SzántóGráf

Diplomácia, háború és a gázaiak “önkéntes kivándorlása”

ujkeletlive

A gázai hadműveletek végének időpontját Binjámin Netanjahu szerint még korántsem lehet megmondani, ugyanakkor a háború és az övezet jövőbeli sorsának tervét illetően az eddig Izraelt mindenben támogató Biden – kormány és az izraeli koalíciót képviselő miniszterelnök között egyre érezhetőbbé válik a feszültség.

A washingtoni vezetés által támogatott két-állami jövőképpel ellentétesen a Netanjahu által képviselt és a Palesztin Hatóságot elutasító nézeteket tetézi Betzalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, illetve Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter által az elmúlt napokban politikai kampányként felvetett gázai lakosság deportálása, amit “önkéntes kivándorlás-ösztönzésnek” neveznek.

Szmotrich és Ben-Gvir Kneszetben tartott frakcióüléseiken ismertették a gázai palesztinok külföldi migrációja ösztönzésének ötletét, úgy is mint a régóta húzódó konfliktus megoldását, valamint a stabilitás biztosításának előfeltételét, amely ahhoz szükséges, hogy a dél-izraeli lakosok visszatérhessenek otthonaikba. Emellett Szmotrich az izraeli telepesek gázai övezetbe való visszatérésének ösztönzését hasonló nemzeti érdeknek nevezte.

Ezt követően, a Zman Jiszrael héber nyelvű hírportál arról számolt be, hogy  Netanjahu koalíciója titkos tárgyalásokat folytat többek között Kongóval a gázai lakosság befogadására.

Kongó hajlandó lesz migránsokat befogadni, és tárgyalásokat folytatunk másokkal is,” – állította a biztonsági kabinet egyik magas rangú forrása.

Az amerikai Külügyminisztérium kedden nyilatkozatban bírálta Szmotrich és Ben-Gvir kijelentéseit.

Ez a retorika lázító és felelőtlen,” – mondta Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője név szerint jelölve meg a két politikust.

Az izraeli kormány, beleértve a miniszterelnököt is, többször és következetesen közölte velünk, hogy az ilyen kijelentések nem tükrözik az izraeli kormány politikáját. Azonnal abba kellene hagyniuk. Világosan, következetesen és egyértelműen kijelentettük, hogy Gáza palesztin föld, és az is marad, a Hamász már nem irányítja jövőjét, és egyetlen terrorcsoport sem fenyegetheti Izraelt. Ez a jövő, amit keresünk, az izraeliek és a palesztinok, a környező régió és a világ érdekében,” – folytatta Miller.

Szerdán Franciaország és Németország csatlakozott a Szmotrich és Ben-Gvir ellen egyre erősödő nemzetközi bírálathoz. A francia Külügyminisztérium sürgette az izraeli kormányt, hogy “tartózkodjon az ilyen provokatív kijelentésektől,” és arra figyelmeztetett, hogy “a lakosság erőszakos áthelyezése a genfi egyezmények, és a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősül.” A francia közlemény szerint “nem az izraeli kormány feladata eldönteni, hogy a palesztinok hol éljenek a földjeiken. A Gázai övezet és lakóinak jövője egy egységes palesztin állam része lesz, amely békében és biztonságban él Izrael mellett.”

Emmanuel Macron francia elnök hasonlóképpen figyelmeztetett Beni Gantz miniszterrel kedden folytatott telefonbeszélgetése során. Az elnöki hivatal közleménye szerint, Macron hangsúlyozta, hogy “a gázaiak kényszerű kitelepítésével kapcsolatos kijelentések elfogadhatatlanok, és ellentmondanak a kétállami megoldásnak, amely az egyetlen életképes megoldást jelenti a béke és a biztonság mindenki számára történő visszatéréséhez.”

