhol is. Nem is alkudtam. Megköszöntem, elbúcsúztam és még utánam szóltak viszontlátásra. Még egyszer mondom – ez történt a csavarszaküzletben, Miskolcon, kora délelőtt. Talán gyakrabban kellene ott megfordulnom.
A Mister Minit készséges eladója egy katalógusból választotta ki nekem a kütyüt a Szinva park földszintjén. Klónozta, szinkronba hozta a régivel – megdolgozott vele – majd felajánlotta vigyem haza és próbáljam ki és csak utána kell fizetnem. Magamban még morgolódtam – mi lesz, ha minden oké – jöhetek vissza az árával, vagy ha nem működik, akkor az irányítóval. Szerencsénk volt a kütyü patent, nyit és zár.
Repestem az örömtől, minden feladat kipipálva, mindenütt királyi módon kezelték a problémámat. Nem is vagyok ehhez szokva. Valójában az ilyen beszerzési akciók kezdetén már előre felhúzom magam, ne, hogy már váratlanul érjenek a feszültségkeltő meglepetések.
Délutánra már annyira lehiggadtam, hogy a centrum áruház kínai ruházati osztályán is szerencsét próbáltam. Én és a feleségem egyszerre találtuk, meg amit nem is kerestünk, de mégis volt. Mondom is magamban ez az én napom.
Irány a pénztár a zsákmánnyal. Ott derül ki, hogy a kiválasztott öltönnyel valami hézag van – hogy mi azt máig sem tudom, de az eladó eltűnt vele és vagy 10 perc elteltével hozta vissza. Nem is tudja micsoda anyagi vesztességet okozott ezzel, hiszen a kedves feleségem nem szeret tétlenül várakozni, így e közben tovább gyarapította a blokkolnivalót. S a sok kicsi sokra ment.
Ám ez után a kártyámat leolvasva ismét magunkra hagyott az eladó. Előttünk a megvett a cucc tornyosult és mi csak vártunk. Gondoltuk a csaknem negyvenezer forint értékű vásárlásnál csak becsomagolják, amit vettünk. Nem. Az a világ már elmúlt. Így aztán szatyor híján hónunk alá vettük, amit vettünk és úgy húztunk ki a portékával, mint aki csak fizetés nélkül válogatta volna ki a standokról. Jut eszembe még egy nyamvadt ajándék vállfára sem futotta az áruháznak.
Jut, eszembe mit mondana erre Gáspár Olgika a valamikori centrum áruház utolsó igazgatója….