Sebastian Fischer német külügyminisztériumi szóvivő szintén elítélte Szmotrichék kijelentéseit, közölve, hogy “Németország, mint Izrael szoros szövetségese a leghatározottabban elutasítja a megjegyzéseket, a gázai palesztinok kiutasítását, illetve az övezet területi leépítését,” hozzátéve azt is – “a mi szempontunkból a kétállami megoldás továbbra is az egyetlen fenntartható modell az izraeliek és a palesztinok békés együttélésére.”

A nemzetközi felháborodást követően egy izraeli diplomáciai forrás cáfolta az izraeli kormány által szorgalmazott kitelepítésről szóló híreket, alaptalan álmoknak nevezve a kivándorlásról szóló elméleteket.

Véleményem szerint ez egy alaptalan illúzió. Egyetlen ország sem fog felszívni 2 millió, vagy 1 millió, vagy 100.000, vagy 5.000 embert. Nem tudom, honnan jött ez az elképzelés,” – tette hozzá a héber médiának névtelenül nyilatkozó magas rangú tisztviselő, megerősítve, hogy “nem tárgyalunk egyetlen olyan országgal sem, amely a gázai migránsok célpontja lenne.”

A nyilatkozat ellenére, múlt hétfőn Netanjahu a Likud-frakció ülésén azt mondta, hogy a gázaiak önkéntes, más országokba történő kivándorlásán dolgozik.

A mi problémánk az, hogy olyan országokat találjunk, amelyek hajlandóak befogadni a gázaiakat, és mi dolgozunk ezen,” – közölte a miniszterelnök.

Josep Borrell uniós külügyminiszter csatlakozva az Egyesült Államokhoz, szintén elítélte a miniszterek megjegyzéseit, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi közösségnek “rá kell kényszerítenie” a megoldást az Izrael és a palesztinok közötti konfliktust illetően.

Határozottan elítélem Ben-Gvir és Szmotrich izraeli miniszterek felbujtó és felelőtlen kijelentéseit, akik megtámadták a gázai palesztin lakosságot, és olyan terv kidolgozására szólítottak fel, amely kivándorlásukhoz vezet. A lakosok erőszakos kitelepítését a nemzetközi jog súlyos megsértéseként határozza meg. A szavaknak jelentésük van,” – tette hozzá.

Amit az elmúlt 30 évben megtanultunk, és amit most a Gázában tapasztalt tragédia kapcsán tanulunk, az az, hogy a megoldást kívülről kell kikényszeríteni. A béke csak akkor érhető el tartósan, ha a nemzetközi közösség intenzíven részt vesz a béke elérésében, és kikényszeríti a megoldást,” – mondta Borrell portugáliai diplomatáknak, utalva az Egyesült Államokra, Európára és az arab országokra.

Tony Blair volt brit miniszterelnök múltheti látogatása kapcsán elterjedt, hogy a háború utáni gázai övezetben közvetítői pozíciót vállalna és támogatja a gázai kitelepítést.

A híresztelésekre reagálva Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter gratulált a javaslathoz, mondván “ha Tony Blair egy olyan csoportot vezet, amely a gázai lakosok kivándorlását segíti elő a világ különböző országaiba, akkor ezt a kezdeményezést dicsérni kell.”

Ez a legigazságosabb és legmorálisabb lépés, elsősorban a gázai lakosok és Izrael minden lakosa számára. Emellett fontos és szükséges eleme a “másnap” kérdése valódi megoldásának, amelyet az Otzma Jehudit frakció vezetett és vezetni fog. Nem gondolkodhatunk tovább azon a rossz koncepción, amely szerint a terror városa mellett továbbra is fenn lehet tartani a normális életet,” – tette hozzá Ben-Gvir.

Az érintett Blair azonban cáfolta a palesztin kitelepítésről folytatott megbeszéléseket, amit egy hozzá közel álló forrás is megerősített, hangsúlyozva – “soha nem volt ilyen megbeszélés, és Blair nem is tárgyalna ilyen javaslatról.”

The post Diplomácia, háború és a gázaiak “önkéntes kivándorlása” first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version